Napjainkban egyre többen gondolják úgy, hogy a demokrácia már nem a legmegfelelőbb politikai berendezkedés, és más elképzelésnek is helyet kellene adni. Hogy ez tényleg így van-e, arról a History Today négy szakértőt kérdezett.
Az ókori demokráciaeszmény sosem valósult meg
Edith Hall, a King’s College London ókorkutató professzora szerint a mai értelemben vett demokrácia teljesen más, mint az, amelyet az ókori Athén polgárai megálmodtak. A görögök a közvetlen demokrácia (démosz + kratosz = nép + uralom) hívei voltak, ellenben a mai közvetett, parlamentáris demokráciában a köznép nem rendelkezik valódi döntéshozatali, „uralmi” joggal. A polgárok az akaratukat bizonyos időnként megrendezett választások alkalmával nyilváníthatják ki, amikor is csupán arról döntenek, kiket juttassanak a törvényhozásba. Pozitívum, hogy senkit sem rekesztünk ki a szavazati jogból (az ókorban kizárólag a szabad polgárok és a férfiak vehettek részt az állam ügyeinek intézésében), viszont szinte semmilyen mértékben nem vagyunk urai annak, hogy a képviselőink hogyan döntenek a sorsunkról – ha kell, a kormány akár háborúba küldi polgárait a megkérdezésük nélkül.
Hall úgy véli, napjainkban a közvetett demokrácia rendszere valóban válságban van, ugyanis a politikai döntéshozók egyre jobban igyekeznek a saját szájuk íze szerint torzítani azt. Az álhírek és a közösségi médiában terjedő propaganda a korábbinál nagyobb mértékben képes befolyásolni a választási eredményeket, egyes megválasztott vezetők pedig szisztematikusan próbálják leépíteni a választópolgárok már így is korlátozott jogait. A jelenleg demokráciának nevezett berendezkedés ténylegesen reformra szorul – véli a szakember –, de az ideális demokrácia, melyet Abraham Lincoln úgy fogalmazott meg gettysburgi beszédében, mint „a néptől, a nép által, a népért való hatalom”, bizonyosan nem idejétmúlt gondolat. Az athéni demokrácia eszméje pedig valójában sohasem valósult meg.
Megerősödhet a demokrácia, ha sikerrel veszi az akadályokat
Philip Cunliffe, a Kenti Egyetem politikatudományi és nemzetközi kapcsolatokat kutató szakembere úgy gondolja, a demokrácia rendszere jelenleg súlyos nyomás alatt áll. Erről nem csupán az árulkodik, hogy a világ számos részén továbbra is autoriter rendszerek vannak hatalmon, hanem az is, hogy a demokratikus berendezkedésű országokban az utóbbi időben komoly problémák törtek felszínre. Az USA-ban az elnök és a kormányzó republikánus párt egyre inkább az ottani rendszer nem képviseleti elemeire, az elektori kollégiumra, a szenátusra és a legfelsőbb bíróságra támaszkodik, miközben az ellenzék többek közt a biztonsági szolgálatokban bízva próbálja megfúrni Donald Trump hatalmát. A Franciaországban lezajlott tüntetési hullám és Nagy-Britannia macerás brexittel kapcsolatos ügyei szintén egyértelműen jelzik a bajokat.
Mindemellett mégis van okunk a reményre. Az Algériában és Szudánban jelenleg zajló tüntetéssorozatok például azt bizonyítják, hogy az emberek képesek felemelni a szavukat és érvényesíteni az akaratukat egy autokratikus rendszerrel szemben – bár természetesen ez még nem jelent automatikusan pozitív eredményt, lásd az egyiptomi helyzetet, ahol a forradalommal leváltott önkényurat egy másik követte a hatalomban. A válság ellenére a demokrácia továbbra is működik, sőt a kihívások, amelyekkel szembenéz, azt eredményezhetik, hogy felülbírálja önmagát, és hibáit kijavítva megerősödik a jövőben.
Egyre nagyobb teret nyernek az antidemokratikus erők
Michael Burleigh professzor, a Londoni Egyetem közgazdaság- és politikatudományi iskolájának történésze elsősorban a nyíltan antidemokratikus, szélsőjobboldali politikai szereplők és mozgalmak látványos megerősödése miatt aggódik, továbbá kiemeli a médiában egyre nagyobb mértékben terjedő álhíreket, illetve a háttérből, különböző érdekcsoportok által finanszírozott kampányokat mint a demokrácia aláaknázóit. A nacionalista populizmus képviselői pontosan tudják, mit szeretne hallani a kisemmizett, az őket ért igazságtalanságok miatt frusztrált tömeg. Azt ígérik választóiknak, hogy rendbe teszik a korrupció által megtépázott, igazságtalan társadalmi-gazdasági rendszert, a valóságban azonban nem teljesülnek ezek az ígéretek.
Ekkor azonban a tömeg még extrémebb helyeken keresi a megoldást, komédiásokra és médiasztárokra adja a voksát: erre példa Olaszországban Beppe Grillo, Ukrajnában Volodimir Zelenszkij vagy éppen Amerikában Donald Trump felemelkedése. Mindeközben a demokratikus-kapitalista berendezkedés szofisztikáltabb kritikusai olyan illúziókkal házalnak, mint például hogy az autoriter rendszer által irányított, bár kapitalista Kína milyen sikeresen képes öt-tíz évre előre megtervezni a gazdálkodását. Burleigh sötéten látja a helyzetet, és úgy véli, nem biztos, hogy a demokrácia a jelen formájában képes felülemelkedni ezeken a kihívásokon.
Lenne még mit tanulni
Charlotte Riley, a Southamptoni Egyetem 20. századi brit történelemre szakosodott tanára saját hazájára vonatkoztatva úgy gondolja, hogy a demokrácia nemhogy nem a végnapjait éli, de Nagy-Britanniában valójában még el sem kezdődött. A britek szeretnek magukra úgy gondolni, mint toleráns, liberális, demokratikus-humanista népre, akik történelmileg élen járnak a parlamentarizmusban, valójában azonban – a szerző szerint – a brit társadalom mindig is erősen osztályokra tagolódott, és a különböző, hátrányos megkülönböztetést elszenvedő csoportoknak (például a nőknek és a munkásosztálynak) hosszasan és keményen kellett küzdeniük, hogy érvényesíthessék a jogaikat. Riley úgy gondolja, még manapság is számos csoport tagjai ki vannak rekesztve a döntéshozásból, mert a parlamenti képviselők mellőzik, semmibe veszik őket, a valódi demokráciára tehát továbbra is várni kell.
