Szepes Mária ezotéria irodalom

„Te, aki e könyv olvasásába kezdtél, ha végigolvasod és megérted, uralkodóvá vagy őrültté leszel. Ám tégy vele, amit akarsz – se  megvetni, se elfelejteni nem fogod” – olvasható a rejtélyes figyelmeztetés Szepes Mária legismertebb és talán legkalandosabb sorsú regénye, A vörös oroszlán mottójában. A könyv a reinkarnáció kérdését állítja a középpontba: főhőse 1535-ben születik, a XVIII. században ér véget az élete, de egy rövid időre 1941-ben is visszatér. Ki ez a titokzatos figura? Mit vállalt magára, amikor ivott az elixírből? Mire vagyunk hajlandóak, hogy megmeneküljünk a haláltól? Hogyan lehetséges emlékezni az előző életeinkre? 

Ezeket a kérdéseket feszegeti a regény, amelyet Szepes Mária harmincévesen, 1939-ben, hét hónapos kisfia halála után kezdett írni. Az Orsi Mária álnéven megjelent kötetet először 1946-ban adták ki, és mind a kétezer példányt elkapkodták. 1948-ban viszont, a kommunista hatalomátvétel után egy csapásra megváltozott minden. A vörös oroszlánt felforgató és veszélyes műnek bélyegezték, hiszen tartalma jócskán eltért a hivatalos ideológiától. A regény fennmaradt példányait bezúzták, elégették, Orsi Máriát keresték, de nem találták. Az írónő baráti köréhez tartozó Hamvas Béla, aki ekkor az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, meg tudott menteni néhány példányt, és közel negyvenévi tiltás után előbb külföldön, majd idehaza is ismét kiadták a regényt, amely egyszerre olvasható történelmi sci-fiként és az ezoterikus beavatás regényeként. 

Film, színház, muzsika

Ki volt Szepes Mária, aki számos műfajban alkotott, és páratlanul hosszú élet adatott neki? Értelmiségi zsidó származású művészcsaládba született: apja, Scherbak Oziás Papír Sándor néven lépett fel táncos-komikus színészként, anyja Kornai Margit művésznéven vált operettprimadonnává. Szülei 1909-ben, a kis Mária születésének évében megalapították az Újpesti Népszínházat, ahol a későbbi írónő már háromévesen fellépett. Édesapja korai halála után anyja ismét férjhez ment, ezúttal Galánthai Balog Béla filmrendezőhöz, akivel családi vállalkozásként megalapították az Astra Filmgyárat. Közel ötven filmet forgattak, kaptak ajánlatot Amerikából is, de nem akarták elhagyni az országot. Szepes Mária Papír Magda néven szerepelt is az egyik filmjükben (A megfagyott gyermek), és hamar előtört művészi vénája is: kilencévesen már verseket és novellákat írt.

Polihisztor testvér

Érettségi után művészetet, irodalmat, pszichológiát tanult, majd Orsi Mária néven nevelőapja filmjeihez írt dalszövegeket és forgatókönyveket – köztük volt Karády Katalin sikerfilmje, a Ne kérdezd, ki voltam is. Ennek a filmnek a zeneszerzője egyébként bátyja, Scherbak (Papír) Viktor, aki nem csupán zeneszerzőként alkotott: foglalkozott filozófiával, okkultizmussal, valamint ötvenkét ezoterikus-irodalmi művet írt, Wictor Charon néven. Állítólag látnoki képességei is voltak. Nővérével kölcsönösen inspirálták egymást: „Együtt nőttünk fel hasonlíthatatlanul gazdag szellemi családunkban, nagyszerű emberek között. Játékaink, olvasmányaink, intellektuális élményeink közös forrásból fakadtak. Spirituális beavatásaink, titkaink gyökerei éppúgy azonosak voltak, mint agyalkatunk” – emlékezett rá az írónő.

Mária a húszas években ismerkedett meg Szepes Bélával, aki szintén sokoldalú egyéniség volt: gerelyvető olimpikon, síbajnok, újságíró, karikaturista és szobrász egy személyben. Esküvőjük után Berlinbe költöztek, ahol a férj újságíróként dolgozott. Hitler hatalomra jutása után hazatértek, kiadtak egy lapot, amelyet közösen szerkesztettek. 1937-ben gyermeket vártak, ám tragédia történt: kisfiuk mindössze hét hónapot élt. „Átutazóban volt nálam… sok becsvágyat, igényt, káprázatot temettem el vele, amelyek talán más irányba terelnek különben, mint amerre haladnom kellett…” – olvasható az írónő visszaemlékezése erről a nehéz időszakról.

A jógagyakorlatok haszna

Az írónő a háborús bombázások elől kalandos úton jutott el bátyjával Leányfalura:

A háború után bátyjával telt házas előadásokat tartott ezoterikus témákban, majd 1947-ben „titkos társaságot", földalatti kulturális mozgalmat alapítottak. Az Academia Oculta előadásaira pasaréti lakásukban került sor, az előadások anyaga pedig kézről kézre terjedt. 

Siker egy orosz kislány miatt

Az ötvenes évek, mint oly sok írónak, számára is nehéz időszaknak indult – egészen addig, amíg meg nem teremtette Pöttyös Panni alakját. „Amikor bezúztak mindent, amikor tilos lett minden, amit addig csináltam, eldöntöttem, meséket fogok írni. Imádom a gyerekeket. A fodrásznál volt egy találkozásom egy orosz kislánnyal, a kis Tamarával. Oda is tollal, füzettel jártam, és egyszer csak felült a térdemre, hogy rajzoljak neki. Ezt a tündéri kis lánykát aztán beleírtam a Pöttyös Panni mesémbe, hogy a két kislány összebarátkozik” – emlékezett vissza. A könyv végül – a szovjet kislány alakja miatt – elnyerte a hivatalos irodalompolitika tetszését is, Szepes Mária pedig elsősorban meseíróként volt jelen a köztudatban egészen a nyolcvanas évek végéig. Akkor kezdték kiadni addig kéziratban várakozó műveit: ezoterikus-spirituális írásokat, a miszticizmust és a mágiát a középpontba állító köteteket vagy az önéletrajzi elemeket is tartalmazó Raguel hét tanítványát, amelyet élete főművének tartott. Élete végén írói munkásságát több díjjal is elismerték, több mint 150 könyvet írt, de ezek között még mindig van kiadatlan. 2007-ben, 98 évesen hunyt el.

Néhány inspiráló idézet Szepes Máriától 

„Sohase feledkezzünk meg a szavakban rejlő romboló-építő, kötő és oldó erőkről: a szavak hatása gyakran ártalmasabb a kígyóméregbe mártott, húsba fúródó nyílnál. Gonosz, maró, kegyetlen szavak gyógyíthatatlanabb sebet, veszedelmesebb mérgezést okoznak a durva fizikai sérülésnél.” 

„Mindenekfölött valami kollektív jóságot szeretnék megvalósítani magamban. Minden élő felé egyformán áradó, végtelen gyöngédséget és megbocsátást.”

„Egy hétéves kis barátnőm (aki azóta nagymama lett) egy együtt töltött nap után azt kérdezte az édesanyjától: Anyuka, mondd meg nekem igazán, ugye a Szepes néni nem egészen felnőtt? – Ez volt a legkedvesebb bókja az életemnek.”

„A csendes emberek mindig figyelő emberek. A hallgató emberek mindig többet hallanak meg, mint a saját hangjuktól mámorosak.”

„Az a mániám, vagy szent őrületem, hogy amit írok, azt érdekesen írjam. Nincs jogom untatni sem tudománnyal, sem művészettel senkit. Százötven könyvem jelent meg eddig, de kétszáz lesz azután, ha én már levetem a testemet…”