Kézér Gabriella hároméves korában kezdett Berczik Sárához járni esztétikus gimnasztikára. Bár a Magyar Táncművészeti Egyetemen balettet is tanult, maradt a modern irányzatoknál. Tanítványai olyan táncokat adnak elő, amiket bármelyik tinédzser irigykedve nézne. Interjú.
Azt gondolnám, hogy ha táncot tanul valaki, akkor balettiskolába jár. Ez nem így van?
A Magyar Táncművészeti Egyetem campusán belül két intézet létezik: az egyik a művészképző, amiben a koreográfus- és a színháztáncosképzés mellett balett, modern tánc, néptánc, színháztánc szerepel a tananyagban, a másik pedig a táncpedagógus-képzés, ahol divattáncot, modern táncot, néptáncot, modern társastáncot és klasszikus balettet tanulnak a diákok. Az emberek általában a magyar néptáncot és a klasszikus balettet ismerik, a köztes stílusokat nem. Pedig színes a paletta.
Soha nem gondoltál arra, hogy balerina legyél?
Maga a balett szó tágabb értelmezésében táncjátékot jelent, és ez az a stílus, amit képviselek modern változatban, mindig az aktuális mondanivalónak megfelelően. A klasszikus balettnek – bár kétségkívül fontos állomása a táncosképzésnek – a testtudat megszerzésében van hatalmas szerepe. Az én stúdiómban is van a versenyzőknek klasszikusbalett-órájuk, de ez számomra nagyon kötött lelkileg és testileg egyaránt. Az emberi test legyen szabadságra ítélve. Ezért is fontos számomra az improvizáció: engem is így neveltek, és az én tanítványaim is improvizálnak már egészen fiatal korukban. Hagyni kell őket szabadon mozogni, hiszen nem klónokat szeretnénk gyártani, hanem egyéniségeket, kreatív táncosokat, akik önfeledten tudják adni azt, ami a testükben adatik. Erről szól nálam a tánc, illetve arról, hogy táncszínházi produkció esetén a tánc formanyelve legyen alárendelve a néző felé sugallt üzenetnek.
Eltérsz a fő csapásiránytól. Ez mivel jár?
Az én táncformanyelvem a jelenlegi trendpalettán máshol helyezkedik el. Ha azt mondjuk, hogy előadás, akkor olyan, tánctechnikai értelemben igényes produkciót szeretnék nyújtani, ami érthető üzenetet ad át. Olyan üzenetet, amit a néző fel tud dolgozni, meg tud emészteni. Ugyanakkor az általam képviselt stílus nem szerepel a trendek között, így nem igazán kap támogatást, pedig a nézői visszajelzések pozitívak. Pályázni is nagyon nehéz, hiszen nem a bejáratott utakon közlekedem, így támogatásra szinte alig számíthatok. Saját anyagi forrásaimra vagyok kénytelen támaszkodni, olyan szinten, hogy még a fellépőruhákat is én varrom édesanyámmal, aki 88 éves.
Szerencsére azonban olyan támogató háttér vesz körül, amiért nagyon hálás vagyok: például a férjemnek köszönhetően van a VII. kerületben egy önálló helyem, ahol folyamatosan tudunk dolgozni, és ott a két fiam, akik kitalálták, és segédkeztek a terem átépítésében – a stúdió helyén ugyanis üvegcsiszoló műhely volt. A hozzám járó, táncolni vágyó gyerekek szülei is rengeteg támogatással és figyelemmel kísérik a versenyekkel, próbákkal járó feladatokat. Egy volt egyetemi hallgatóm, Safranka-Peti Zsófia segíti a munkámat, ő első számú asszisztensem, és rá mindig számíthatok. Másrészt az egyik nagyon régi tanítványom is, aki most a Magyar Táncművészeti Egyetemre jár, Philipp Noémi, ha ideje engedi, segít. Mindketten a Kézér Ballée felnőttegyüttesének vezető szólistái.
Hogy képzeljünk el tánctanárként?
Lassan negyven éve tanítok kicsiket és nagyokat egyaránt. Ötéves kortól kezdve foglalkozom gyerekekkel, de sok régi tanítványom visszajár hozzám, és a társulat tagjává válik. A gyerekeket soha nem korosztály szerint osztom be, hanem az adottságaik, képességeik szerint. A szülőknek és a visszajáró táncosoknak pedig külön létrehoztunk egy dance mami csoportot. Évek óta küldjük hazai és nemzetközi versenyekre a növendékeinket, európai és világbajnok is akad közöttük. Emellett táncszínházi darabokat koreografálok, és egy másik utat mutatok a diákjaimnak.
