Este tizenegy van, az utca már sötét és egészen csendes, akárcsak a lakás. A gyerekek már vadonatúj, iskolakezdésre átrendezett szobában alszanak, a táska többé-kevésbé bepakolva.
Én is aludnék, de egyrészt azon kapom magam, hogy nem tudom, milyen nap van másnap, kinek kell bevinnie gyümölcsöt, az iskolásnak vagy az óvodásnak, másrészt itt van a levél az eMenzától is, már két napja megküldték az étlapokat, de én még nem rendeltem ebédet.
Októberre.
Úristen, ez mind a tanévkezdéssel jár?
Egy iskolás, egy óvodás, két intézmény, egy szülőpár. Az életünk nagyot változott a tavaly szeptemberhez képest, hiszen már nem elég az, ha kilenc után tíz perccel belibbenünk az óvoda kapuján, ahonnan öt percre lakunk: ha reggel, öltözés közben kiderült, hogy kéne az alvóka, otthon maradt a gyümölcs vagy hasonlók, azonnal visszaszaladhattam érte. Ennek vége.
Most már fél hétkor ébreszt az óra, a nagyot akkor is fel kell rázni, ha csak nyögéssel reagált, ami egyébként érthető, hiszen nincs két hete, hogy iskolás. Aztán gyorsan öltözni, reggelizni, mosakodni kell – valahol hét óra tíz és tizenöt közt húzódik annak mágikus határa, hogy kell-e majd nyolc percet várni a villamosra, vagy sem. Ha kell, akkor lőttek a háromnegyed nyolcas beérésnek is.
Ez még nem minden: legyen benn az uzsonna, a tornaruha – vagy a néptáncruha, esetleg az úszáscucc. A megfelelő tízórai.
És még nem is tartunk ott, hogy hokkaidó tököt vagy másfél kiló gesztenyét kellene bevinni a másnapi technikaórára, egyelőre elég az, ha a tankönyvekkel, füzetekkel ás házikkal lépést tartok.
Végre legalább működik a Kréta is, így nem kell majd átnyálazni az összes tankönyvet délután, ha eljönne a napköziből a gyerek. De az ebédet azért be kell fizetni. Meg az osztálypénzt. Meg a Kallax-polc árát. Elolvasni az e-maileket és figyelni a Facebook-csoportot, hogy le ne maradjak valamiről.
A feladatok sosem érnek véget
Akárhány gyereked is legyen, nem csoda, ha a tanév kezdetét követően a fentiek olvastán együttérzően bólogatsz. Diákigazolványt csináltatni, űrlapokat kitölteni, oltási kiskönyv másolatát beküldeni, feliratkozni különórára és gyümölcsnapra, megvenni a megfelelő színű tornanadrágot és táncórára a kopogós cipőt, megrendelni az iskolai egyenpólót, feliratkozni, ki menjen be keddenként hajat szárítani úszás utánra – ez a feladatlista még nem teljes, és amint kipipálsz valamit, jön is a következő.
Mert el kell dönteni, megy-e a gyerek a tanítás nélküli munkanapon iskolába.
Ki kell választani, hogy A vagy B menüt kérsz. Meg kell szervezni, melyik gyerekért ki menjen. Vagy épp ki vigye be.
Izgulni, hogy időben lefeküdjön este az óvodás, és el is aludjon, mert amikor együtt viszitek a nagyot, akkor bizony neki is fél hétkor lesz az ébresztő. Fejben kell tartani, melyik órára kell a labdás könyv és melyikre a ceruzás, megnézni, mitől csöpög az az átkozott kulacs, és újra meg újra ráírni lakkfilccel a gyerek nevét az uzsonnásdobozra. Ha kisgyermeked van, ez a sok felelősség mind a tiéd, és ilyenkor, szeptember elején bizony eléggé egyben zuhan ránk ez a mázsányi súly.
Minden anyának és apának van miért aggódnia
És hol van még az, hogy egyáltalán hogy érzi magát a gyerekem az iskolában? Jól választottam neki intézményt? Lesznek-e barátai? És ha igen, mikor?
Vajon, ha felveszi a ninjagós pólót lányként, lesz-e, aki valamilyen megjegyzést tesz rá?
Milyen lesz ez az osztályközösség? Piszkálják majd egymást? És a tanulás hogy megy? Lesz-e tárgy, amivel nehezebben birkózik meg?
Gyakorlott szorongóként azonban egyelőre időm sincs még feltenni ezeket a kérdéseket magamnak, hiszen
igyekszem sodródni az árral, mindig a megfelelő napra bepakolni, a megfelelő tízórait csomagolni, és úgy biztatni, hogy bár még lefelé görbülő szájjal indul néha befelé az iskolakapun, mégis inkább arra figyeljen majd napközben, hogy milyen jó is tud lenni ez az iskola,
önállóságának első kézzelfogható élményekkel teli színtere. Anyukák, apukák egyszerre izgulunk értük és magunkért, mert eljött a szeptember, és azt sem tudjuk, hol áll a fejünk, pedig már vártuk az iskolakezdést, mint a Messiást. Június 21-ig még sok idő van, sóhajthatunk fel, addig loholni magam után megfelel majd vagy tíz maratonnak. De június 21-ig sok idő van arra is, hogy végre ki legyen minden űrlap töltve, és talán tavasszal már az elsős pakolja az iskolatáskát. Rutinos iskolás szülők, nyugtassatok meg, hogy így lesz, jó?
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
