Március 21-én a Hadik Irodalmi Szalonban rendezték meg a Dívák estjét, melyen 5 sikeres nő mutatkozott be nekünk arról az oldaláról, amelyről eddig talán nem ismertük őket. Jelen volt Gordon Eszter fotográfus, Hámori Gabriella színésznő, Verebics Kati festőművész, Karafiáth Orsolya költőnő és Tóth Evelin énekesnő.
A Hadik Irodalmi kávéház programsorozataival másfél éve megpróbálja az irodalom és a társművészetek kapcsolatrendszerének, szerteágazó egymásra-hatásainak szövevényes hálóját bemutatni látogatóinak. Így történt ez a Dívák estje címet viselő rendezvényen is, ahol találkozott a fotó-, előadó-, és képzőművészet a költészettel. A Hadik Irodalmi Szalon vezetője, egyben az est szervezője Juhász Anna köszöntötte a vendégeket, akik nagy része kénytelen volt végigállni a két órás előadást, nem kis gondot okozva ezzel a fotósoknak, és saját lábuknak, derekuknak.
Ez az est nem csak Karafiáthról szólt, amit ő igencsak bánt
A vendégek után Juhász bemutatta és köszöntötte az est főszereplőit, "Budapest díváit" is. Az öt nő egy kicsi asztal körül ült, mosolyogva, megilletődve, várakozón, és volt, aki igencsak mogorván várta már, végre kezdődjön el a műsor, hadd beszélhessen már végre ő. Juhász köszöntője után Bonta Gáspár is elmondta magáét. Akkor még nem nagyon tudtuk, neki mi lesz a szerepe ebben, aztán kiderült, csak annyi, hogy ő képviselte a kanos értelmiségi férfit, aki bolondul a nőkért, nem tudja levenni a szemét róluk (kancsalsága kész szerencse ebből a szempontból, hiszen egy jól irányzott fókusszal akár két nőt is szemmel tarthat). Ingben és egy mellényben feszített a szalon vezetője mellett, néha be-bekapcsolódott egy-egy párbeszédbe szellemesnek szánt megjegyzéseivel, amivel pusztán annyit ért el, hogy a ripacs jelző lemoshatatlanul rátapadt. A műsor eleji kötelező körök után következtek a dívák. Nem tudtuk pontosan milyen formában is fog zajlani az est, hamar kiderült, hogy kérdezz-felelekekben kell gondolkodnunk.
Négy díva és a kultúrdémon
Az elején még simán ment a dolog, egészen addig, amíg Karafiáth Orsolya költőnő nem akart minden kérdéshez ötször hozzászólni, és ezért kezdte el kikapkodni a mikrofont a többi díva kezéből, hogy belevághasson szavaikba. Ezen persze sokan nagyokat derültek, de nem kellett olyan sokat várni, amíg elérkezett az a pont, amikor ez a korábbi nevetgélők számára is idegesítővé vált. Az önmagát csak kultúrdémonként aposztrofáló Karafiáth bizonyára nehezen viselte, hogy ez az este nem csak róla szól, nem lehetett neki egyszerű, hiszen március 19-én a MÜPA rendezvényén csak és kizárólag övé volt a főszerep, amit rettenetesen élvezett. Amikor viszont négy igen tehetséges nő mellett kell kibuliznia a közönség figyelemét, azt már nehezen viselte. Pedig erre az alkalomra direkt szőke parókát tett a fejére, ami sajnos nem bizonyult jó választásnak. De haladjunk csak sorban.
A roskadásig telt kávéházban végre letette Juhász Anna a mikrofont, átadva a terpet Tóth Evelinnek és az örmény származású Yengibarjan Davidnak. Evelin a hangjával, Yengibarjan tangóharmonikájával adta vissza a hitünket: mégis csak van esély arra, hogy jó legyen ez az este, kettőjük profizmusa lemosott minket a kételkedők sorából. Egy szefárd népdalt adtak elő, már az első másodpercekben megvettek minket. Nem hallgathatom el, hogy Yengibarjan David kisugárzása, karizmája olyan lehengerlő, hogy nem győztem irulni-pirulni, de ezzel nem voltam egyedül. A közönség soraiban ülő nők, de még az est főszereplői is úgy figyelték, hogy komolyan attól tartottam, felfalják a szemeikkel.
Az örmény férfi, aki úgy sugárzik, mint Csernobil 86-ban
A dal végeztével újra Juhász Anna vette kezébe az irányítást. Elkezdődött a kérdezz-felelek. Az első kérdés az volt, mi volt az a pillanat, amikor a díszvendégeket elkezdte igazán vonzani az a terület, amiben most kimagaslóan teljesítenek. Először Gordon Eszter fotográfus válaszolt: „Egészen kicsi voltam, amikor elmentünk nyaralni a szüleimmel, apám hozta a fényképezőgépét, amit 59-ben a lottón nyert. Elkezdte magyarázni, hogyan működik, és ez nekem nagyon tetszett.”
Hámori Gabriella színészet iránti rajongása nem alakult ilyen egyszerűen: „A nővérem képzőművész volt, így elkezdtem őt majmolni. A nagymamám nagyon szeretett moziba járni, miközben etette a tyúkokat elmondta, mennyire szerette a mozit, és azt is, hogy ha a filmekben meghalnak, akkor valójában nem halnak meg. Sokat voltam egyedül, és azt hittem, hogy a szobám alatt van egy másik szoba, az igazi szobámnak az inverze, és ott vagyok benne én is, és ez addig fajult, hogy már harmincan voltunk a szobában, vagyis a fejemben.”
Lemetszett patkányfej és a dekoltázscsótányok
Verebics Kati elmesélte, hogy édesanyja rajztanárnő volt, az ő hatására kezdett el nagyon sokat rajzolni, majd festeni. Aztán Verebics húga is ezt a pályát választotta. Ekkor következett Karafiáth: „Ez egy nagyon nehéz kérdés,ilyenkor mindig mást szoktam válaszolni, most megpróbálom az igazat. Én már olyan hét és fél éves koromban a legnagyobb magyar költőnek képzeltem magam. Ez egy véletlen folytán történt így, nem tudom miért, valószínűleg azért, mert otthon anya mindig mesélt és énekelt, és valamiért én is mindig versekben és rímekben próbáltam a gondolataimat kifejezni, és hát a házi feladataimat is így adtam be, és a magyartanárnőmnek, Nusi néninek ez annyira tetszett, hogy a tudtom nélkül leadta a helyi lapba. Mi akkor Halásztelken éltünk, és meg is jelent ez az újságban Csacskaságok címmel, és ez az újság évekig ki volt téve otthon, hogy hát ekkora költő sehol nincs rajtam kívül a világon. Közben nyertem egy rajzversenyt a Vajdahunyad várában, de ez valahogy annyira nem inspirált, sündisznókat rajzoltam. Később biológia tagozatra is jártam. Aki járt biológia tagozatra, az tudja, milyen kegyetlenek tudnak lenni a biológia tagozatra járó fiúk. Bocsánat, de ezt elmondom. Minden a csótánynál kezdődött. Én nem nagyon szeretem a csótányokat, és azt mondták nekem a fiúk, hogy elkábították az én kettőmet, és ők odaadták a csótányokat a kezembe, persze azok azon mód befutottak a dekoltázsomba. Ezt még meg tudták fejelni azzal, hogy egyik nap a patkányomat lefejezték, és az ujjukat beledugták a lehántolt fejbőrbe, és azzal fogadtak, hogy szia Orsi (itt mutatta kezével, hogyan használták az ujjbábnak patkányfejet), és én ezután feladtam.” Karafiáth elmondta, hogy ezután az incidens után foglalkozott többet az irodalommal. Mindig nagyon jó irodalom és verstan tanárai voltak, akiknek a mai napig nagyon hálás.
Két év csend, majd pánikroham
A hat éves Tóth Evelin minden vágya egy zongora volt, amiből ugyan hegedű lett, ám végül csak teljesült kívánsága, nagymamájához járt gyakorolni Pestről Budára. Később egy neves kórusiskolába járt, akkor még meg sem fordult a fejében, hogy ő valaha is szólóban énekeljen. Mindeközben nyert egy művészettörténet-versenyen, így felvételt nyert az egyetemre, ahol két évig nem adott ki énekhangot a torkán. Tóth szerint ez a két év csend volt az igazi vízválasztó, ám az utolsó csepp a pohárba akkor pottyant bele, amikor egy koncerten pánikrohamot kapott. Napokig gondolkodott azon, mi lehetett az oka, majd rájött, azért borult ki, mert akkor már érezte és tudta, hogy neki a színpadon van a helye és nem a közönség soraiban.
Ezt követően szó esett még az első igazán meghatározó irodalmi élményekről, a kedvenc írókról, költőkről. Nem meglepő módon Karafiáth saját magát nevezte meg, de legalább Tóth Evelin is őt tartja a legjobb költőnek és írónak. Az este további részében diavetítésen láthattuk Verebics Kati műveit, Gordon Eszter képeit, felolvasott Hámori Gabriella, majd énekelt még Tóth Evelin, harmonikán kísérte Yengibarjan David. Úgy volt, hogy Karafiáth is fog szavalni, ám valamiért meggondolta magát, visszatáncolt.
Az estből kiderült: Gordon Eszter kitűnő fotográfus, aki két lábbal jár a földön. A hófehér bőrű Hámori Gabriella mosolya sokakat elvarázsolt, de úgy tűnik, valamilyen álomvilágban él a színésznő. Verebics Kati festményei elképesztőek, ő maga is nagyon szimpatikus nő, olyan, aki tudja mit akar, de nem robban szét a melltartója a nárcizmustól. Tóth Evelin, amellett, hogy bámulatos énekesnő, egy nagyon közvetlen ember benyomását keltette. Olyanét, aki jó úton halad szakmailag, és megtalálta a helyét a szakmai világon kívül is. Karafiáth pedig hozta a formáját, azaz próbálta előadni a dívát és a különc művészt, de ilyen erős társaságban sajnos nem sikerült neki. Bár a celebség minden jegyét magán hordozza, nem nagyon tudott semmit sem felmutatni megosztó viselkedésén kívül. Talán leáldozóban van a magukat vállaltan hibbantnak tartó kváziművészek napja?
