Hogyan lett egy seattle-i autótolvaj punkból pár év alatt világ leghíresebb basszusgitárosa? Miért oszlott fel a legnagyobb sikerei csúcsán a Guns N' Roses? Mit csinál egy rocksztár, amikor épp nem világ körüli turnén van, és nem egy stúdióban dolgozik az új lemezén? Létezik olyan drog a Földön, amit ne próbált volna ki valamelyik Guns-tag? Minden zenészt átver és kihasznál a saját producere, ha ezzel minden korábbinál több pénzt kaszálhat? Axl Rose tényleg akkora bunkó még a legjobb barátaival is, mint amilyennek az elmúlt 30 évben megjelent rengeteg újságcikk és könyv lefestette?
Többek között ezeket a kérdéseket járja körbe Michael Andrew McKagan, vagy ahogy a Guns-rajongók ismerik, Duff "The King of Beers" McKagan 2011-ben megírt önéletrajza, ami most már végre magyarul is kapható. A kötet persze nemcsak a Guns N' Roses tündöklésének és bukásának személyes hangú, hiteles krónikája, sokkal több annál, ráadásul olyan téren, hol legkevésbé várnánk: élvezetési tanácsadó kézikönyv is egyben, ami nagyon szépen bemutatja, hogyan lehet a legpusztítóbb alkohol-, drog- és gyógyszerfüggőségből elszántsággal és rendszeres sporttal kigyógyulni, valamint notórius iskolakerülőből self made manként gazdasági fősulit végezni és saját pénzügyi tanácsadó céget gründolni.
Az már tényleg csak bónusz, hogy McKagan mindezt olyan olvasmányos, egyszerre vagányul bazmegelős és regényszerűen választékos stílusban írta meg (köszönhetően a rendszeresen megjelenő Playboy- és Seattle Weekly-újságcikkeinek), hogy simán le lehetne forgatni belőle egy Vinyl-szerű, zeneiparról szóló sorozatot.
Szex, drog, rock&roll
A könyvből egyértelműen kiderül, hogy a Guns N' Roses a legelső stúdióalbumával, az 1987-es Appetite for Destructionnel írta bele magát a rocktörténelembe. McKagan a '80-as évek végét érezte a banda igazi aranykorának, és tévésorozatokba illő fordulatokkal írta le a könyvében, hogyan találkozott össze Los Angelesben a klasszikus felállású Guns. 1984-ben Slash hirdetésére jelentkezett basszusgitárosnak, hogy vele és Steven Adler dobossal nyomuljon a Road Crew-ban, de mivel Slash-ék inkább az Aerosmith-t meg a Motörheadet szerették, otthagyta őket.
Izzy Stradlinnel akkor haverkodott össze, amikor egyszerre érkeztek meg ugyanannak a csajnak a lakására egy numerára. '85 elején ő szólt McKagannek, hogy egy Axl Rose nevű haverjával új basszerost keresnek a saját bandájukba, az L.A. Gunsba, Rob Gardner dobos és Tracii Guns gitáros mellé. Az utóbbi kettőt nem tartotta igazán jó zenésznek, ráadásul amikor húzni kezdték a szájukat, hogy nem akarnak bevállalni egy road movie-ba illő, autóstoppos-minimálbevételes seattle-i koncertsorozatot, McKagan volt az, aki rábeszélte Rose-t, hogy próbálja ki helyettük Slasht és Steven Adlert. A többi pedig már zenetörténelem...
A könyv bámulatos részletességgel mutatja be, mi minden történt a zenekar életében a bevétel nélküli Gorilla Garden-fellépés után (ahol majdnem felgyújtották bosszúból az egész kócerájt) egészen addig, hogy az 1991-es Use Your Illusion I-II album a világ összes lázadó tinédzseréből (többek között belőlem is) derékra kötött kockás inges Guns-rajongót csinált. A Guns N' Roses mindössze pár év alatt lett híres és sikeres, a tagok pedig egyik napról a másikra lettek ismertek és gazdagok – ezért a szintért a Beatlesnek vagy a Rolling Stonesnak évtizedeken át keményen kellett dolgozniuk.
A '90-es évek elején nonstop Gunst játszott az akkor piacvezető MTV, de még a legeldugottabb magyar kisváros sulidiszkójában is tudta a DJ, hogy csak a Don't Cry-t kell berakni (másolt kazettán), és mindenki lassúzni fog. A banda tagjai, akik '85-ben még teherautóstoppal utaztak a fellépésekre, hogy Alice Cooper vagy az Iron Maiden előzenekara lehessenek, pár évvel később már annyit kerestek, hogy Los Angeles legmenőbb környékén vettek maguknak úszómedencés házakat. A Gunst a Use Your Illusion-turné idején már egy olyan Boeing 727-es magángéppel reptették ide-oda a nagyvilágban, amire katalógusból válogathatták ki a mindenre hajlandó stewardesseket, és ahol minden tagnak saját lakosztálya volt tévével, piával és egy szekrénnyi droggal.
McKagan saját bevallása szerint az Illusion-turnén már egyfolytában be volt állva: a magángépen a klausztrofóbiája miatt cuccozott, a hotelben az alkoholizmusa miatt ivott, a színpad mögött pedig azért kokainozott, hogy legalább gitározni tudjon. Arra, hogy 1992-ben Budapesten (és más, volt szocialista országok fővárosaiban) is fellépett a Guns, nem is emlékezett: csak onnan tudta, hogy járt nálunk, mert később talált pár kelet-európai pecsétet az útlevelében...
Ekkorra már érezhető volt, hogy a tagok nem tudták feldolgozni a nyakukba szakadt sikert. A '90-es években már külön hotelekben aludtak, és mindenkire saját testőr vigyázott a saját backstage-ében, nehogy összebalhézzanak, vagy kilógjanak a fellépés alatt drogot szerezni a városba. A színpadon szinte eltűnt maga a Guns N' Roses kemény mag a sok háttérénekes és kísérőzenész között, a koncertekről órákat késő Axl Rose-zal pedig a visszaemlékező bandatagok szerint elhitették a Geffen producerei és a banda menedzsmentje, hogy ő egymaga a Guns, akinek nincs is szüksége a többiekre. A klasszikus GN'R nagyjából akkor halt meg, amikor öt koncerttel az Illusion-turné vége előtt Doug Goldstein menedzser aláíratott a becuccozott Slashsel és a magáról sem tudó, saturészeg McKagannel egy olyan papírt, hogy Rose akkor is tovább viheti a Guns N' Roses-nevet, ha ők ketten már nem tagjai bandának. Az utolsó szög pedig az volt a G'n'R koporsójában, amikor 1994-ben, egy új album nyögvenyelős próbái alatt Rose visszadobta Slash southern rock számait, cserébe Slash nem engedte, hogy Rose haverjai, Zakk Wylde és Paul Huge beálljanak a régi G'n'R-tagok helyére, McKagan pedig mindkettejük döntésével egyetértett, de nem tudta őket rávenni a közös munkára (a Geffen Records vezérkar személyes könyörgése után pedig már nem is akarta).
"Úgy voltam vele, hogy ha meg tudom menteni a zenekarunkat, azt magunkért teszem, nem pedig értük. Rengeteg pénzt kerestünk addigra, én pedig megvalósítottam azt az álmomat, amit korábban megvalósíthatatlannak hittem: a zenélésből éltem. De akik hívogattak, csak egyetlen dolog hajtott: hogy még több pénzt keressenek - bármi áron."
Alkoholistából bringás harcművész
A Guns basszusgitárosának alkoholizmusa olyannyira köztudott volt már a '80-as években is, hogy Rose már az első klubkoncertjeik alatt is a sörök királyaként (The King of Beers) konferálta fel őt. McKagan saját visszaemlékezése szerint 1988-ban, amikor már az MTV is leadta az egyik koncertjüket, felhívta őt egy produkciós cég munkatársa, aki megkérdezte tőle: hívhatják-e egy új rajzfilmsorozatukban Duffnak a főszereplő kedvenc sörét? Röhögve azt válaszolta, persze: "Kis költségvetésű művészprojektnek tűnt, elvégre ki csinál rajzfilmet felnőtteknek? Mit tudhattam akkor, hogy ez a rajzfilm a Simpson család lesz, és hogy pár évvel később amerre csak turnézunk, mindenhol Duff-söröspoharakba botlom majd?" (Azért azt tegyük hozzá, hogy 2012-ben ezt a sztorit a Simpson család egyik alkotója a Twitterén cáfolta).
A mértéktelen piálás persze később megbosszulta magát, főleg amikor durva drogfogyasztással párosult. A '90-es évek elején a zenész már napi 10 üveg bort ivott, aminek a bódító hatását a kokain élénkítő hatásával kompenzálta, hogy képes legyen fellépni a koncertjein. A '94-es szólóalbumos turnéja után viszont életveszélyes állapotba került a seattle-i nyaralójában: szétrepedt a felduzzadt hasnyálmirigye, életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. Évekkel később pedig a sok kokainszippantással tönkretett orrürege miatt alakult ki olyan komoly arcüreggyulladása, hogy ismét kórházba került.
Ekkor döntött úgy, hogy lejön a szerekről. Versenybringás és harcművész barátai segítségével kigyógyult a függőségeiből, és mai már teljesen tiszta fejjel neveli két tinédzser lányát. A 2011-es életrajzi könyv ráadásul nemcsak a magánéletben, de zenei téren is meseszerű befejezéssel ért véget: Duff McKagan több mint 10 évi mosolyszünet és pereskedés után, egy londoni hotelben kibékült Axl Rose-zal, és ezt olyannyira komolyan gondolták, hogy jelenleg épp a Not in This Lifetime turnéval szaggatjákaz amerikai Guns-rajongók dobhártyáit.
