óvszer története

Az egyiptomiak bőrből és belekből készítettek „kesztyűt”

A legkorábbi, óvszer használatára utaló bizonyíték a kőkorszakból származik: egy Franciaországban talált, 15 ezer éves barlangrajz egyik férfialakja furcsa, tüskeszerű eszközt viselt a nemi szervén, azonban kontextus hiányában egyáltalán nem biztos, hogy szexuális célra, védekezésre szolgált a különös „péniszborítás”.

Az első, bizonyíthatóan megelőzés céljára szolgáló óvszereket az ókori Egyiptomban kezdték használni Kr. e. 1350 körül: ezek a kezdetleges eszközök állati bőrből vagy belsőségekből készültek, és a férfiak egyszerűen – egyfajta kesztyűként – a nemi szervükre húzták vagy köréje csavarták őket. Valószínűleg mindkét félnek rendkívül fájdalmas élményt jelentett a használatuk, és – mivel anyaguk kifejezetten áteresztő volt – nem is garantáltak túlságosan nagy védelmet, a módszer mégis évszázadokon keresztül fennmaradt, és a legtöbb ókori kultúrában, köztük a görögöknél és a rómaiaknál is, ismertnek számított.

A görög kultúrában – ha hihetünk a mítoszoknak – már a női óvszer is megjelent: Antonius Liberalis 1. században élt történetíró Metamorphoses (Átváltozások) című művében említi, hogy a legendás krétai király, Minósz ondója kígyókat és skorpiókat tartalmazott, ezért szeretője hüvelyére birkahólyagból készült védőréteget helyezett, amely nem engedte behatolni a mérges bestiákat. A középkorban az ázsiai arisztokraták kezdték használni az ún. glans óvszereket, melyek csak a pénisz hegyét borították: a kínaiak báránybelsőségeket és selyempapírt alkalmaztak erre a célra, Japánban ugyanakkor teknősök páncéljából faragtak „hegyvédőt”, illetve különböző állatok szarvait hasznosították újra.

Casanova is szívesen viselt „angol lovaglókabátot”

Az 1500-as években a korszak legkiválóbb orvostudósaként ismert itáliai Gabriele Fallopio különböző vegyületek segítségével ruganyossá tett puha vászondarabokból készített óvszert, melyet szalag segítségével lehetett a péniszre rögzíteni – feljegyzései szerint 1100 tesztalany viselte a találmányát, és egyikük sem fertőződött meg szifilisszel. Ez volt a történelem első óvszere, amely nem állati eredetű alapanyagból készült, mégsem vált népszerűvé: a következő századokban továbbra is főként a birkabélből, macskahólyagból, kígyó- és disznóbőrből gyártott óvszerek maradtak divatban.

A 17. századtól kezdve a gyártók, felismerve az igényeket, arra törekedtek, hogy minél vékonyabb, rugalmasabb és főként kényelmesebb termékeket állítsanak elő, az 1700-as években pedig az óvszer használata, ami korábban inkább az arisztokraták kiváltságának számított, egyre szélesebb körben terjedt Európában. Ez az árak csökkenése mellett az egyház által bűnös dolognak tekintett védekezéssel kapcsolatos előítéletek lazulásának is köszönhető: egyre több helyen mertek nyíltan óvszert árusítani, sok gyártó és kereskedő pedig burkolt, de a sorok között olvasni tudó emberek számára egyértelmű hirdetésekben népszerűsítette termékét.

A korszakban gyakran „angol lovaglókabátnak” („English overcoat”) becézett óvszer népszerű lett a szabad szellemű kalandorok, libertinusok, például Giacomo Casanova, de Sade márki és a skót John Boswell körében, akik rengeteg nővel, köztük számos kurtizánnal és félvilági hölggyel létesítettek szexuális viszonyt, ezért igyekeztek minél jobban ügyelni a nemi betegségek kivédésére. Casanova állítólag minden légyottja előtt felfújta, majd alaposan leellenőrizte a használni kívánt óvszert, nehogy bárhol lyuk legyen rajta.

A gumi és a latex hozták el a forradalmat

A valódi áttörést a 19. század és az amerikai Charles Goodyear találmánya, a vulkanizált gumi hozta el: ugyan Goodyear már 1844-ben bejegyeztette eljárását, az első gumi óvszer csak jóval később, 1855-ben született meg, tömegtermelésre pedig az 1860-as évektől került sor. A nagy rugalmasságú és szakítószilárdságú, hőnek, víznek és hidegnek ellenálló gumiból készült új típusú óvszerek nem csupán sokkal nagyobb védelmet jelentettek, mint elődeik, de a kényelmet is garantálták, hiszen vastagságuk alig 2 mm-re csökkent.

A vulkanizált gumiból gyártott óvszerek divatja az 1920-as évekig tartott, amikor a lengyel születésű német kémikus, Julius Fromm piacra dobta a ma ismert latex óvszert: a feltaláló még az első világháború idején – amikor a katonák körében rendkívül gyorsan terjedtek a nemi betegségek, ezért az óvszer is sokkal népszerűbbé vált, mint korábban – kísérletezte ki az eljárást, mely a háborút követő időszakban rendkívül sikeressé és gazdaggá tette őt. A weimari Németországban Fromm neve egyet jelentett az óvszerrel, a Harmadik Birodalom idején azonban a zsidó származású tudós-üzletember a hitleri rezsim ellensége lett, ezért gyárai eladására kényszerült, majd Angliába emigrált.

Az angol király orvosa nyomán kapta a nevét?

Fromm kiesésével az 1930-as évektől a piacot letarolták a brit London Rubber Company által gyártott Durex, illetve az amerikai Youngs Rubber Corporation égisze alatt piacra dobott Trojan márkák, melyek máig őrzik elsőségüket világszerte – előbbi cég dobta piacra 1957-ben az első síkosított óvszert. Az 1960-as évektől a női fogamzásgátló tabletták megjelenésével kissé lejjebb hagyott a férfióvszerek divatja, a ’80-as években az AIDS megjelenésével azonban új csúcsra jutott a termék népszerűsége.

Az óvszer közismert angol elnevezése, a kondom – melyet tévesen kotonként magyarított a hazai köznyelv – a legismertebb elmélet szerint II. Károly angol király orvosának vezetéknevéből ered: a 18. századi uralkodó rengeteg szeretőt tartott, és legalább 15 törvénytelen gyermeke született, ezért dr. Condom a további kéretlen csemeték és a fertőzések elkerülése végett azt tanácsolta munkaadójának, használjon állatbélből készült óvszert. Ugyanakkor az is lehetséges, hogy a kifejezés a délnyugat-francia Condom község nevéből született, ahol állítólag rendkívül népszerű, belsőségekbe töltött kolbászt készítettek egykoron. A teória erősen vitatható, a helyiek azonban igyekeznek kihasználni a névegyezés adta hírnevet: 1995-ben például óvszer- és fogamzásgátló-múzeum nyílt a városkában, amely azonban 10 évvel később bezárta kapuit.