Táncos a sötétben
Björk neve évtizedek óta egyet jelent a furcsa, vizionárius hangzással, a határok átrendezésével, a letisztult minimál és a különc stílusok keveredésével. Björköt vagy nagyon szeretik, vagy nagyon utálják, átmenet nem nagyon van. Amellett, hogy megváltoztatta a popkultúrát, saját magán kívül Izlandot is híressé tette. Az északi szigetország évek óta az egyik legmenőbb úti cél, Reykjavík pedig az egyik leghipszterebb és legkúlabb város lett. Március 8-án nyílik New Yorkban a Björk című kiállítás, amely az énekesnő több mint húsz éves pályafutásának bemutatója. A kiállításon láthatóak lesznek Björk eddigi, igen látványos életművének legfontosabb állomásai, a legkülönfélébb tárgyakkal és médiumokkal megmutatva az általa elmesélt történeteket. Jelmezek, videók, filmek, naplórészletek, hangszerek, és fotók is láthatók a Klaus Biesenbach (alias Herr Zeitgeist) főkurátor vezetésével megálmodott tárlaton, amely kronológiai sorrendben mutatja be Björk karrierjének igencsak változatos állomásait, az 1993-ban megjelent Debut című szólóalbumtól a 2015-ös Vulnicura című lemezig.
A kiállítás előzménye, hogy a Björk 2011-es Biophilia című lemezéhez készült applikációk 2014 júniusában bekerültek a MoMA állandó gyűjteményébe. Egy héttel később bejelentették, hogy 2015 márciusától júniusáig lesz majd látható az énekesnő eddigi munkásságát feldolgozó kiállítás a múzeumban. Björkről valószínűleg még azoknak is van némi elképzelésük, akiket egyébként sem a kísérleti popzene, sem a divat, sem Izland nem érdekel (bár nehéz elképzelni, hogy ilyen van). Életközépi válság helyett ő életközépi összegző kiállítást kapott, amely nem is lehetne méltóbb helyen, mint a kortárs kultúra világviszonylatban is egyik legfontosabb múzeumában.
A sebgyógyulás hosszú folyamata
Még élő személy köré tárgyi kiállítást szervezni nehéz, mert magában hordja a hamis kultuszteremtés veszélyét. Nem ez a helyzet viszont akkor, ha a középpontban lévő alkotó maga a kultusz, aki tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy magas és alacsony művészet határai mára nem olyan egyértelműek a nyugati kultúrában. Egyre gyakrabban rendeznek a nagy képzőművészeti tárlatokhoz hasonlóan életmű-kiállításokat zenészek vagy divattervezők munkáiból is, amely eldönteni látszik az alacsony- és magasművészet viszonyának régóta problematikus megítélését. Különösen igaz ez egy olyan életmű esetében, amely nemcsak a különféle zenei stílusokkal kísérletezik folyamatosan, hanem megérti korának társadalmi változásait, és munkáival érzékenyen reagál azokra.
A kortárs tárgyi kultúra múzeumi legitimációja csak a jéghegy csúcsa. A még ma is sokakban élő elképzelés szerint a műtárgyaknak valamiféle örökérvényű igazságot kell sugározniuk, ellentétben a popkultúra világi és profán termékeivel. Az ilyen kiállítások azért modelleznek mégis kiválóan kortárs művészetelméleti problémákat, mert a kiállított alkotások egyszerre funkcionálnak műtárgyként és reklámfelületként – Björknek éppen most jelent meg már a már hivatkozott, kilencedik stúdióalbuma Vulnicura címmel, amelynek eladási számai vélhetően megugranak majd a hatalmas és látványos kiállítás nyomán. A lemez címét Björk a sérülés és a gyógyulás latin szavainak összevonásából (vulnus + cura) alkotta meg, a gyógyuló sebek tematikája Matthew Barneyval való szakítását dolgozza fel. Barney az egyik legjelentősebb amerikai kortárs képzőművész, aki amellett, hogy szobrászként és videóművészként alkot, a Cremaster Cycle című, öt részes avantgárd filmsorozattal írta be magát a kortárs vizuális kultúrába.
Björk: visszanézve
Bár a kiállítás még meg sem nyílt, máris számos látványos narratív és vizuális részletről számolnak be azon szerencsés kritikusok, akik nyitás előtt bejutottak. A kiállítás több emeleten keresztül vezeti a látogatót Björk munkáinak zavarbaejtően gazdag díszletei és részletei között. A bejárat előtt kották és videók áradatával lehet majd elütni az időt a sorban állás hosszú órái alatt, ami nem vicc, tényleg borítékolható a tolongás, az érdeklődés ugyanis már most, elővételben rekordokat dönt. A kiállítás első része a Songlines címet kapta, amelyben nemcsak Björk gyerekkorából lehet képeket, dokumentumokat szemlélni, de egy fiktív életrajzi történetet is meg lehet hallgatni. A képzelt riportot Björk életéről a nagyon menő izlandi költő és író, Sjón írta, aki együttműködőként is részt vesz az egész kiállításban. A ruhák között ott van minden ikonikus darab Björk klipjeiből, lemezborítóiról, vagy nyilvános szerepléseiről. Az 1997-es, Michel Gondry rendezte Joga című videoklipből ismerős pufidzseki, a Hussein Chalayan által tervezett levélpostai küldemény-kosztüm (The Airmail Jacket) az 1995-ös Post című lemez borítójáról, és természetesen az ominózus hattyúruha, amit Björk a 2001-es Oscar-gálán viselt. Ebben az évben jelölték a Thom Yorke-val közösen jegyzett I've Seen It All című dalukat, ami a Táncos a sötétben című film betétdala volt. Alexander McQueen csengőkből összerakott ruhája, a Biophilia albumborítóján viselt kék gömbruha eredetije, és az All is Full of Love klipjében szereplő robotok is megnézhetők a kiállításon. Emellett az összes lemezborító, koncertfelvétel és kísérleti videó erősíti az audiovizuális élményt.
Björk különös világába talán legjobban a naplórészletek vezetnek be, amelyek szétszórva, a kiállítás több termében is megtalálhatók. Híres idézetek, amelyek szabadságról, egyenjogúságról, anarchiáról, kíváncsiságról, kísérletezésről, megismerésről szólnak, mint Björk egész életműve. Szép, csúnya, különc, kedves, őrült tárgyak, zenék, klipek, megoldási javaslatok egy olyan életre, amely nem a megalkuvásról és a közhelyekről, hanem a folytonos identitásváltásról, az előadás, az élet és a választás szabadságáról szól. Ha elveszel, kövesd a szíved – hallható egy ponton a képzelt önéletrajzban. Ez bármikor máskor nyálas giccs lehetne, de Björk díszletei között egyszerűen csak jó.