Rendkívül fontos számomra az egyetemen megismert és azóta is tartó nemcsak szakmai, hanem baráti kapcsolatom Vajda Gyöngyvérrel. Sok-sok évvel ezelőtt társultunk és alapítottuk meg a Gödöllő Táncszínház ifjúsági tagozatát, mivel ő Gödöllőn oktat sok-sok éve, helyet biztosítva mind az ő, mind az én táncosaimnak a bemutatkozásra. Szem előtt tartom a hallgatóimat, akik az én évfolyamomon végeztek, és külön örülök annak, hogy a nálam végzett diákok szinte mind el tudnak helyezkedni, és szabadúszó táncosként vagy asszisztensként mindig van munkájuk. Ez nagy szó, mert a végzett táncművészek közül sokan elhelyezkedési gondokkal küszködnek, és kiegészítő keresetként a vendéglátásban dolgoznak.
Mi hajt előre?
Nekem ez az életem. Ez olyan szakma, ami holtig tartó tanulással jár, mert szerintem nemcsak a testet, hanem az elmét is pallérozni, karbantartani kell. Jelenleg Marosvásárhelyen, a Művészeti Egyetemen vagyok doktoranduszhallgató, de már csak a védések várnak rám, ami a doktori iskola legnehezebb része.
Minden nyáron beállok a fiatalok közé nemzetközi workshopokon. Fontos, hogy lássam, merre tart a világ, hogy a növendékeim a nemzetközi körforgással együtt tudjanak haladni. Foglalkozunk az újonnan megjelenő tánctrendekkel, és igyekszünk egy olyan korosztályt megfogni, amelyik érzékeny a kultúrára, amely majd látogatni foga az táncelőadásokat, kreatív és nyitott. Nagyon jó látni az órák végén a sok kipirult arcot, mosolyt és a fejlődés apró fázisait is. A közös utcai improvizációs élmények és az edzőtáborban a lépcsőn elfogyasztott közös étkezések, a karácsonyi angyalkázás mind-mind hajtóerő, mint ahogy a rendkívül jó közösség is, az egészséges szellem, hogy tudunk egymás sikereinek örülni, segítjük a másikat és figyelünk rá.
Tényleg részt vettél már boncoláson is?
Az emberi testtel bánni nagyon nagy felelősséget jelent. Egy táncpedagógusi diploma ehhez kevés. Tanulunk ugyan mozgásbiológiát, de keveset, mellette funkcionális anatómiát is kellene oktatni a diákoknak ahhoz, hogy nyugodt szívvel ki lehessen engedni őket tanítani, hogy sérülésmentesen tudják okítani a táncosképzéseken résztvevőket. Nekem nincs semmilyen problémám, sem kopás, sem ízületi vagy izomfájdalom, és ezt az esztétikus gimnasztikai rendszernek köszönhetem. Bármilyen irányban, dinamikában ki tud mozdulni a testem, de túlfeszíteni a gátakat senkinél sem szabad.
A ritmikus sportgimnasztika versenyszerű oktatását is azért hagytam abba, mert nem voltam hajlandó tönkretenni emberi testeket. Az a sportág olyan extremitásokat követel, ami tartós egészségkárosodást eredményez a versenyzőknél. Természetesen ha valaki olyan fizikai kondíciókkal születik, hogy az extrém, túlzott hajlékonysági elemeket a teste bírja, az csinálja, de tapasztalatom szerint ilyen adottságú kislányból kevés van. Sokan a testi gátakat lépik át, veszélyeztetve egészségüket. Az általam tanított tánc nem ilyen. Anatómiai előadásokra járok, és folyamatosan tovább képzem magam. Ebbe az is beletartozik, hogy elmegyek gerincsebész által tartott tanfolyamra, ahol boncolásos anatómiát tartanak, és azon keresztül magyarázzák a csontok, izmok, szalagok, ízületek működését, válaszolnak a felmerülő kérdéseimre. Ha ránézek egy emberi testre, meg kell tudnom látni, mit tudok vele kezdeni, hol vannak a határai, hiszen el akarom kerülni a túlerőltetést, a sérüléseket.
Milyen Kézér Ballée-előadásokat nézhetünk meg a közeljövőben?
Az Abigél levelei című előadás a Gödöllő Táncszínházban látható. Az előadás nem lineárisan követi a regény cselekményét, hanem kiemelten foglalkozik a kiközösítéssel, és azzal, hogyan tudnak együttműködni különböző társadalmi rétegekből származó emberek. Emellett az első szerelmi csalódást, az azzal járó lelki folyamatokat is körbejárjuk. Egyfajta szembesítés ez, amit főleg a tinédzser korosztálynak szánok, de a darab érthető egy kisiskolás számára is. Az F.X.Toole novellagyűjteménye ihlette Millió dolláros bébi és A fiúk nem sírnak című filmből készített előadás is várja, hogy bemutathassuk, de sajnos nincs túl sok lehetőségünk. Tervezünk még tánckomédiát, és Életfogytiglan címmel egy börtönben játszódó produkciót is. Minden megrendezett előadás után mi még ott maradunk és beszélgetünk a gyerekekkel, abszolút nyitottak vagyunk, nem sietünk sehová. Ha csak egyetlen gyerek kedvet kap a tánchoz, már elértünk valamit.
