Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Rajk Júliára is igaz Laurel Thatcher Ulrich nőtörténész megállapítása, miszerint „a jó magaviseletű nők ritkán csinálnak történelmet”. A magas, mély hangú, sokat dohányzó Rajk Júliát sokan nem szerették szókimondó nyerseségéért, és mert gyakran nem törődve a társadalmi elvárásokkal, a saját normáit követte. A börtönéveket viszont éppen a női barátság segítségével vészelte át.
Amikor arra gondolunk, milyen lehet az élet a börtönben, eszünkbe juthat Madarász Viktor Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben című képe. Esetleg Belfast írek lakta felének nagy, festett falai, ahol az ír politikai foglyokat ünneplik naiv bájjal, de nagy politikai elhatározással. A valóságos börtönélet azonban egyáltalán nem ilyen romantikus.
Csak sejtéseink lehetnek a börtönben eltöltött évek mindennapi menetéről. Igaz, sokan megírják visszaemlékezéseiket, ami egyfajta betekintést enged ebbe a zárt világba, de a valóság lélekölő rutinját nem tudják érzékeltetni. Érdekes módon az elkövetők, a fogvatartók dokumentumaiból kevesebb áll rendelkezésre, mint a volt foglyok visszaemlékezéseiből: az ő szakmai szolidaritásuk átível minden politikai rendszeren.
Nincs ez másképpen az egyik leghíresebb magyar női politikai fogoly, Rajk Júlia esetében sem. Rajk Lászlóné Földi Júliaként született, és korán bekapcsolódott a kommunista mozgalomba, mert úgy érezte, ott tud érdemben tenni a fojtogató társadalmi egyenlőtlenségek ellen, amiket a Stefánia szolgálatban dolgozó nővérként Tatabánya környékén megtapasztalt. Rajk Lászlóné személyes és politikai ellenségének is tudhatta az 1945 utáni magyar történelem két meghatározó figuráját, Rákosi Mátyást és Kádár Jánost, akik koncepciós perben megölették férjét, Rajk Lászlót. Pedig a kapcsolata ezzel a két politikussal nem így indult.
Pető Andrea
Történész, az MTA doktora, a Közép-európai Egyetem egyetemi tanára.
Kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. 6 monográfiája, 31 szerkesztett kötete és 261 könyvfejezete, valamint tanulmánya 22 nyelven jelent meg. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntette ki. 2006-ban az MTA Bolyai Plakettet kapta. 2018-ben munkássága elismerésül megkapta az Európai Akadémiák (ALLEA) Madame de Staël Díját.
A cikk a szerzőnek a Jaffa Kiadónál hamarosan megjelenő Árnyékban. Rajk Júlia élete című könyve alapján készült.
Amikor a sokszor letartóztatott Rajk László, az illegális kommunista párt vezetője 1944 őszén éppen furfangosan kiszabadult a Margit körúti fegyházból, azonnal Földi Júlia Teréz krt. 1/c szám alatti lakására ment, ahol már várták a Barna András névre kiállított hamis papírok. A férfi nem tétlenkedett, és már másnap konspiratív találkozókat szervezett. Itt naponta beszélt Kádár Jánossal, akivel együtt tervezték az új Magyarországot.
Rajk Lászlót Földi Júlia embermentő tevékenysége miatt tartóztatták le újra 1944. december 7-én, az asszonnyal együtt, de úgy hogy a lakásba betörő detektívek nem tudták: a magas, vékony férfi, aki a letartóztatáskor az éppen akkor gépelt papírt megette, az illegális kommunista párt hazai vezetője. A Margit körúti fogházban (ennek helyén áll most a Mammut bevásárlóközpont) mindkettőjüket megkínozták.
Rajk és Rákosi
Amikor sok megpróbáltatás és csodás megmenekülés után 1945. május 13-án Rajk László és Földi Júlia hazatértek Budapestre, első útjuk az MKP Tisza Kálmán téri vezetett (ma II. János Pál pápa tér). Itt nem voltak jelen a párt igazi vezetői, és főleg nem Rákosi Mátyás, akit telefonon azonnal értesítettek Rajkék megérkezéséről. Rákosi kocsit küldetett értük, amely elvitte őket a zuglói Szabó János utcai házba, ahol akkor Rákosi lakott egy „polgári” (ez volt a munkás származású Rajk Júlia kedvenc kifejezése), háromszobás házban. Erre a találkozóra Rajk Júlia így emlékezett vissza: „Rákosival tegeződött [mármint Rajk – P. A.]. Talán ő volt az egyetlen. Én úgy emlékszem. Nem is tudom, nem is hiszem, hogy volt még valaki. Szóval ez egy nagyon barátságos, nagyon rövid találkozó volt. Nagy örömmel üdvözölte. Nagyon várták haza.”
A valóság azonban másképpen alakult. Rajk László belügyminiszterként vasakarattal, nagy tehetséggel és csekély erkölcsi gáttal kormányozta az országot, azt hitte, ez meghozza sokak boldogságát. Amikor 1949. május 30-án letartóztatták, Rajkné négy hónapos fiával és édesanyjával még egy hétig házi őrizetben maradt. Aztán őt is letartóztatták. A vádak folyamatosan alakultak ellene: megpróbálták a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége főtitkáraként, majd elnökeként sikkasztással, trockizmussal, kémkedéssel vagy akár egy bányaszerencsétlenséghez vezető állítólagos szabotázzsal is megvádolni. Végül 1950. március 20-án ötévi fegyházra ítélték, mert helytelen, azaz népfrontos nőpolitkát folytatott. Addigra Rákosi és Kádár, aki akkor belügyminiszter volt, kivégeztette Rajk Júlia férjét, és kisfiát Pikler Emmi csecsemőotthonába dugta a többi letartóztatott volt elvtárs gyerekeivel együtt.
