A történelemkönyvekben a legnagyobb magyar emberek sorát általában Rákóczi Ferenccel és Széchenyi Istvánnal kezdik, s akármilyen hosszú is a sor, Boldog németújvári herceg Batthyány-Strattmann László Antal János Lajos nem szokott szerepelni közöttük. Pedig az 1870-es születésű férfi annak ellenére, hogy császári és királyi kamarás, az Aranygyapjas rend lovagja, Vas vármegye örökös főispánja lett, igazából az elesettekkel törődött leginkább. Nem ült a babérjain, nem a pénzét számolgatta, nem a birtokain vadászott, hanem gyógyítani kezdett.
Az elképesztő Batthyányi család
Ha meghalljuk a Batthyány nevet, azonnal gróf németújvári Batthyány Lajosra, aradi vértanúra, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökére gondolunk. Pedig a népes családnak, amelynek családfáját a honfoglalásig vissza lehet vezetni, rengeteg nagyszerű tagja volt grófi és hercegi ágon is, akik sokat tettek Magyarország felvirágoztatásáért, működtetéséért. Az egyik ilyen férfi volt a grófi ágba született Batthyány-Strattmann László is. Öt testvérét követte a sorban, ám gyerekkora cseppet sem volt felhőtlen: apja egy idő után elhagyta a családot, elvált katolikus feleségétől, másik hitre tért, és újra nősült. Ez nemcsak hatalmas botránynak számított, de óriási szomorúságot jelentett a Batthyány fiúknak is. Az anya, gróf Batthyány Ludovika életére is árnyékot vetett az eset, László fia 12 éves korában, 1882-ben jobblétre is szenderült.
A gyerekek végül az érzelmi nélkülözés ellenére is, ahogy az lenni szokott, végül felnőttek. Batthyány László nem volt jó magaviseletű gyerek, többször iskolát is váltott. Végül Bécsben tanult tovább, érdekelte a zene, a filozófia és a kémia is, jó darabig nem is tudott választani közülük. Magánélete úgy alakult, ahogy a legtöbb vagyonos fiatalemberé: különböző kapcsolatokba bonyolódott házasság nélkül. Az egyik liezonnak azonban élethosszig tartó eredménye lett, egy kislány, akiről Batthyány szépen gondoskodott, az anyát azonban nem vette feleségül. 1896-ban jött egy másik fordulópont az életében: végre megtalálta, ami igazán érdekelte, és orvostanhallgatónak állt, és négyévnyi tanulás után készen állt a gyógyításra. Diplomáját már komoly házasemberként vette át: rangjához méltón házasodott 1898-ban gróf Maria Theresia Coreth zu Coredo und Starkenberggel. Ám nem csupán címek és birtokok egyesítéséről volt szó, hanem ritka kincsként szerelemről is: a házasság boldog maradt, és 13 gyermeket eredményezett. A pár tagjai együtt dolgoztak, a férj műtött, kezelt, felesége pedig ápolónőként segítette. Mária volt az, aki közelebb vitte a katolikus valláshoz is.
Magánkórház, ami ingyenes a szegényeknek
Valljuk be, a minőségi egészségügyi ellátás vagy a magánkórház hallatán arra gondolunk, vajon mennyibe is kerülhet ez, kinek van pénze kifizetni. Batthyány László nem ilyen magánkórházat nyitott Köpcsényben. A folyamatosan tanuló, sebészeti és szemészeti képzésben is részt vevő orvos ugyan elkérte a tehetősebbektől a kezelések árát, a szegényeket viszont ingyen látta el. A rászorulókat étellel és ruhával is támogatta, segített, ahol csak lehetett, pedig három vármegyényi beteget látott el. Az első világháború idején ez a kórház már százhúsz ágyas intézménnyé nőtte ki magát. Batthyány magánvagyona ennek ellenére nem csökkent le annyira, hogy ő maga is elszegényedjen: gyermektelenül elhunyt unokabátyja után 1914-ben megörökölte a hercegi címet és a Strattmann nevet is. Az örökség részét képezte egy körmendi kastély is, ahová a család beköltözhetett. Trianon után Köpcsény Ausztriához került, a kórházat Batthyány az országnak is adományozta, s ettől kezdve Körmendre koncentrált. A 12 életben maradt gyerek ellenére még annyi hely bőven maradt, hogy az egyik szárnyban kiváló színvonalú, modern szemészeti klinikát hozzanak létre. Emellett az általános orvosi feladatokat is ellátta, az első magyarok között alkalmazta a tuberkulózis modern bőrtesztjét a korai diagnosztizálás és kezelés érdekében. Batthyány a rászorulókat továbbra is ingyen kezelte itt, híre egyre terjedt, és hamarosan úgy nevezték: a szegények orvosa. Életének egyik fénypontja mégsem ez a dicséret volt, hanem az, amikor 1917-ben a Magyar Tudományos Akadémia a tagjai közé választotta.
