Hegyimentőknek kellett lehozniuk a csapatépítőn elhagyott kollégát

hegyi mentők helikopter
Olvasási idő kb. 3 perc

Amikor tizenöt kolléga elindult a hegy meghódítására, nem gondolták, hogy visszafelé már csak tizennégyen jönnek. Bár nem feledkeztek el utolsónak maradt társukról, segíteni nem tudtak rajta, csak a hegyimentőknek köszönheti, hogy élve megúszta a kalandot.

A szerencsétlenül járt férfi 14 kollégájával pénteken napkeltekor indult el a coloradói Shavano-hegy meghódítására, a csapatépítőnek szánt kikapcsolódás azonban félresikerült, visszafelé már csak a többiek jutottak le saját erejükből a hegyről – adta hírül az ABC.

Hegyimentőknek köszönheti az életét a csapatépítőn résztvevő kolléga

A csúcstámadás még közösen kezdődött az amerikai nemzeti parkban, ám a csapat egyik tagja számára a csapatépítőnek indult kirándulás kegyetlen fordulatot vett, amikor a hegyről visszatérőben magára maradt, és több mint 4000 méter magasban kellett töltenie a viharos éjszakát, mire a hegyimentők megtalálták, és lehozták onnan. 

Hegyimentőkre volt szükség a bajba jutott kolléga lehozatalára
Hegyimentőkre volt szükség a bajba jutott kolléga lehozataláraBuena Vista Images / Getty Images Hungary

A Sziklás-hegység déli részén emelkedő hegy tetejére vezető 18 kilométeres túra az AllTrails szerint átlagosan kilenc órát vesz igénybe, a hegyen rekedt turistának azonban több mint 24 órájába került. A férfi munkatársai ugyanis ereszkedés közben összeszedték azokat a jeleket, amelyek a visszautat mutatták, így ő teljesen elvesztette a fonalat. 

A kollégák este 9-kor jelentették az eltűnését, de akkor már a sötétség és az orkán erejű szél nem tette lehetővé, hogy elinduljon érte a mentőexpedíció. Felküldtek ugyan még az éjjel egy helikoptert és egy drónt, de azok nem észleltek mesterséges fényjeleket. A második keresési művelet másnap reggel kezdődött,  kilenc további kutató-mentő csoport  bevonásával. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elveszett túrázó ekkor talált annyi térerőt, hogy elérje a segélyhívót, így a telefonját bemérve már célirányosan keresték. 

Miután megtalálták, a hegyimentők kötelekkel és beülő segítségével hozták le a csúcsról, majd stabilizálták az állapotát, és kórházba vitték további ellátásra.

Kiváló csapatmunka a nem létező csapatépítésre válaszul! Szép volt, fiúk!

– írta egy kommentelő a coloradói Chaffee County Search and Rescue South (CCSAR-S) közösségi oldalára.

A mentők pedig megragadták az alkalmat, hogy figyelmeztessenek mindenkit: ha ilyen veszélyes helyre indulnak, soha ne menjenek egyedül, és lehetőleg  rikító színű ruhát viseljenek, hogy ha mégis baj történik, könnyebben rátalálhassanak

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek