Ez a mai kor egyik klasszikus szülői dilemmája: odalépsz, hogy kikapcsold a tévét, de a gyermeked nyafog még öt percért vagy egy újabb részért, annak ellenére, hogy már nemet mondtál. Kétségkívül egyszerűbb lenne engedni, mint újabb hisztivel foglalkozni. Mit teszel ilyenkor? Engedsz, vagy ragaszkodsz a kimondott nemhez? Mi lehet a jó megoldás? Többek között ezt is megkérdeztük Oszlányi Liliána pszichológustól, ahogyan a határokról, gyakran használt, káros mondatokról és arról is, hogy melyek azok a kifejezések és eszközök, amelyek segíthetnek a szülőknek következetes, érzelmileg támogató környezetet teremteni.
Szülőként milliószor elhangzik az a mondat otthon, hogy „rendben, csak most az egyszer”. Mi ezzel a gond?
Ne mondjuk olyat, amihez úgysem tartjuk magunkat. Ha pontosan tudjuk, hogy inkább a mértékletességet szeretnénk a gyerekünknek megtanítani, ne mondjuk neki, hogy legközelebb nem fog kapni tabletet vagy édességet. Ugyanez érvényes a még öt perc mesenézésre vagy a még egy mese elolvasására.
A következő utolsó alkalommal bajban leszünk.
A „ha jó vagy, megehetsz egy csokit” is hasonlóan káros?
A jó viselkedés nem lehet jutalom kérdése, igyekezzünk a gyerekben tudatosítani, hogy elvárjuk a szófogadást. Minden gyerek szeretné magát jónak érezni, így ne fukarkodjunk a dicsérettel, ha csemeténknek sikerült a jó viselkedés. Hasonlóan fontos megjegyezni azt is, hogy
a gyermek nem kaphat meg mindig mindent azonnal.
Egy csecsemő például még nem képes késleltetni a szükségleteinek a kielégülését, egy totyogó pedig az érzelmeit nem tudja kordában tartani. A türelem megtanítása szintén szülői feladat, ha nem tudjuk vagy nem akarjuk a gyereknek rögtön megadni, amit szeretne, akkor hasznos lehet addig is szóval tartani őket vagy egy feladatot bízni rájuk. Ha például telefonálunk, vagy egy másik felnőttel beszélünk, a kezünkkel jelezhetjük, hogy várnia kell.
Gyakran hangzik el az a szülői mondat is, hogy „ezt most megkapod, de meg kell ígérned, hogy később is jól viselkedsz”.
Ez azért nem jó, mert nagyon homályos, és a gyerek vágya az adott dologra a jelenben van, mi pedig a még megfoghatatlan jövőre kérünk tőle ígéretet. A gyerekek időérzékelése szintén egy folyamat eredményeként alakul ki, és az óvodás kor vége felé kezd el valójában megjelenni, de még ekkor is sok a tisztázatlan dolog.
Nem értik például, mennyi az a tíz perc vagy az ebéd után.
Hasonlóan nehéz lehet megtalálni az egyensúlyt abban a tekintetben, hogy miről dönthet a gyermek és miről nem. Mennyit árthatunk azzal a mondattal például, hogy „nem kell megtenned, ha nem akarod”?
Amiben dönthet a gyerek, döntsön ő, viszont az rendkívül káros, ha mindent a gyerek határoz meg, hiszen erre egyrészt nincs kész, másrészt a világ sem így működik. A csecsemőnek muszáj pelenkát cserélni, az ovisnak oviba, az iskolásnak iskolába menni, ahol szót kell fogadni a felnőttnek. Fontos látnia azt is, hogy anya és apa is „szót fogad” bizonyos embereknek, vagyis vannak helyzetek, amelyekben tulajdonképpen háttérbe kell szorítanunk a saját akartunkat azért, hogy az adott rendszerbe bele tudjunk illeszkedni. Ez ráadásul az alapvető emberi – a kapcsolódás iránti – szükségletünket elégíti ki.
Rendkívül sok szülő panasza az, hogy ezerszer ismétli el ugyanazt a kérését. Hogyan lehet azt elkerülni, hogy ne kelljen tizenkét alkalommal ugyanazt megfogalmazni?
Semmiképp se mondjuk el tizenkétszer, dolgozzunk következményekkel! Azt nem gondolom, hogy minden életkorban elég egyszer elmondani a kérésünket, gondoljunk egy dacos totyogóra vagy ovisra. Ha nem megy az öltözés reggel egy-két felszólítás után, akkor anya vagy apa ezt a feladatot átvállalja, és nincs egy kis reggeli játék addig, amíg a többiek elkészülnek.
Hogyan befolyásolják ezek a mondatok a gyermekek önértékelését és önbizalmát?
Alapesetben a szülők nagyon szeretik a gyereküket, és szeretnének neki jó érzéseket okozni, számukra mindent megadni. Mindeközben fontos szem előtt tartani, hogy a világ sok elvárás elé állítja majd őket, és bizony a mi dolgunk szülőként felkészíteni őket erre.
Az, aki nem tud szabályrendszerekben működni, nem feltétlenül lesz sikeres és boldog sem az életben.
A mai társadalom pedig sajnos a sikert és megfelelést favorizálja, így például, ha csemeténk nem tud nyugodtan végigülni egy tanórát, vagy nem fogad szót a körülötte lévő felnőtteknek, bizony hamar megkapja a problémás gyerek pecsétjét. Ez pedig egyenes út az önértékelési gondokhoz, a „rossz gyereknek” pedig nem lesz pozitív önképe.
Vannak-e különbségek a különböző életkorú gyermekek reakciójában a káros mondatokra?
Igen, és azt gondolom, nem is minden korban ugyanolyan károsak ezek, nagyban összefügg az önszabályozás, valamint az érzelemszabályozás képességével. Egy csecsemő nem hisztizik, hanem azonnali segítséget kér a diszkomfortérzetének megszüntetéséhez. Egy totyogó például nem tudja még az érzelmeit szabályozni, ebben a segítségünkre szorul.
Minél idősebb egy gyerek, annál több szabály, keret és kötelesség jelenik meg az életében.
Iskoláskorra ügyesen meg tudják tanulni, mely gombokat érdemes nyomogatni a szülőknél ahhoz, hogy elérjék, amit szeretnének. Fontos tehát az alapokat fokozatosan, az életkorhoz igazítva lefektetni.
Milyen hosszú távú hatásai lehetnek a káros mondatoknak?
A fentiekkel egybecsengően sérülhet a szabálykövetés, az autoritással való kapcsolat, mint például később a tanárokkal, valamint a felettesekkel való kapcsolat és közös együttműködés, sőt extrém esetekben a fiatal élete akár vakvágányra is kerülhet szabályok és elvárások nélkül. Sajnos látok ilyen eseteket is a terepmunkában. A szülők jót akarnak, mindent megadnak a gyerekeiknek, szinte semmit nem várnak el, és a fiatal nem képes megküzdeni a világ elvárásaival.
Hogyan lehet tudatosan kerülni szülőként ezeket a kifejezéseket?
A gyereknevelés tudatos munka, és bizony sokszor fárasztó. Én azt javaslom a szülőknek, hogy bocsássanak meg maguknak, ha néha engednek a nyomásnak, alkalmankénti hibáktól, kevésbé sikeres (dacos) időszakoktól még nem romlik el semmi.
Törekednünk kell az arany középút megtalálására.
Csemeténk viselkedésének szabályozását próbáljuk sok magyarázattal és természetes következményekkel biztosítani, legyen az rövidebb vagy hosszabb idő, ami játékra, mesére jut például. Érdemes egy szabályrendszert kidolgozni a szülőknek és azt következetesen el is várni, ha apánál le kell venni a cipőt, amint bejöttünk a lakásba, vagy anyánál be kell segíteni a házimunkában, és akkor ez minden nevelő szerepet betöltő személy esetében legyen is betartatva. Az ilyen szabályokat megerősítő tábla segítségével például naponta lehet értékelni.
Milyen alternatív megfogalmazásokat javasolnál a szülőknek a negatív üzenetek helyett?
Erre a kérdésre csakis sokrétű választ lehet adni. Kisebb gyerekeknél bejöhet a háromig számolás, vagy a verseny, hogy ki veszi fel hamarabb a cipőt és kabátot. Ettől függetlenül a későbbi életszakaszokban a gyerekek pontosan tudják, hogy a felnőttek döntenek az életükben sok mindenről. Ennek fényében érdemes a súlytalan és nem káros, illetve veszélyes dolgokban engedni nekik. Mert 10 perc extra játszótér lényegében nem teszi tönkre a napot, a gyermek viszont átélheti általa azt, hogy tudta az akaratát érvényesíteni. Ilyen helyzetben viszont a tíz perc valóban tíz perc legyen. Egy másik technika lehet, hogy
alternatívát, választási lehetőséget kínálunk fel a gyereknek, mit akar felvenni először a kabátot vagy a cipőt.
Minden életkorban fontos az érzelmi állapotok empatikus visszatükrözése, hiszen mini hedonistánk csak az itt és mostban szeretné azt a darab csokit, vagy még egy kisautót. Mondhatjuk neki nyugodtan, hogy megértjük, amit szeretne, de most nem lehet, vagy csak ebéd után lehet. Azt is értsük meg, ha neki ez nem esik jól, mérges miatta vagy csalódott, és nevezzük nevén ezeket az érzéseket. Ne féljünk tehát nemet mondani, az a legnehezebb, de gyermekünk hálás a stabil határokért, és a mi életünk is sokkal könnyebbé válik ezáltal.
Ha arra is kíváncsi vagy, hogy miért fontos egy gyermek életében a mese, olvasd el az erről szóló cikkünket!