Naplói ma is élvezetes olvasmányt jelentenek
Batthyány szorgalmas naplóíró révén nagyon sok esetét, munkanapját megörökítette. A vidámság és az öröm percei orvosi gyakorlatomban című naplójából idézve jól látszik, hogy kedvessége és szakértelme mellett Batthyány szívesen szemlélte az élet humoros oldalát is:
„Egy betegnél a különféle üvegeket próbálgatom, plusz, mínusz, asztigmatikus stb., mindent megpróbálok. A szemtükrözésnél sem jön elő semmi. Végül megkérdezem:
– Asszonyom, tud egyáltalán olvasni?
– Azt nem – hangzik a válasz, pontosan ezért van szükségem szemüvegre! Majd az üveg megteszi!
Egy betegnek Ichthyolkenőcsöt írok fel, aminek is, tudvalevőleg, igen kellemetlen a szaga. Néhány nap múlva jön vissza az üres tégellyel:
– Kérem, meg kell ennem még egy adagot?
(…) A szemsebész életében kétféle öröm ismétlődik. Íme két pillanatfelvétel. Az első: gyerekek vak édesapjukat vagy édesanyjukat vezetik az orvoshoz. Rendszerint fáradságos út áll mögöttük. Valamennyien telve vannak szorongással, hiszen a beteg rendszerint vagy egyik vagy mindkét szemére vak. Akkor az orvos elvégzi a szükséges vizsgálatokat és látja, hogyan lehetne segíteni. El lehet képzelni azt az örömöt, amikor közli a beteggel: látni fog! A másik öröm: a beteg a műtőasztalon fekszik. A homályos lencsét eltávolítottuk. A beteg hirtelen újra lát. Megindult örömükben sokan sírni kezdenek, úgy kell őket megnyugtatni. Hogy ilyenkor mit érez az orvos, azt alig lehet elképzelni.”
A kiemelkedő tudású orvos életében is voltak tragédiák. Legidősebb fia, Ödön, aki örökölte volna a hercegi címet, 21 éves korában életét vesztette vakbélgyulladás miatt, ami hatalmas csapást jelentett a családnak. Ám alig voltak túl ezen a tragédián, az 59 éves orvosnál hólyagrákot diagnosztizáltak. Akkoriban a kezelések értelemszerűen nem voltak olyan modernek, mint manapság, így gróf Batthyány-Strattmann László a diagnózis után 14 hónappal, 1931-ben elhunyt. Testét a burgenlandi Németújváron található ferences kolostorban temették el, ahogy az a Batthyány családban szokás volt.
A valláshoz nagyon erősen kötődő orvost, aki ráadásul valódi segítséget nyújtott a rászorulóknak, már életében szentként tisztelték – hát még a halála után. Szülőfalujának templomától kezdve rengeteg helyen emlékeztek meg róla, építettek neki templomot, oltárt, márványtáblát, szobrot, üvegablakot, sőt a dunakiliti általános iskola a mai napig az ő egykori kastélyában működik, és a nevét is viseli. Orvosberkekben is jól ismerik a nevét mind a mai napig. 1999 óta létezik a Batthyány-Strattmann László-díj is, amit évente kétszer a kiemelkedő teljesítményt nyújtó egészségügyi dolgozóknak ítélnek oda. A katolikusok számára azonban a legfontosabb eseménynek az számított, amikor 1944-ben megkezdődött Batthyány-Strattmann László boldoggá avatása. A háború miatt megakadt a folyamat, és végül csak 2003-ban fejeződött be II. János Pál pápa közreműködésével. Azóta is csodás gyógyulásokat kötnek Batthyány nevéhez. Naplójában azt írta: „Szeretem a hivatásom, a beteg megtanít Istent egyre jobban szeretni. Istent szeretem a betegben, s a beteg többet segít nekem, mint én neki. Oly sok szívszeretet adhatok, hiszen a szegény betegek oly sok szeretetre vágynak. Adja Isten, hogy az ő dicsőségére sokaknak segíthessek.” Mondhatjuk, hogy sikerrel járt.
