Nincs ötleted anyák napjára? Különleges ajándékok, amelyeknek minden szülő örül

GettyImages-1282187138

Hamarosan itt van az anyák napja, amit világszerte ünnepelnek, bár más és más napokon. Anyák napján a férfiak és a nők is ajándékoznak, hiszen szerencsés esetben mindenkinek van anyukája, nagymamája, akár felesége, aki már szintén édesanya. De mit adjunk? Gyerekkorban még könnyebb a helyzet. Rajzolunk valami szépet, ragasztunk pár virágot, és máris könnyeket csaltunk anyukánk szemébe. Aztán felnőttként már inkább vásárolunk, pedig az egyediség most is nagyon fontos.

Magyarországon május első vasárnapján köszöntjük az anyukákat, nagymamákat, keresztanyukákat, így érdemes már most azon gondolkozni, hogy milyen ajándékkal fejezzük ki hálánkat a sok szeretetért és gondoskodásért.

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza, de Magyarországon azért nincs ennyire régi hagyománya. 

Itthon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet értékeivel összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját, és azóta minden május első vasárnapja az édesanyákról szól.

Az évek alatt az ajándékozási trend is változott. Ami viszont örök és megmaradt, hogy az anyák napi ajándék egyedi és szívből szól.

Virágos kertészkesztyű és a konyharuha

A hobbihoz kapcsolódó ajándékokkal mindig sikert lehet aratni. Ha nem akarsz egy csokor virággal – és cserepessel sem – beállítani, akkor a virágot más formában is átadhatod, csak gondold végig, hogy mit szeret az anyukád/nagymamád.

Ha szeret kertészkedni egy virágos kesztyű is örömet okozhat
Ha szeret kertészkedni egy virágos kesztyű is örömet okozhatHalfpoint Images / Getty Images Hungary

Például, ha imád kertészkedni, akkor így tavasszal tökéletes ajándék lehet egy virágos kertészkesztyű, egy szép kaspó vagy pár különleges virághagyma, ami aztán évekig díszítheti a kertjét. Ha a sütögetést kedveli, akkor a muffinformák, a virágos konyharuha vagy egy névre szóló keverőlapát is jó választás, esetleg bármi, amin van virágminta, és még nincs legalább három belőle a konyhában.

Üzenet a palackban

Ez még a virágos kiegészítőktől is személyesebb ajándék, melyben leírhatjuk, hogy miért szeretjük az anyukánkat, nagymamánkat, mit tanultunk tőle, miért vagyunk hálásak neki, és főleg sok-sok köszönömöt is elrejthetünk benne. Ehhez az ajándékhoz előre gyártott, mini üvegpalackokat lehet kapni, és hozzá színes papírokat is tudunk venni bármelyik papír-írószer boltban. 

De lehet helyettesíteni befőttesüveggel is, ebben az esetben apró csokikat, vagy saját kis emlékeket is elrejthetünk benne, amihez valami történet kötődik a múltból.

Családfa saját kezűleg

Egy kézzel készített családfa is hatalmas örömet okozhat. Tedd egyedibbé azzal, hogy ujjlenyomataitokkal formázod meg a családtagok szívecske alakját.

A családfafotók is ötletes ajándék
A családfafotók is ötletes ajándékUwe Krejci / Getty Images Hungary

Nem kell visszamenni az őskorig, most teljesen elég, ha jelenlegi családtagok szerepelnek a papíron. Ha előre megrajzolod a családfát, és ráírod a neveket, akkor az is jó program lehet, ha az anyák napi ünneplés közben, közösen készítitek el, és nyomjátok rá a piros festékes ujjaitokat.

Generációs kézszobrok

Egyre népszerűbbek az otthon is használható kézszoborkészítő csomagok is. A kézszobor megalkotása mindenképp közös program legyen, hiszen mindenki keze szükséges hozzá. Ha van nagymama, anyuka, lánya, unokája, mindenki ott lehet egy kézfogás erejében. 

A gyorsan kötő gipsznek köszönhetően nem kell napokat várni az eredményre.

Az anyag tulajdonságaiból fakadóan a legkisebb bőrredő vagy ujjlenyomat is látszani fog az elkészült remekművön, amit könnyedén megcsinálhattok a saját nappalitokban.

Összefonódott kezek, melyekről szobor készülhet
Összefonódott kezek, melyekről szobor készülhetBranimir76 / Getty Images Hungary

Bár jár némi kosszal a művelet, de bosszúságot még így sem okoz, örömet annál inkább. A szobor élettartama – ha nem törjük össze – végtelen, az értéke pedig, főleg az évek múlásával, felbecsülhetetlen lesz.

Élményt adó ajándékok: utazás, vacsora, fotózás

És, ha már nem kell semmi tárgy vagy csecsebecse, akkor jöhetnek az élmények. Egy utazás, egy vacsorameghívás, egy fürdőlátogatás vagy akár egy közös anya-lánya/fia-nagymama kreatív fotózás. A fotók közül a többgenerációs családi kép kifejezetten ötletes erre az alkalomra. 

Ilyenkor a család legidősebb női tagja fogja a gyerekének a fényképét, és ő is tartja az ő gyerekének a képét, és így tovább. A végeredmény tökéletesen fog mutatni egy képkeretben a falon vagy a könyvespolcon.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek