Dan Robbins Leonardo da Vincitől merítette a számozott kifestő ötletét

Emlékszem, gyerekkoromban, talán a tizedik születésnapomra, egy számozott kifestőt kaptam ajándékba. A fehér vásznon a vitorlás, a tenger és a hegyek előrajzolt vonalai között apró számok jelezték, hogy a kép egyes szeleteit milyen színűre fessem. Viszonylag gyorsan, egy-két hét alatt elkészültem vele. Kétségkívül szép festmény lett – bár a szobám falára sosem került ki –, de valami, amit ma talán a mű lelkének mondanék, akármilyen kevéssé hozzáértő kéz is hozza létre, hiányzott belőle. Ekkor persze még nem tudtam, hogy a számozott kifestőt eredetileg Leonardo da Vinci találta fel, hogy megkönnyítse festőinasai munkáját. 

Dan Robbinsnek Leonardo da Vinci adta az ötletet

Pár száz évet előreugrunk az időben. Az 1950-es években járunk. Leonardo da Vinci számozott kifestőjéről alig maroknyi művész és művészettörténész hallott: közöttük Dan Robbins, az amerikai festő. Robbins gyerekkönyv-illusztrátorként dolgozott, mielőtt a Palmer Show Card Paint Company nevű cég alapítója, Max Klein sürgető kéréssel fordult hozzá: segítsen a vállalatnak több festéket eladni. 

Robbins Leonardo da Vinci egyik találmányából merített ötletet. A reneszánsz polihisztor, hogy segítse festőinasai munkáját és tanítványai fejlődését, vásznait kisebb-nagyobb részekre osztotta, amelyeket a rajtuk alkalmazandó festék színét jelző számokkal látott el. Technikájának köszönhetően inasai anélkül végezhettek el olyan egyszerű munkákat, mint például a képek hátterének megfestése, hogy a mesternek mellettük kellett volna állnia. 

Mindenki Van Gogh akar lenni

Az első számozott kifestő Robbins Abstract No. One című képe alapján készült, a férfi az absztrakt expresszionisták munkája előtt tisztelgett vele. A hobbikészlet megalkotásához a festményre egy műanyag lapot helyezett, majd felvázolta a különféle színű formák körvonalait, az így létrejött, elkülönülő részeket pedig beszámozta. A piacra került termék termék szlogenje a „Mindenkiben rejlik egy Rembrandt!” felkiáltás lett. 

Az expresszionista téma azonban nem fogta meg a készlet célközönségét. Robbins és kreatív csapata új témákkal állt elő: egy tájképpel és egy portréval, amelyek sokkal népszerűbbnek bizonyultak. Olyannyira, hogy Craft Master névvel és 800 fősre nőtt alkalmazotti gárdával folytatta a munkát, hogy naponta 50 ezer számozott kifestőt állíthasson elő. 1955-ben körülbelül 20 millió készletet adtak el Amerikában. 

A Craft Master még így is képtelen volt tartani a tempót az egyre növekvő kereslettel, ráadásul egyre több rivális vállalat jelent meg, akik elkezdték gyártani a saját számozott kifestőiket. A piacon több híres kép megfesthető másolata is megjelent. A számozott kifestő elsöprő sikere ellenére a Craft Master hamarosan tönkrement.  

Művészet-e a számozott kifestőzés?

A készlet népszerűsége ellenére nem mindenki üdvözölte a kifestőket. A művészvilág úgy gondolta, Robbins találmánya túlságosan leegyszerűsíti az alkotás folyamatát, és leértékeli a valódi művészek munkáját. A készletek felvetették a műalkotások sokszorosíthatóságának a kérdését is. Nem véletlen, hogy kortársaival ellentétben Andy Warhol – akinek egész életművét átszövi a kérdés – nagy rajongója és gyűjtője lett a készleteknek. 

Robbins nem foglalkozott a művészvilág negatív visszhangjával. „Nem állítottam, hogy a számozott kifestő művészet. Sokkal inkább lehetőség a művészet megtapasztalására mindazoknak, akik alapvetően sosem vennének a kezükbe ecsetet.”