őskor anya

I. e. 10 000 és 4500 között, az újkőkornak nevezett időszakban jelentős demográfiai változás következett be, amely nélkül a ma ismert civilizáció sem jöhetett volna létre. Őseink ekkor döntöttek amellett, hogy állandó vándorlás helyett letelepednek. Haszonnövényeket termeltek, számos állatot háziasítottak, és ezzel egy időben házakat kezdtek építeni. Megkezdődött az építkezésre és fűtésre használható fák kitermelése is. Mindez kulcsfontosságú volt a csecsemők számára: életkörülményeik, kilátásaik az előző időszakokhoz képest jelentősen javulni kezdtek. A fedett kunyhó, amit akár fűtöttek is, biztosította számukra a megfelelő hőmérsékletet, a növénytermesztés és az állatok háziasítása által pedig nagyobb valószínűséggel jutottak hozzá a számukra létfontosságú táplálékhoz.

Vadászó nők, babahordozóval

Az ezt megelőző középső kőkorszakban, azaz a mezolitikumban, az emberiség gyűjtögető, halászó-vadászó, nomád életmódot folytatott. Az anyák, amíg tudták, szoptatták csecsemőiket, ez a csontokon végzett szén-, stroncium- és kalciumvizsgálatok szerint a gyerek 3-4 éves koráig tartott. Az őskori viszonyok között az anyák a szoptatás alatt kisebb valószínűséggel eshettek teherbe, mint mai, modern, minden luxussal kibélelt életünkben. Így figyelembe véve az őskorban várható, nem túl magas élettartamot, a nők nagy valószínűséggel nem szültek 2-3 gyereknél többet életük során. De nem csak anyák voltak, kivették a részüket az élelemkeresésből is: a körülbelül i. e. 15 500-ból származó gönnersdorfi leletek között akad olyan, amelyik egy nőt ábrázol, a hátán kezdetleges babahordozóval. Ez szabadon hagyta a kezeit, így gyermekével a hátán tudott vadászni vagy gyűjtögetni – mivel a korszakban a nők feladata lehetett az apróvadak elejtése, a halászat, a kagylók és az ehető bogyók gyűjtögetése.

A letelepedés hatása a női testre

A letelepedéssel azonban biztonsággal rendelkezésre állt az élelem. A tudósok szerint a gabonafélék és a tej jelentették a csecsemők első, anyatej utáni táplálékát. Gyermekcsontvázak elemzése alapján arra a következtetésre jutottak, hogy mindez jócskán megrövidítette az anyatejes táplálás időszakát: a neolitikumban mindössze egyéves korukig szoptatták a csecsemőket. Ennek következményeképpen – mondta el dr. Sofija Stefanovic, a Belgrádi Egyetem antropológusa a BBC dokumentumfilmjében – az újkőkori nők jóval többször ovuláltak, mint korábbi nőtársaik, így hamarabb szültek újabb gyermeket is. A neolitikumban a nők több gyermeket szültek, mint az emberi evolúció során addig bármikor. A földművelés és az állattenyésztés tehát a női test működésére és a népszaporulatra is hatással volt.

Őskori statisztika

A régészek a sírokban talált jelentős számú gyermek- és csecsemőcsontváz miatt sokáig azt feltételezték, hogy a kőkorszakban rendkívül magas volt a csecsemőhalandóság, akár a 40%-ot is elérhette. A jelenséget egyes tudósok az anyai hanyagsággal magyarázták, 2021-ben ausztrál kutatók viszont arra a következtetésre jutottak, hogy nem erről volt szó.

A kutatók az ENSZ adatbázisát alapul véve 97 ország halálozási adatait vizsgálták, különösen az első életévük előtt elhunyt gyerekek jellemzőit. Arra jutottak, hogy a gyermekhalandóságot a következő tényezők befolyásolják: a társadalmi-gazdasági erőforrásokhoz és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés, valamint a szülők részvétele a csecsemő gondozásában. A kutatók a modern adatokat tekintve az őskorra is valószínűleg jellemző, de meglepő összefüggést találtak: a termékenységi ráta és a csecsemőhalandóság aránya közötti összefüggés erősebb, mint bármely egyéb halálozási arányváltozó esetében. Azaz, azért halt meg több gyerek az első életéve előtt, mert a „demográfiai robbanás” után jóval több gyerek született, mint korábban.

Tejfognyomok a kanálon

Az anyák akkor is – lehetőségeikhez mérten – gondoskodtak utódaikról, sőt, igen találékonynak bizonyultak. A régészek rengeteg, az újkőkorból származó, csontból készült kiskanalat találtak, de mindeddig nem tudták biztosan, mire használták őket.

Sofija Stefanovic és csapata viszont a kanalak alapos vizsgálata után rájött: csecsemők táplálására, mivel rajtuk maradt az őskori csecsemők tejfogának a nyoma.

A kanalakat nagy gonddal, több órán (vagy egy egész napon) át készítették, és a nagyszámú lelet arról tanúskodik, hogy a neolitikumban igen elterjedt volt a kanalas hozzátáplálás: az ősembercsecsemők immár állati tejhez és gabonapéphez is hozzájutottak.

A jelenség további következményekkel is járt az emberi társadalomra és a csecsemőgondozásra nézve: a gyermeket egyéves kora után nemcsak az anya, hanem a közösség vagy a nagycsalád többi tagja is képes volt táplálni és életben tartani. Ez ismét növelhette az őskori nő gyermekvállalási kedvét, hiszen az evolúció logikája szerint minél inkább biztonságban érzi magát valamely élőlény a saját közösségében, annál több utódja születik.

Milyen anya az ősanya?

Egy másik kutató, Katharina Rebay-Salisbury, az Osztrák Tudományos Akadémia régésze két későbbi korszak, a bronz- és vaskor régészeti leletei alapján igyekszik rekonstruálni az őskori anyaság jellemzőit. Csontleleteken végzett elemzései számos érdekes adatra derítettek fényt: stronciumizotópos vizsgálatokkal bebizonyította, hogy az őskori nők párválasztás után a férfi családjának lakóhelyére költöztek. Rebay-Salisbury és munkatársai őskori „cumisüvegekre” is bukkantak, benne állati tej részecskéinek maradványaival; illetve mitokondriális DNS-elemzést alkalmaztak annak kiderítésére, hogy az egy helyre temetett anyák és gyermekek biológiailag rokonok-e – mint kiderült, nem feltétlenül.

Érdekes módon meglehetősen kevés olyan őskori női sírra bukkantak, amelyekben terhes nők nyugszanak, annak ellenére, hogy a terhesség és a szülés jelentős kockázatot jelentett a nők számára évezredeken keresztül: a korszakban állítólag kétszer annyi nő vesztette életét 20 és 40 éves kora között, mint férfi. Olyan ábrázolásokat viszont ismerünk, amelyek a szülés folyamatát mutatják be: az olaszországi Poggio Colla közelében végzett ásatáson került elő egy kerámiaváza, amelyen egy guggoló pozícióban szülő nő látható, aki a kezét a feje fölé emelve kapaszkodik valamibe, talán egy gerendába. Egy másik, szintén Olaszországból (Piave d´Alpago) származó kép hasonló helyzetet mutat be, itt azonban két nő segíti a szülő asszonyt: kezüket a hátára teszik, talán megnyugtatásképp, talán a fájdalom enyhítésére.