Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Bár a jótékonykodás egyre gyakoribb jelenség nálunk is, azért még messze vagyunk attól, hogy bevett szokásként beszéljünk róla. Pedig már számtalan módon megtehetjük. A Londonban élő magyar házaspár például egy ugandai túrán nemcsak maratont futottak, hanem önkénteskedtek, sőt, 230.000 forintnyi adományt is gyűjtöttek közösségi finanszírozás útján. A pénz a Bugabira Általános Iskolának ment, amely az egyedüli kiugrási lehetőség az ottani gyerekek számára.
Kazincbarcika - London - Uganda
"Az YesStories a SayYesMore (Többször mondj igent) előadássorozatán hallottam először az Ugandai Nemzetközi Maratonról, amely egyben az ország legnagyobb adománygyűjtő eseménye." -
meséli a kazincbarcikai panelokból Angliába emigráló házaspár férfi tagja, Rikter Levente, aki mellett ott ül felesége, Gordos Szilvia is. Skype-on beszélgetek a párral, akik nemrég értek haza a napi munkából, mindketten egy nemzetközi multinacionális cégnél dolgoznak, Levente, mint irodai menedzser, Szilvi, mint személyi asszisztens. Nyolc évvel ezelőtt, amikor megérkeztek Angliába, nem egészen ilyen munkakörrel kínálták meg őket, mert ugyan volt nyelvvizsgájuk - de ahogy az lenni szokott, már ami a magyar nyelvoktatást illeti - gyakorlatban nem igazán tudták kamatoztatni az elméleti tudásukat. Így kénytelenek voltak a munkaerőpiac hierarchiájának a legalján keresgélni, és elhelyezkedni. Szilviék minden nehézség ellenére úgy gondolják megérte maradni, hiszen "A" és "B" hitel helyett ma már olyan egzisztenciával rendelkeznek, ami nem valószínű, hogy otthon összejött volna. Jelenlegi fizetésükből végre megtehetik - ami után Magyarországon az átlagkeresetűek legtöbbje csak vágyakozik - hogy szabadidejükben világot lássanak.
És meg is teszik: hátizsákos turistaként bepótolták az utazás nélkül töltött éveket, jóformán bejárták egész Európát, idén pedig úgy alakult, hogy az Uganda Maratonon keresztül egy olyan túrán vettek részt, ami nemcsak kimozdította őket a komfortzónájukból, hanem hozzásegítette őket ahhoz is, hogy másokon segítsenek.
Nekem kaland, nekik segítség
A szervezett utazás résztvevői ugyanis itt a pénzükért cserében a klasszikus nyaralós programok helyett az ugandai karitatív szervezetek projektjeinek a munkáját segítik, mindemellett betekintést nyernek a helyiek mindennapjaiba, kultúrájukba, és megismerkednek a környék természeti látnivalóival. A "kalandtúrának" a maraton - ami egyben az ország legnagyobb adománygyűjtő eseménye - adja a gerincét, ahol együtt futnak a helyiek és a világ különböző pontjáról érkezők.
"A helyiek végig szurkoltak a mezőnynek, amikor elfáradtunk, futottak velünk vagy épp vizet hoztak nekünk." - mesélik, és hozzáteszik, szükség is volt a támogatásra, hiszen nem voltak hozzászokva a durva emelkedőkhöz, a magas páratartalomhoz, és a majd negyven fokos hőséghez. A résztvevők egyébként különböző távokból válogathatnak, vagyis ha valaki nem akarja/tudja bevállalni a maratont, akkor próbálkozhat a félmaratonnal, vagy a 10 kilométeres távval. Ha pedig valaki inkább az önkéntesek (vízosztók, egészségügyi csapatok, időmérők) csapatát szeretnék erősíteni, arra is van lehetőség.
Az utazásuk előtt pénzadományt is gyűjthetnek közösségfinanszírozás útján, hogy pontosan milyen projektek fejlesztéséhez, azt az Uganda International Marathon weboldalán lehet kiválasztani. Például tiszta ivóvízre, oktatásra, iskolai menzára, és olyan átfogóbb projektekre, mint a fogyatékkal élő gyerekek támogatására, kórházak és szülészeti fejlesztésére, a HIV vírus és AIDS elleni harc kiterjesztésére, vagy a női egyenjogúságot megcélzó programokra. Az utazás árával pénzt nem adományozunk, a befizetett összeg kizárólag a futóverseny akkreditációját, a repülőjegyeket, és a prgoramokat tartalmazza. Ha a helyi önkéntes munkán kívül pénzt is szeretne valaki adományozni, azt vagy a helyszínen teheti meg, a maraton napján, vagy, ahogy Leventéék is tették, közösségfinanszírozás segítségével.
"Csak létre kellett hoznom egy saját profilt valamelyik közösségfinanszírozó oldalon, ahol részletesen leírtam, pontosan mire szeretnénk pénzt gyűjteni. Szilvivel a Bugabira Általános Iskola projektjét választottuk, ami tanulási lehetőséget biztosít azok számára is, akiknek a szülei amúgy nem tudnák kifizetni a gyerekeik iskoláztatásával járó költségeket" - meséli Levente.
"A munkahelyünkön emailben hívtuk fel a kollégáink figyelmét az adománygyűjtésünkre. Szinte mindenki utalt valamennyit." -meséli Szilvi. Ugyanezt a magyar ismerőseikről nem tudták elmondani, ugyanis Facebook felhívásukra csak egy-két ember nyitotta ki a pénztárcáját. Szerinte a legtöbben vagy nem tudták, hogy működik a közösségi finanszírozás, vagy attól tartottak, hogy a pénzük nem is az ugandai iskolának megy. Mindkettő igaz lehet és az is tény, hogy míg tőlünk nyugatabbra természetes, hogy a civilek önkéntes munkával, pénz vagy tárgyi adománnyal segítenek bizonyos ügyeket, projekteket, addig nálunk ez még az elején jár és sokan még az adójuk egy százalékával sem bánnak tudatosan, nemhogy rendszeres adományozók lennének. Pedig a jótékonykodás meghatározó az egyén és a társadalom viszonya szempontjából, ráadásul pszichológiai kutatások bizonyítják, hogy pozitív érzelmeket idéz elő az adományozónál.
Angolosan crowdfunding
A crowdfunding lehet adakozás, amikor a finanszírozók önzetlenül ölnek pénzt egy szimpatikusnak ítélt kezdeményezésbe, nagyobb összegeknél viszont részvényessé válhatnak, és részesedhetnek a bevételből. Az, aki ma tömegfinanszírozásra ad pénzt, olyan projektbe fektet be, amelyből nem feltétlenül remél megtérülést, de úgy gondolja, szegényebb lenne a világ nélküle. Az oldalak sok esetben lekövethetők és ellenőrizhető az is, hogy az adott intézmény, szervezet mire használja fel a támogatásokat.
Arról nem beszélve, hogy ma már tényleg számtalan módja létezik a segítségnyújtásnak, tehetünk névtelen felajánlásokat, de úgy is segíthetünk, hogy közben mi magunk is jól szórakozunk különféle adománygyűjtő közösségi, kulturális, sport programok segítségével. Így tettek Leventéék is, akik az útjuk során önkéntes munkát végeztek, önszorgalomból pedig 230 000 forintot gyűjtöttek össze egy ugandai iskolának.
Anyagi segítségük a legjobb helyre ment
Ugandában ugyanis, mint sok harmadik világbeli országra jellemzően, pont azok a rétegek esnek el a tanulás lehetőségétől, akiknek az a legégetőbb volna. A Bugabira iskola ezért kimondottan a hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújt lehetőséget az oktatásra, egy csirkefarm segítségével pedig nemcsak tojáshoz és húshoz jutnak a gyerekek, hanem a baromfik tojásaik eladásával bevételhez is jut az iskola. Ahhoz pedig, hogy a leszakadt térségek mélyszegényei ki tudjanak lépni a szegénység generációs spiráljából még több edukációs programra, és olyan intézményekre, mint a Bugabira Általános Iskola volna szükség. A helyi szervezetek intézményeit, programjait az utazás résztvevői személyesen is meglátogathatták- később pedig a weboldalon tájékozódhatnak a projektek további alakulásáról. Levente is megnézte magának azt az iskolát, akikhez az ő adományuk is befolyt.
"Délelőtt bemutatkoztunk egymásnak a diákokkal, akik főleg a szegényebb családok gyerekei, akik minden túlzás nélkül rettentően boldogok attól, hogy iskolába járhatnak" - meséli tapasztalatait Levente.
A gyerekek öröme nem alaptalan
Aminek az az oka, hogy az ingyenes oktatási rendszer hiányában Ugandában kimagaslóan magas a gyerekmunka. Vagyis tényleg rendkívül szerencsések azok, akik iskolába járhatnak ahelyett, hogy valahol kemény fizikai munkát kellene végezniük. Az országban, még ha hallgatólagosan is, de elfogadott, hogy az állattartásból, fölművelésből élő szegény családok már egészen kiskoruktól, (jellemzően ötéves koruktól) befogják őket munkára, vagy idegenek alkalmazzák őket, rendszerint éhbérért. A legtöbbjük a mezőgazdaságban dolgozik, a kevésbé szerencsések pedig dohányfarmokon, ahol az elvileg szigorú szabályozás ellenére is egészségügyi veszélynek vannak kitéve. Az Emberi Jogok Szervezetének 2012-es jelentése szerint a gyermekmunka repertoárja Ugandában: a marhalegeltetéstől kezdve a kolduláson át, egészen a gyermekprostitúcióig igen széles, és nem ritka az sem, hogy a gyerekek emberkereskedelem áldozatai lesznek. A szegénység, az aluliskolázottság, a rossz egészségügyi helyzet ráadásul kéz a kézben jár azzal a jelenséggel, hogy az utcákon rengeteg a kallódó, elhagyott utcagyerek.
Rajtuk is főleg civil szervezetek próbálnak meg segíteni. Ilyen a Kiyumbakimu nevű gyermekfalu is, egy rehabilitációs központ, ahol biztonságban és teljes körű gondoskodásban nevelkedhetnek az utcáról megmentett gyerekek. A magyar pár ide is ellátogatott, ahol a nevelők sok tragikus sorstól megmentett gyereket szocializálnak újra.
Az egyéni ugandai utakkal azért óvatosan!
Az, hogy Leventéék ismerősei nem tapsikoltak örömükben, amikor megtudták, mi az útitervük, érthető, hisze Uganda nem az a tipikus turista hely, bár egyes részei már viszonylag biztonságosak az utazók számára, feltéve, ha azok betartják a helyi idegenvezető és a Konzuli Szolgálat tájékoztatását. Ugyanis az ország legnagyobb, főleg északi része a nem javasolt utazási célországok és térségek kategóriába tartozik, ami annyit jelent, hogy ezeken a területeken a mai napig gyakoriak a fegyveres törzsi összecsapások, és nincsenek biztonságban a turisták sem.
Ráadásul terrorfenyegetettség szempontjából Uganda kiemelt célpont - bár manapság, amikor Európában is szinte havi szinten történnek véres merényletek, nehéz bármelyik országról azt állítani, hogy nem az. Mindenesetre az Al- Shaabab terrorszervezet tényleg terror fenyegetettséggel riogatja a lakosságot, mivel Uganda részt vesz az AMISOM katonai békefenntartó missziójában, Szomáliában. Bár az elmúlt években nem történt jelentős terrortámadás az országban, fontos számolni azzal, hogy merényletek helyszínei lehetnek a turisták által látogatott területek, a piacok, a bevásárló központok. Szóval azért óvatosan, ha kedvet kaptatok Ugandához. Az országba csak szervezett utazást ajánlanak a szakemberek!
Az LMBTQA embereknek tényleg kimondottan veszélyes.
Museveni elnök 2014-ben ugyanis aláírta az Anti-Homosexuality Act-ot., vagyis a homoszexuálisokat sújtó törvényt, amely életfogytiglani börtönnel is büntetheti a melegeket. Bár 2014. augusztusában az Alkotmánybíróság érvénytelenítette a törvényt, az LMBTQ közösséget jellemzően diszkriminálják és bizony a külföldieket is érhetik atrocitások, letartóztatások
" Az országban nagyon olcsón és mindenféle korhatár nélkül lehet alkoholos italhoz jutni. Sajnos nem ritka, hogy egészen fiatal, akár 10 éves utcagyerekek már alkoholisták" -meséli Levente, akinek az volt a benyomása, hogy bár a gyerekek nagyon puritán körülmények között élnek és nevelkednek, mégsem elégedetlenkednek. " Nekünk nyugatiaknak ez furcsa lehet, de ők ebben nőttek fel, sőt a legtöbbjüknek, az amijük jelenleg van (fedél a fejük felett, gondoskodó felnőttek, étel az asztalon és tanulási lehetőség) sokkal több, mint amit eddig tapasztaltak a rövid életük során" - mondja Szilvi.
" Hú te nagyon gazdag lehetsz" -
ezt például az egyik kisfiú mondta, amikor meglátott egy képet Levente telefonján, amin a hálószobájuk egyik szobarészlete volt kivehető. Pedig a fotón csak egy éjjeliszekrény és egy lámpa látszódott, de ezek a tárgyak a vályogház, az ablak-nélküli iskolák után, érthető módon a gazdagság szimbólumait jelentette számára.
A házaspár a látogatásokon kívül, ahogy az út többi résztvevői, önkéntes munkán is részt vettek, például segítettek egy kutat kiásni, hogy a helyieknek ne kelljen többé kilométereket gyalogolni a következő ivóvíz lehetőséghez. Az építkezések, munkálatok azért is haladnak nagyon lassan, mert szinte mindent emberi erővel valósítanak meg. Levente nevetve meséli, hogy Szilvivel alul is maradtak fizikai teljesítményben. "Az egy dolog, hogy a maratonon köröket vertek ránk a helyiek, de néha még a gyerekek is fittebbeknek bizonyultak nálam... Számukra ugyanis teljesen természetes, hogy órákat és hosszú kilométereket gyalogolnak nap mint nap, hogy eljussanak az iskolába, vagy, hogy tiszta vizet szerezzenek. Így nekik meg se kottyant, hogy a focipályához például jó húsz percet kellett sétálni, amit elég nehézkesen tettem meg az egész napos ásás után" - mondja Levente, aki úgy érzi, jó döntés volt, hogy ezúttal nem egy szimpla utazásra fizettek be.
"Fantasztikus volt, hogy személyesen is megtapasztalhattam, milyen az, amikor az emberek összefognak és a közös munkával mások életkörülményein segítenek. Mindemellett nagyon jó volt találkozni azokkal az emberekkel, akiknek az életén javíthattunk egy kicsit."- mondják, sőt, erősen gondolkoznak azon, hogy jövőre, ha nem is Ugandában, de egy hasonló kalandra beneveznek.
Leventéék élménybeszámolóját és még több fantasztikus kép fellelhető a blogjukon.