Élet a női börtönben
Rajkné börtönbüntetésének öt évéről különböző forrásaink vannak. A börtönéletről a Kisfogház ügyeletes tiszt jelentései részleteiben megmaradtak. A dokumentumokban 705. sz. elítéltként számon tartott Júliáról, mint minden rabtársáról, naponta készült rövid és rettenetes helyesírási hibákkal tűzdelt gépelt jelentés. Ebben a börtönben legfontosabbnak tekintett dolgokat rögzítették: milyen lelkiállapotban volt, megette-e az ételét, hogy aludt, fürdött, sétált-e, megkapta-e a cigarettáját, mivel töltötte a napját, illetve volt-e függelemsértés miatt büntetésben.
Kulcskérdés volt az is, ki a cellatársa. 1952. február 12-én felírják, hogy „nagyon ideges, sír, hogy miért nem szabad értesíteni a mamáját és társát mikor hozzák vissza, nagyon rossz egyedül, szeretné, ha társat kapna a zárkájában” és máskor pedig „nyugtalanul viselkedik várja vissza a társát és szeretne társat kapni, mert idegileg nem bírja egyedül”. Eleinte Sally Judittal vannak egy cellában, és a mindennapi rutin, valamint egymás társasága megnyugtatja őket, hiszen tanulnak, jegyzetelnek és beszélgetnek. Az idillnek 1952. március 9-én vége szakad, amikor a két nő (feltehetően gondos tervezés után) a tanuláshoz használt könyvekből kitépett Lenin- és Sztálin-képekkel dekorálja cellája falát. Az ad hoc művészeti performance-ra az egész fogház összeszalad, láttamozza és kommentálja az erről az eseményről készült jelentést – a jegyzőkönyvet évtizedekkel később olvasó történész nagy örömére. Az esztétikai intervenció eredménye, hogy tíz nap kedvezményelvonással büntetik őket: nincs se séta, se fürdés.
Az egyik mélypont
Sally Juditot 1952. augusztus 8-án elviszik a cellájából, és Rajkné megint „ideges lesz”, társat kér, „mert megbolondul egyedül”. Valóban depresszióba zuhan, nem kel fel az ágyból, 80 százalékos az étkezése, és altatóval tud csak aludni. A jelentéseken nehéz, tollal írt megjegyzést találunk minden egyes nap amellett a bejegyzés mellett, amelyik a rossz lelkiállapotáról szól. Mégpedig azt: „Tudom.” Egészen szeptember 11-ig nem kap társat a cellájába, mintegy előkészítendő őt a kihallgatásra, ahonnan aztán teljesen összetörve érkezik vissza. Nyilván ez volt a cél: „egész este sírt hangosan a zárkában, kiabálta, hogy nekiszalad a falnak, vacsorájából nem fogyasztott egyáltalán és rosszul aludt.” Hogy 1952. szeptember 11-én miért hallgatták ki Rajknét, nem tudjuk, hiszen szinte minden vele kapcsolatos dossziét nagy alapossággal megsemmisítettek 1959 augusztusában, de világos, hogy erre a találkozóra az intézmény lelkileg előkészítette.
Cellatársak és női barátságok
Rajkné későbbi cellatársa Vándor Györgyi lett, aki megírta visszaemlékezéseit, mint a Rajk-per legfiatalabb szereplője. Vándor hat évet töltött börtönben csupán azért, mert rendkívül részletes naplót vezetett, amit az állambiztonságiak lefoglaltak, és abból idézeteket használtak fel a Rajk-perben. Szabadulása után a Magvető Kiadónál akarta kiadatni a naplót, de ott a kiadó nagy hatalmú vezetője, Kardos György elsüllyesztette. A külföldön később kiadott könyvben leírja, milyen volt kettejük élete a közös cellában. Rajkné tapasztalt börtönlakóként tudta, hogy a mindennapi rutin és cselekvés a túlélés eszköze. Reggelente tornáztak, ami a szűk helyen a magas nőnek nagy kihívás volt. Majd takarítottak, és aztán szigorú órarend szerint francia, orosz, angol, olasz nyelvet tanultak, illetve tanítottak. Sokat énekeltek együtt.
A kétszemélyes cellában néha 8-10-en is voltak. Rajkné többi cellatársa volt Sally Judit mellett egy francia nőgyógyász orvosnő volt, aki azt az egyetlen mondatot tudta magyarul, hogy „Nyomja, kedveském”. Volt velük egy apáca, sőt a volt köztársasági elnök, Tildy Zoltán felesége, és egy ideig Szálasi menyasszonya, Lutz Gizella is. Az időt a nők főleg kézimunkázással töltötték. Feladatuk a börtönben a gombvarrás és foltozás volt. A munkaidőn kívül a fogva tartott nők a priccsen ülve a börtön ruhaneműiből és felmosórongyokból bontottak le foszlányokat, majd a szálakból újból összerakták a szövetet. És közben beszélgettek és énekeltek.
Rajkné egyetlen személyes tárgya ebből az időből, ami a börtönben végig vele volt, az egy kis vászonzacskó, ezt az OSA-kiállításon lehetett először nyilvánosan látni. Ennyi személyesség adatott a 705. számú fogolynak, akinek egyetlen bűne az volt, hogy helytelen nőpolitikát folytatott. Nézve a kicsiny, sok szorongatástól megkopott, világoskék csíkos zacskót, egyértelmű, hogy a börtönélet sok minden, csak nem romantikus.
Ha érdekel a korszak, olvasd el történész szerzőnk írását:
