Minden, amit nem tudtál az Amélie csodálatos életéről

„Az élet egy olyan előadás főpróbája, amit sohasem tartanak meg” – kerek húsz éve mutatták be a mozik mindenki kedvenc francia romantikus vígjátékát, az Amélie csodálatos életét, melynek pozitív üzenete, a bájosan naiv címszereplő által képviselt életérzés és a valóságot az álomvilággal elegánsan vegyítő, bravúros rendezői stílus azonnal belopta magát a közönség szívébe, mára pedig igazi klasszikussá vált. A kerek évforduló kapcsán néhány kevésbé ismert tényt tártunk fel a filmről.

Jean-Pierre Jeunet rendező a ’90-es években egyfajta francia Tim Burtonként vagy inkább francia Terry Gilliamként vált világszerte ismertté társával, Marc Caróval közösen jegyzett két filmjének, a Delicatessennek (1991) és az Elveszett gyerekek városának (1995) köszönhetően, amelyek főként aprólékosan kidolgozott, erősen szürrealista képi világukról maradtak emlékezetesek. Egy rossz emlékű hollywoodi kitérő – a kritika és a közönség által egyaránt lehúzott negyedik Alien-film, a Feltámad a Halál (1997) – után Jeunet visszatért szülőhazájába, hogy megvalósítsa az Amélie tervét, amely már 1974 óta foglalkoztatta.

De lássunk néhány kulisszatitkot, amiket még te sem ismertél!

Emily vagy Audrey?

A címszerepre a rendező eredetileg az angol Emily Watsont szemelte ki, aki Lars von Trier 1996-os Hullámtörésének (hasonlóan naiv) főszereplőjeként vált nemzetközileg ismertté, manapság pedig a Csernobil kapcsán emlékeznek rá legtöbben. A színésznő azonban visszautasította a felkérést, azzal érvelve, hogy nem beszél franciául, és már amúgy is leszerződött Robert Altman Gosford Park című filmjébe. Jeunet Vanessa Paradis-t is megkörnyékezte, de vele is zátonyra futott, végül egy véletlennek köszönhetően találta meg a tökéletes Amélie-t, amikor megpillantotta Audrey Tautout a Vénusz szépségszalon című film plakátján.

Kacsázás és a párizsi kosz

A színésznő – aki ezzel a filmmel vált világhírűvé – minden tekintetben megfelelt a szerepre, egyetlen apró dologtól eltekintve: képtelen volt kavicsokat kacsáztatni a vízen, ezért az ominózus részt utólag, CGI segítségével oldották meg. A párizsi forgatáson a rendező ragaszkodott hozzá, hogy a díszletesek minden szemetet, koszt és graffitit eltávolítsanak, így érzékeltetve a filmbeli világ idealizált jellegét – ez a zsúfolt francia fővárosban olykor különösen nehéz feladatnak bizonyult.

Növekvő pocak

Egy, a film elején látható néhány másodperces snitt – mialatt a narrátor közli, hogy „kilenc hónapra rá megszületett Amélie” – egy meztelen, terhes nőt mutat profilból, akinek a hasa villámsebességgel növekszik. Ezt a rövidke részt a készítők egy 1998-as, díjnyertes amerikai rövidfilmből, a 17 Second to Sophie-ból (17 másodperc Sophie-ig) emelték át, amelynek alkotója, Bill Cote hónapokon keresztül egy falra szerelt 16 mm-es kamerával rögzítette – naponta két képkockát elsütve – felesége várandósságát.

Tökéletes reklám

Amélie munkahelye, a Montmartre-on található Két Malom kávézó (Café des 2 Moulins) valóban létezik, és a filmnek köszönhetően rendkívül népszerű hellyé vált – olyannyira, hogy a tulajdonosok kénytelenek voltak kicserélni a kávézó teraszán található székeket, ugyanis a vendégek gyakran ellopták őket filmes szuvenír gyanánt. A főhősnő apjának kerti törpéjét a stáb a forgatás után ajándékként odaadta a Két Malom személyzetének, később azonban a híres kelléknek is lába kélt.

A meglovasított kerti törpék titka

A világutazó kerti törpe motívumát egy nemzetközi „huligáncsoport”, a Kerti Törpe Felszabadítási Front akciói ihlették, akik az 1990-es évek óta több száz törpét loptak el tulajdonosaiktól, főként Nagy-Britanniában és Franciaországban. Gyakran üzenetet hagytak hátra, amelyben közölték, hogy „a törpéket megillető emberi jogok nevében” szabadították ki börtönéből a delikvenst. A csoport tagjait többször idézték bíróság elé, és találták bűnösnek tömeges lopás vétségében.

Hogy jön ide Dosztojevszkij?

Amélie karakterét jelentős részben Dosztojevszkij regénye, A félkegyelmű és annak főhőse, Miskin herceg ihlette, aki az író szándéka szerint egy ártatlan, krisztusi figurát jelenít meg a romlott világban, amely csakis őrültként képes őt kezelni. A film egyik mellékalakja, az író Hipolito neve szándékos utalás Dosztojevszkij regényének egyik karakterére, a tüdőbajos, nihilista kamasz Ippolit Tyerentyevre.

A világhírűvé vált zene

A rendező eredetileg a különleges filmzenéiről ismert brit komponistát, Michael Nymant akarta felkérni a filmhez, Nyman azonban egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott időt szakítani a munkára. A megfelelő filmzene után kutatva Jeunet kezébe akadt a minimalista szerzeményeiről és eklektikus hangszerválasztásáról híres francia énekes-zongorista-zeneszerző, Yann Tiersen egyik CD-je, ami annyira megtetszett neki, hogy Tiersen több dalának jogait is megvásárolta, emellett felkérte őt, hogy főtémaként írjon egy új szerzeményt is a film számára. Az Amélie zenéjéért végül César-díjjal és World Soundtrack-díjjal jutalmazták Tiersent, aki így vált igazán világhírűvé.

Az idén húsz éves film október 16-án egyszeri alkalommal a nagyvásznon is megtekinthető az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Frankofón Filmnapok ráadás vetítéseként.

Szakácskönyv egy kis extrával!

 

Mentes Anyu legújabb könyvét azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

Most AJÁNDÉK üvegpalack és vászontáska is jár a könyv mellé!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra