Elég ezt az egy gitárlemezt meghallgatnia idén

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Úgy tűnik, az Arctic Monkeys hosszas kísérletezgetés után lassan végre révbe ér.

Amikor megjelent 2006-ban az Arctic Monkeys első nagylemeze, rögtön bankot robbantott: az lett minden idők legjobban fogyó bemutatkozó lemeze Angliában, a kritikusok is imádták, a Rolling Stone például be is választotta minden idők legjobb ötszáz lemeze közé. Ahogy mondani szokták, a sheffieldi együttes nagyon elkapta a korszellemet. A Whatever People Say I Am, That's What I'm Not című albumon ugyanis úgynevezett király, bulis, táncolható gitárszámok voltak, amikhez hasonlóval akkoriban majdnem minden indie-zenekar megpróbálkozott. Ekkorájt futott fel egy csomó gitárzenekar (bárcsak ne tették volna), például a Killers, a Bloc Party, a Razorlight, amik mellett az Arctic Monkeys azért elég vagánynak számított. Mi maradt vajon ebből mostanra?

Akadt mocskosság is

A helyzet az, hogy a Whatever People Say I Am, That's What I'm Not számai közül a legnagyobb karriert az olyan, táncolhatónak kikiáltott számok futották be, mint az I Bet You Look Good on the Dancefloor vagy a Dancing Shoes, holott azon a lemezen voltak többé-kevébé punkosnak nevezhető számok is. Ezek közül a leghíresebb nyilván a When The Sun goes Down volt, az én kedvencem viszont mindig is a From the Ritz to the Rubble volt, amit mindig mindenhol elfelejtettek megemlíteni. Sőt, hogy őszinte legyek, ez volt talán az egyetlen szám, amit igazán bírtam erről az albumról. Tök jól húzott benne a ritmusszekció (amit azóta is közhelyszerűen emlegetnek), lendületes és rövid volt, és akadt benne némi mocskosság is.

Aztán egy évvel később kiadták a kötelező második albumot, amiről talán ha két szám volt érdekes (Teddy Picker, Balaclava), mindenesetre hatalmas siker lett az is. Túl sok emlék erről nem maradt. A harmadik albumra aztán az Arctic Monkeys is érezte, hogy változtatni kell, és tök merész húzással leigazolták producernek a néhai Kyuss és a Queens of the Stone Age frontemberét, Josh Homme-ot, aki valószínűleg a sivatagi rockról a leghíresebb. Valószínűleg az egyik utolsó férfi, aki tudja, hogyan kell tökös rockzenét játszani, erről ugyanis Dave Grohlnak vagy Trent Reznornak sajnálatosan fingja sincs. Szóval a harmadik, Humbug című lemezre beszállt a srácok mellé, aki aztán ezzel a lemezzel akarták bizonyítani, hogy tökre felnőttek már, úgyhogy súlyosabbnál súlyosabb gitártémákat próbáltak kifacsarni magukból.

Megvan a potenciál

Merész lépés volt, hogy kihoztak egy stoner albumot, a rajongók általában meg is őrültek tőle, és a kritikusok sem emelték a magasba, most mégis az látszik, hogy ezt a kanyart meg kellett tennie a zenekarnak ahhoz, hogy olyan legyen a legújabb albumuk, amilyen lett. A Humbug annyira mégsem tért el a korábbi vonaltól, amennyire gyűlölni szokták. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy a kedvenc Arctic Monkeys számom ezen az albumon van. A Crying Lightingban ugyanolyan ellenállhatatlanul dolgozik a ritmusszekció, mint a From the Ritz to the Rubble-ban. Egy darabig kényelmesen lépegett a basszusgitár, sercegnek a gitárok, aztán egyre ingerültebb Alex Turner hangja, majd két perc környékén összejön a varázslat, olyan refrén kerekedik ki, amire simán lehetne medvékkel verekedni vagy cápákkal versenyt úszni.

Aztán megint következett egy ráadás, amiből - ahogy a Favourite Worst Nightmare-ből sem - nem emlékszem egyetlen hangra sem, pedig sokan az eddigi talán legjobbuknak tartják. És hogy hogyan lehet ilyen felemás életmű után még mindig kíváncsinak lenni az Arctic Monkeysra? Valószínűleg azért, mert a legtöbbeknek azért voltak akkora szerelmei az eddigi albumokról, amikért érdemes nekilátni az aktuális lemeznek, hátha. Hiába tartanak már az ötödik albumnál, az Arctic Monkeysban továbbra is megvan a potenciál, hogy a legnagyobb rockzenekarok közé emelkedjen, ha egyszer végre tökéletesen jön ki a lépés. És most itt vagyunk, az NME azt pedzegeti, hogy az évtized legfontosabb albuma született meg, és a Pitchfork sem próbálja elverni, ahogy általában a nem amerikai gitárzenekarokat szokta.

Ezzel érdemes foglalkozni

Na, de akkor milyen lett az AM? Abban tulajdonképpen mindenki egyetért, hogy korántsem hibátlan. A Mad Sounds a király háttérénekes részek ellenére sem tűnik többnek, mint egy lassúzós szalagavatós szám, a No. 1 Party Anthemben az égvilágon nem történik semmi - leginkább azt a szomorú időszakot idézi a Humbug környékéről, amikor a fülledtség és az olcsó hotelek hangulatának megzenésítésével kísérleteztek. A számok felét simán ki lehet szórni a lemezről. A legjobbak közé tartozó számokkal is időnként elődfordul, hogy hiányérzetem marad. A Fireside-ból valahogy végig hiányzott, hogy istenigazából erőre kapjon: ha már gitárszólószerűség kerül bele, akkor ott megnyomhatták volna, hogy karcosabb legyen a hangzás, de legalább a háromperces számhossz megbecsülendő. Akadnak tehát kilengések az albumon.

Ahhoz képest viszont, hogy az Arctic Monkeys eredetileg sheffieldi suttyók bandája volt, tényleg sikerült kinőniük magukat. Egyrészt egész jól illeszkednek a zenébe a különböző példaképek megidézései (például John Lennon az Arabellába), másrészt pedig az utcán hallgatva már nem az jut az ember eszébe, hogy mennyire szét fogja ütni magát este, hanem hogy azért igyekszik érzéssel fogyasztani, hogy másnap ne kelljen őrülten kellemetlenül éreznie magát. Alex Turner különösen nagyot fordult, a lúzer, hosszúhajú gimnazistából a Glastonbury fesztiválon sikerült menő pinabubussá alakulnia, akinek a tenyeréből eszik a közönsége, különösen a nők. A kisujjára még pecsétgyűrűszerűség is jutott, ami akkor volt a legviccesebb, amikor a When the Sun Goes Downban hergelte az embereket.

Persze a legtöbb kritikában megjegyezték, hogy valószínűleg minden rajongás ellenére sem ez lesz a legnagyobb Arctic Monkeys-lemez, hanem (talán, végre) a következő, legalábbis erre fogadnak a legtöbben. Megállapítják, hogy igenis szükség volt a Humbuggal a sivatagi rockzenei kitérőre, így legalább elindultak valamerre. És azt is megjegyezték, hogy ezen az albumon már kétségtelenül összeforrni látszik a pajkos angol, mondjuk hogy "Arctic Monkeys hangzás" a monumentális riffekkel, de érezhető, hogy innen vezet még tovább is az út. Mindenesetre Turnerék megcsinálták a bemutatkozó albumuk utáni legjobb lemezt. Ha valaki idén gitárzenét szeretne hallgatni, akkor mindenképpen ezzel érdemes foglalkozni, és azért már ez sem hangzik rosszul.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

terence_hill
terence_hill
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.