„Egy anyának ezt már nem illik” – Miért teszünk még mindig különbséget a nők között?

GettyImages-143919687
Latyák Balázs

Bár az utóbbi években szerencsére sokat változtak a családon belüli szerepek, a feladatmegosztás anya és apa között már nem olyan kőbe vésett, azért sok helyen továbbra is a tradíciók uralkodnak.

„Anyaként ezt már igazán nem illik” – rengetegszer hallhatjuk ezt a mondatot még napjainkban is. De egy nőnek miért kellene lemondania a munkájáról vagy a szórakozásról azért, mert a világra hozott egy (vagy több) gyereket? 

Az apák szerepe és hozzáállása sokat változott

Ma már alapvetésként kezeljük, hogy a fejlődésben lévő gyereknek az anya mellett az apára is szüksége van, nagyszüleink vagy akár szüleink korában az apák jellemzően csak a gyerek féléves kora körül kezdtek el a kicsikkel foglalkozni, a nevelésben pedig csak részben vettek részt. Ennek oka, hogy apa folyamatosan dolgozott, eltartotta a családját, és csak minimálisan vett részt a gyereke életében. Ezzel szemben anya otthon maradt gyereket nevelni, no meg háztartást vezetni. Nem volt szokás az apás szülés, mint ahogyan a férfiak háztartásbeli egyenrangúsága sem volt megszokott. 

A megrögzött tradicionális szokások aztán pár éve hazánkban is elkezdtek megváltozni: a fiatalabb generációkba tartozó férfiak elkezdtek nagyobb részt vállalni a család életében. A változás Nyugat-Európában, az angolszász és a skandináv országokban a hetvenes években indult el. Ekkor kezdték el beengedni az apákat a szülészetekre, amivel egy időben jött a felismerés is, hogy ez milyen nagyban segíti a szülést és az anyákat. Ezzel elkezdődött egy újfajta gondolkodás, amiben a férfi már nem másodrangú szülőként volt jelen a köztudatban.

Az apás szülés elterjedése sok mindent megváltoztatott
Az apás szülés elterjedése sok mindent megváltoztatottgorodenkoff / Getty Images Hungary

„Hiszen az apa az anyához hasonlóan érzékenyen fogja fel a gyerek jelzéseit, de másképpen reagál rájuk” – írja az apák szerepét vizsgáló jegyzetében dr. József István pszichológus. Szerinte az apák általában erőteljesebb, fizikai játékot játszanak, magasba dobálják gyerekeiket, birkóznak velük, ami a kicsik érzelmi fejlődésében jelentős, mert ezek a játékok magasabb aktivációs szintet eredményeznek. Ha azonban az apa gyerekkel való kapcsolata kimerül a játékban, akkor ez csak különleges, ritka helyzetként rögzül a gyerekben. A kiegyensúlyozott apa-gyerek kapcsolat feltétele tehát, hogy az apa rendszeresen vegyen részt a gyereket érintő gondozási és egyéb feladatokban – zárja gondolatait a szakember.

Nem szégyen, ha másképp gondolkodik valaki

Noha Magyarországon az elmúlt években kétségkívül elindult egy olyan folyamat, melyben a hagyományos családmintát elkezdték felváltani, színesíteni az atipikus családszerkezetek, mégis rengetegen vannak, akik a hagyományokban hisznek. Azaz továbbra is az évtizedes mintát követik. Az ő értékrendjük szerint, amit a „modern nők” tesznek, azt bizony már nem illik. Az anya és az apa szerepeiről való gondolkodás, mint annyi minden más, természetesen nem egységes a társadalmon belül. Az idősebb generáció szocializációja során teljesen természetes volt a „hagyományos modell”, ők gyerekként és fiatalként is azt látták, tapasztalták, hogy „apa dolgozik, anya főz”, más opció nem létezik. Így magyarázható, hogy köreikből sokan nem tudnak vagy nem szeretnének elszakadni ettől. Ugyanígy a legfiatalabbak között is akadhat olyan, aki akár rossz szemmel nézi az önmagával tudatosan törődő vagy karrierjét építő anyát.

„Teljesen érthető, ha vannak olyan nők, akikben felmerül, miszerint hibás gondolatokat táplálnak a saját nőiességük iránt akkor, amikor a megszokottól eltérő módon élik az életüket. Főleg, ha anyák... Ezt a vélekedést azok az emberek táplálják bennük, akik még egy teljesen más korszakban szocializálódtak, merőben mást gondolnak a nők általános szerepével kapcsolatban” – szögezi le a Díványnak Orsi, a húszas éveiben járó fiatal nő. A gyerekét pont a legdurvább járványidőszak alatt a világra hozó anyukával is megesett már, hogy számonkérték rajta, amiért nincs otthon a gyerekével, és nem minden energiáját a háztartásvezetésre és a csemeték nevelésére fordítja. „Manapság sok nő cserél szerepet a párjával, és válik ő a család kenyérkeresőjévé. Én is így tettem” – mondja.

GettyImages-733933697
Eugenio Marongiu / Getty Images Hungary

Futott már bele hasonló bírálatba Nóra is, aki anyaként megpróbál minél több időt fordítani önmagára. „Egyszer a legjobb barátaink esküvőjére voltunk hivatalosak, ezért pár órára a babánk nélkül egy másik városba kellett utaznunk. Az első komolyabb különválás a gyerektől nemcsak nekem, de a páromnak is rettentő nehéz volt” – meséli, majd hozzáteszi: bár nagyon szereti gyermekét, azért jólesik neki, ha néha a férjével vagy a barátaival tölthet egy kis időt. Ezt rendszeresen meg is teszi, havonta legalább kétszer szentel pár órát arra, hogy kikapcsolódjon.

Nóra szerint talán a szórakozás az első, ami eszébe jut valakinek, ha egy anyuka „illetlen” szokásaira gondol. Ő azonban az efféle kritikákkal sohasem foglalkozott, hiszen mindenkinek szüksége van a pihenésre. „Egy anya miért ne töltődhetne fel?” – teszi fel a kérdést.

Az anya nő

Az anya leírása a lexikonban: „nőnemű szülő, akinek saját gyereke van”. Mit is jelent mindez? Többek közt azt, hogy minden édesanya mögött ott áll egy nő, akinek meg kell élnie a nőiességét, tisztában kell lennie azzal, hogy attól még, hogy anyává válik, az nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve kizárólag anyaként létezik.

Vagy ahogyan dr. Király Gábor szociológus egyszer kifejtette: érdemesebb egy dinamikus átalakulásként tekinteni a nő-férfi szerepek változására, nem pedig valamire, ami a modernitással hirtelen, egyik napról a másikra formálódott át. Szerinte ugyanis a kérdés magától adódik: mennyire valós, vagy éppen mennyire elképzeltek a nemi szerepek? Például az a kép, hogy a nő háztartásvezető, a férfi pedig a család eltartója.

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra