Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

GettyImages-1205786474

Még nem áruljuk el, minek az őshazájaként emlegetik ezt a várost, mert akkor máris kitalálnád.

Az Amerikai Egyesült Államok déli részén, Louisiana államban található mai városunk, amely francia eredetű, így egy kiterjedt francia negyed is található benne. A franciák a csitimacsa indiánok földjét foglalták el a város megalapítása céljából, majd az 1763-as párizsi egyezmény értelmében a spanyolok vették át az irányítását 1801-ig, amikor ismét a franciák kezére került még két évre. 1803-ban Napóleon eladta a területet az akkor még fiatal Egyesült Államoknak. Egy évvel később, a haiti forradalom idején rengeteg menekült érkezett ide, és hozták a rabszolgáikat is. A már itt élő francia kreolok szívesen fogadták őket, így nem sikerült szegregálni a fekete bőrű lakosságot, s egyre nőtt a francia anyanyelvűek száma. Kikötőváros lévén a rabszolgakereskedelem egyik központjává vált városunk, ám a feketéknek egy szabad, művelt rétege is egyre népesebb lett az évtizedek során. A rabszolgakereskedelem mellett viszont jobb dolgok központjává is vált a sajátos összetételű népességnek köszönhetően: a kultúráé, a fesztiváloké és a zenéé, elsősorban a jazzé.

Felkészültél? Jöhet a kép!

A játék lezárult.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek