Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Elena Ferrante lelepezése az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi botránya. Itthon is van azonban jó pár olyan szerző, akikről a mai napig nem tudni, kik is ők valójában.
Az egész irodalmi és (nem csak az irodalmi) közélet felkapta a fejét néhány napja, amikor egy olasz oknyomozó újságíró, Caudio Gatti azt állította, leleplezte a leghíresebb, nem saját nevén publikáló olasz írónőt, Elena Ferrantét. Elena Ferrrante világhírű, remek író, aki nem véletlenül bújt álnév mögé: érzékeny, személyes, felkavaró témájú regényeket ír, és szeretné, ha a környezete, magánélete biztonságban maradna az ő rejtőzködésével. Az újságíró nem tartotta tiszteletben ezt a kérést, arra hivatkozott, hogy a kíváncsi olvasónak egyszerűen joga van tudnia a kedvencéről. Véleményével azonban rengetegen vitatkoznak: szerintük egy szépíró mégsem egy Kim Kardashian, művészete lényege éppen abból áll, hogy ő dönti el, mit és hogyan oszt meg a világgal, és azt milyen formában teszi. Egy írói álnév pedig sokszor épp úgy a művészeti koncepció része, mint bármi más. Írói álnevet használni és inkognitót gondosan őrizni persze nem csak nemzetközileg ismert bestselleríróknak szokása. Akad jó pár kortárs szerző Magyarországon is, akik sikerrel bújtak vagy bújnak ma is álnév mögé.
Kondor Vilmos
A zseniális atmoszférateremtő krimiíró, akiről senki sem tudja, kicsoda, 2008-ban robbant be az irodalmi közéletbe Budapest Noir regényével, amit az Agave adott ki. A regényhez azóta négy, kritikailag is sikeres és a közönség által is szeretett folytatás készült, sőt a kezdő kötetből azóta látványosnak ígérkező filmet is forgattak (melynek bemutatóját 2017-re ígérik). Kondor azonban továbbra sem vállal szerepléseket, bemutatókat. Wikipédia-oldalán található egy kép, ami valószínűleg nem őt ábrázolja (persze mi van, ha mégis?). Az biztos, hogy nála a játék, akárcsak főhőse, Gordon Zsigmond újságíró számára, véresen komoly: kevés író van Magyarországon, aki a közérdeklődés ellenére (aki egyáltalán, ennyi közérdeklődést kiváltva…) valóban sikeresen megőrzi az álcáját. Az a pletyka járja, hogy Kondor rejtőzködése nem véletlen: szakmabeli, vagy a rendőrségen, vagy valóban oknyomozóként dolgozó profi, aki nem szeretné, hogy a neve túl ismert legyen.
Jake Smiles
Hasonlóan rejtélyes, bár közel sem büszkélkedhet akkora sikerrel, mint Kondor. Ez azonban főleg annak köszönhető, hogy az ő felbukkanása csak egyszer kavarta fel az állóvizet, akkor viszont annál inkább. 2000-ben indult a Magvető és az Origo közös pályázatán, amelyben online regények megírására buzdítottak. Egy szinopszis leadása után szakmai zsűri bírálta el, hogy kik fejthetik ki részletekben, fejezetenként publikálva a műveket. A szakma által is ismert névsorba belekerült a szinte ordítóan álnevet használó szerző: 1 link című regénye, mely végül Garaczi László Metaxájával együtt nyerte meg a versenyt. A kritika azonnal lázas kutatásba kezdett, ki írta az online határaival, a virtuális nyitottság és offscreen magába zártság szlengjével sikeresen kísérletező, újító szöveget. A szerzőről mindössze annyit lehetett tudni, hogy korábban a Viszkis fan-club vezetője volt. Bár hajlandó volt némi flegma interjúra (például pont Bodoky Tamásnak, akit többek között „megvádoltak” a szerzőséggel…) de utána nem folytatta az írást (vagy ha mégis, legalábbis nem ezen az álnéven). Hiába adta ki a Magvető újra a kisregényt, és született belőle a Trafóban idén bemutatott monodráma is, Jake Smiles valódi személye továbbra is ismeretlen.
Rosmer János
A zseniális és botrányos Rosmer János. 2010-ben a Kalligrammnál megjelent verseskötete, a Hátsó ülés a kritikusok kedvence lett, sokan felkapták rá a fejüket: a fiatal költő homoerotikus versei ugyanis nyersek, durvák, szókimondóak, bátrak, az a fajta homoerotikus líra, ami addig jobbára ismeretlen volt Magyarországon. A versek nem félnek megmutatni, mi minden rejtőzik a költő lelkében és vágyai közt, és ez az őszinteség talán pont annak köszönhető, hogy álnév mögött maradhatott. Mivel van egy rossz minőségű, és elég semmitmondó fotó a kötetben (rövid hajú fiatalember, majdnem teljes arcát takaró szemüvegben, rossz fényviszonyok között fotózva), egy darabig fel sem merült, hogy a Rosmer álnév lenne, aztán viszont kiderült, hogy nem vette fel a tiszteletdíját, nem lehet szerzői estekre meghívni, és a leleményes nyelvészek több ellentmondásra is felfigyeltek szövegei és a saját magáról adott leírása között. Közben a költő művészetének olyan vén róka-rajongói is lettek, mint az irodalomtudós Németh Zoltán, aki végül páratlan nyelvi-oknyomozói pontossággal adott is egyfajta választ Rosmer inkognitójára, de mivel ez tudtommal még nincs megerősítve, maradjunk inkább a Rosmernél, és figyeljünk inkább a versekre.
Spiegelmann Laura
Az egykötetes írónő sztorija 2008-ban kezdődött, amikor a könyvesblog felfedezte a (főként) szexualitásról (állítólag) női szemszögből írt, meglepően brutális, nyers, őszinte blogját. A könyvesblog azonnal találgatni kezdte, ki lehet a jó tollú bloggerina, és egyáltalán, férfi vagy nő az illető. Spiegelmann, azaz Tükörember: a név önmagában is gyanúra ad okot. Végül Garaczi László tűnt a leggyanúsabbnak, amit erősített az a tény is, hogy többször nyilatkozott a szerző helyett/nevében, mintegy belemenve a játékba (bár sokáig ő sem tudta, ki a szerző). Spiegelmann posztjait végül a Magvető rendezte kötetté Édeskevés címmel. A kötet a magyar irodalom egyik legütősebb kezdőmondatával nyit. A mű és szerzőség kapcsán kétnapos konferenciát is szerveztek: az egyik legnagyobb kérdés a gender-probléma volt (tudnunk kell-e a szerző nemét, baj-e, ha női szerzőnek adja ki magát, de valójában férfi?), a másik pedig az, van-e helye, szükséges-e a szinte teljesen öncélú pornográfia az irodalomban, bármilyen magas szinten megmunkált szövegről legyen is szó. Spiegelmann nem publikált többet ezen a néven, végül pedig k.kabai lóránt költő és szerkesztő leplezte le 2013-ban: ő írta a Spiegelmann-szövegeket, akkori kedvese, a szintén író-alkotó Csobánka Zsuzsa „lektorálásával”, hogy minél hitelesebb legyen női szemmel is. Az író coming outja után a literának adott először interjút az egész akcióról és hatásairól.
Centauri
Centauri a rejtőzködés nagy öregje, aki időnként túllépi az egyébként a saját maga köré húzott falakat. Novellákat publikált először, majd 2008-ban a Magvetőnél jelent meg Kék angyal című első regénye ,amit azóta két novelláskötet és egy újabb regény követett. Centauri némileg kilóg a teljes inkognitós szerzők sorából: időnként el-elárul magáról részleteket, és hajlandó kapcsolatba kerülni a közönségével is, sőt ad interjúkat, tölt fel magáról fotókat, melyek jobbára a védjegyévé vált hatalmas karimájú kalapban ábrázolják. Olvasott fel már paraván mögül, végül pedig 2016-ban hajlandó volt „leleplezni magát” a Margó fesztivál eseményén. Ez azonban – újra- és továbbgondolva az anonimitásban, ismertségben és ismeretség intimitásában rejlő lehetőségeket –, ugyancsak meglehetősen „Centauris” volt: a rendezők megkérték a sajtó jelenlévő tagjait, hogy se fotó, se a szerző valódi neve ne kerüljön ki a rendezvényről. A jelenlévő rajongók viszont egy mindennél közelibb térbe, a szerző identitásának titkába avatódhattak be, így az est különösen bensőségessé válhatott, ahol valóban az író és az olvasó talált egymásra. De Centauri azóta is aktívan bevonja olvasóit: a Facebook-oldalán keresztül, posztol, válaszol, kommunikál, csak éppen az arcát nem mutatja meg, és a nevét sem tudni.
Akik már nem titkolóznak
Több olyan irodalmi álnév is van, ahol a szerző hamar lelepleződik (vagy félig-meddig számít is a lelepleződésre), mert az egész, így vagy úgy csak játék az alkotói szerepekkel, aminek értelmezésébe már ő maga is szeretne beleszállni. Olyan is akad, hogy egy-egy írói álnév, csak pár vers, kisebb szöveg, egy-egy kötet erejéig él, utána már nem érdekli az alkotót.
Weöres Sándor Lónyay Erzsébet, azaz Psyché alakjában, bár még saját nevében írt egy kötetnyi verset, Esterházy viszont Csokonay Liliként adta ki a Tizenkét hattyúkat, csak később "bukott le". Kovács András Ferenc híres különböző irodalmi alteregóiról, melyeket büszkén vállal is: írt már, mint Lázáry René Sándor, Alekszej Asztrov, Jack Cole, Caius Licinius Calvus, Kavafisz, Hadd-el-Kaf, Fu An-kung, Kálmáncsehy József, Marullo Pazzi és Sir Andrew Blacksmith; mindegyik alteregójához külön-külön formanyelvet és megszólalási stílust választva. Parti Nagy Lajos kísérletként és játékként kezdett el Sárbogárdi Jolán néven alkotni, de már a mű elkészültekor nyilvánossá vált, ki áll a szöveg mögött. Az író azonban alkotó-alteregóját több szövegben továbbgondolta még, sőt évekkel később, a regény tízéves évfordulós újra kiadása alkalmából interjút is adott a nevében. Darvasi László, egyik legnagyobb prózaírónk Szív Ernőként jegyzi tárcáit, de írt már Eric Moussambani néven is. Tandori Dezső különböző álneveket használ, ha éppen krimit vagy scifit kíván megjelentetni: Nat Roid, Underlord T., Hc. G. S. Solenard. Emlékezetes még Király Odett költőnő debütálása, akit Fekete Richárd költő-szerkesztő keltett életre, Barna Dávid és Vadász Géza debütáló prózakötetei (ők hivatalosan még nem lepleződtek le), és érdekes kísérlet volt a Nyerges Gábor Ádám által teremtett Petrence Sándor figurája is. Akit ennél is részletesebben érdekelnek a magyar irodalom álnéven publikáló szerzői, annak ajánljuk figyelmébe Németh Zoltán vonatkozó tanulmányát.
