Így reagálnak körülötted, ha pörög a gyereked

GettyImages-159626661
Olvasási idő kb. 6 perc

Vannak a kormányablak várójában csendben színezgető, fegyelmezetten várakozó, nyugodt csemeték, és vannak az enyémek. Ők a hentespult előtt a hipermarketben földharcba bocsátkoznak, ha éppen úgy hozza az élet. És hát gyakran úgy hozza az élet. Mondhatnám, hogy ez csak a külső, zavaró tényezők hatása, de ez nem igaz. Otthon is mászókáznak a könyvespolcon és a szomszédok idegein…

A huszonöt éves keresztfiam, amikor meglátogat, és megáll a szoba közepén, a három- és négyéves fiam úgy rohangál körülötte, hogy a tekintetével sem tudja őket követni, és a plafontól a talpa alattig, a legváratlanabb helyeken és helyzetekben cirkálják körül gömbvillámgyorsasággal. Erre ő mindig csak annyit mond: „látod, ha lányok lennének, ülnének a fotelben, és fonnák egymás haját”. Ugyanakkor sok lányos szülőtől hallom, hogy ez azért csak illúzió…

De amikor én ecsetelem nekik az elmúlt évek TOP10 őrületét, akkor azért mind a fejét fogja. Csodálkoznak, hogy kétévesen az egyik megmelegítette a napszemüvegem a mikróban, a konyhakövön pedig kenőkéssel szétkenték a pelenka szilárdabb tartalmát. A szülői ágyban egy tepsi piskótát morzsáltak szabályos egyenletességgel szanaszét, s volt, amikor a filctollkészlet darabjait egyenként és kupak nélkül a kerti babamedencébe gondosan beáztatták.

Végül is, normális, ha pörög a gyerek, vagy nem?
Végül is, normális, ha pörög a gyerek, vagy nem?Blair Colby Photography / Getty Images Hungary

Máskor megkínálták egymást színes, többkomponensű, intelligens mosógélkapszulával, ami annyira intelligens azért nem volt, hogy magától mászott volna ki a gyerek szájából, míg én 20 centire az események epicentrumától gyanútlanul teregettem.

Nem szobanövény

A gyerek intenzitása nem olyan, mint a kocsiban a légkondi, vagy a tévén a hangerő, vagy legalábbis én nem találtam még eddig meg a szabályozó gombocskát, amivel néha le tudnám a biodíszlet funkcióig tompítani a jedierejüket.

Jó, tudom, most mire gondolsz… Getty Images Hungary
Jó, tudom, most mire gondolsz… Getty Images HungaryPaul Biris

De tulajdonképpen azt egyáltalán nem bánom, hogy nem a sarokban megülős, maguknak való, megalszik a tej a szájukban típusok, és hát abban, hogy ilyenek, talán némi genetika is van…Viszont, mások nem mindig értékelik ennyire életre való, erőteljes és kirobbanó formában lévő kisfiaim teljesítményét.

Az úgy szokott kezdődni…

…hogy először egy közösségbe tévedve, legyen az a BKK-buszjáratunk vagy egy váróterem, netán a közért, kedves és szeretetteljes pillantások vesznek körül. Konstatálják az erre fogékony szeműek a szép, nagy családot, a kedvesen csicsergő gyerekszájat és a csillogó szemű kismanók helyes ugrabugra tempóját. Az elsősorban reagáló korosztály az 50–60 pluszos férfiak és nők rétege. Nyilván ők érintettek unokaügyben is leginkább, a fiatalabbakban még túl élénken élnek bizonyára saját hasonló tapasztalataik ahhoz, hogy őszintén tudjanak mindehhez jó képet vágni, ezért inkább tudomást sem vesznek az egészről.

Persze, van egy határ...
Persze, van egy határ...vernonwiley / Getty Images Hungary

Szétszakad a mezőny

A kezdeti kedves mosolyok utáni fázis, amikor a gyerek pörgése magasabb fordulatszámra kúszik, fordítottan arányosan a közönség türelmi szintjével, s ez már más korosztályt mozgat be. Erre inkább a fiatalabb, mondjuk 40-es korosztály rezonál. Itt előtör belőlük, valószínűleg, saját hasonló emlékük, és némi egészséges elégtételt éreznek, hogy mással is megesik, hogy a gyerek leborítja a hipermarketben gondosan egymásra halmozott toalettpapír-csomagokat, vagy elejti a szigorúan törékeny üvegben árusított málnaszörpszirupot a vásárlótér kellős közepén. A következő tekintetek tőlük érkeznek. Ezek általában cinkos összenézések, együttérző kaján mosolykák a szájzugból, amelyek egyszerre fejezik ki szimpátiájukat és részvétüket is ebben a nem egyszerű szituációban.

…és az is teljesen normális, hogy ő nem ugyanazt látja, mint én
…és az is teljesen normális, hogy ő nem ugyanazt látja, mint énSensorSpot / Getty Images Hungary

Tovább pörög a gyerek

Innen már csak egy paraszthajszálnyira van a teljes húrszakadás. A gyerek türelme fogy, a helyzetet egyre jobban unja, a szülő türelme fogy, mert impotenciájával nem jó szembesülni, a megbotránkozó közönség türelme pedig már elfogyott, múlt idő. Azt is megértem én, persze. Normális és jogos. 

De nekem pedig a gyerekeim.

Amikor tépem a hajam és lever a víz a leggázabb helyzetben vagy legcikibb szituációban, nekem akkor is a gyerekeim, akkor is büszke vagyok rájuk és imádom őket, és még akkor is örülök, és hálás vagyok, hogy olyanok, amilyenek.

Jól van, na!
Jól van, na!RapidEye / Getty Images Hungary

Más ezt nem tudja…

Aki pedig csak abból ítél, amit egy ilyen türelemvesztett helyzetben leszűr 2-3 vagy 10-12 percben, és egyre szúrósabb tekinteteket mereszt, az idősebbek cuppogni kezdenek, kényszeresen tekingetnek ki a jármű ablakán, és már azok is billegetik a fejüket, akik az elején még velünk voltak, akkor már tudom, elveszítettük a teljes közönséget. Mindenki meg van róla győződve, hogy teljesen alkalmatlan vagyok a szülői feladatra, nem értik, miért hagyom, miért nem lehet azt a gyereket megnevelni: „hát nincs, aki rászólna?" De van. Csak ők meg azt nem tudják, hogy állandóan rájuk van szólva, amikor úgy érzem.

Hogy ha le vannak kötve, okosak és normálisak,

és a „bíráink” már azt is elfelejtették, hogy valószínűleg az ő kicsinyük is hasonló lehetett, de talán még ők maguk is egykoron.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek