Adele: A testemet egész életem során tárgyként kezelték

GettyImages-644429158

Hamarosan újabb dallal örvendezteti meg a nagyérdeműt Adele. Az Easy on Me otóber 15-én jelenik meg, az énekesnő pedig egy kis együttérzésre vágyik a válása után. Az énekesnő beszélt arról is, mennyire rosszul érinti, hogy állandóan beszólogatnak neki a teste miatt.

Újabb világszámra készülhetnek Adele rajongói, ugyanis hat évvel azután, hogy megjelent utolsó albuma, a 2015-ös, melynek címe 25, újabb dobásra készül, és már nem kell addig sokat aludni. 

„Nem mintha bárki is bántana, de az van, hogy otthagytam a házasságomat. Egy kis kedvességre van szükségem” – fogalmazott Adele a brit Vogue csütörtökön megjelent novemberi számában. „Ez volt az első dal, amit az albumhoz írtam, majd hat hónapig nem írtam mást, mert úgy éreztem, hogy éppen nincs mit mondanom.”

A várakozásoknak megfelelően a dal és az album is Adele válásáról szól, méghozzá Simon Koneckitől, az énekesnő nyolcéves fiának, Angelónak az apjától, amelyet az év elején véglegesítettek, miután a pár 2019-ben szakított. 

Kissé meglepődhetnek viszont, akik vagdalózást vagy hibáztatást várnak Adele új albumától.

„Most tényleg foglalkoznom kell magammal” – így a díva a brit Vogue-nak. „Úgy érzem, ez az album önpusztítás, majd önreflexió, és egyfajta önmegváltás. De késznek érzem magam. Nagyon szeretném, ha ezúttal az emberek meghallgatnák a történetemet” – szemlézte a New York Post az interjút.

Adele közelgő negyedik albumának egyik célja – amelynek címét és megjelenési dátumát egyelőre nem árulta el – nagyon személyes: elmagyarázza kisfiának, milyen szerepet játszott ő maga, vagyis Adele a családjuk felbomlásában.

„A fiamnak sok kérdése volt. Igazán jó kérdések, valójában ártatlan kérdések, amelyekre egyszerűen nincs válaszom, mint például: „Miért nem tudtok együtt élni?” – magyarázta, és hozzáfűzte: „Éreztem, hogy ezen a lemezen keresztül szeretném elmagyarázni neki, ki vagyok én, és miért döntöttem úgy, hogy önszántamból lerombolom az egész életét a saját boldogságom érdekében. Ez néha igazán boldogtalanná tette. És ez egy igazi seb számomra, és nem tudom, képes leszek-e valaha is meggyógyulni belőle.”

Egy másik új dal – amelynek címét Adele nem árulja el – célja, hogy segítsen Angelónak megérteni, hogyan kell bánni leendő romantikus partnereivel. „Ez nyilvánvalóan a történtekről szól, de szerettem volna feltenni az albumra, hogy megmutassam Angelónak, mit várok tőle, hogy úgy bánjon a párjával, legyen az nő, férfi vagy bármi más” – mondja. „A válás után viszont megnőttek az elvárásaim a férfiakkal szemben. Nagyon nagy űrt kell majd betölteni” – tette hozzá a sztár.

Ami a szakítás mögött rejlő okokat illeti, nem volt nagy dráma: „Egyszerűen nem volt megfelelő számomra. Nem akartam úgy végezni, mint sok más ismert ember. Nem voltam nyomorult, de azzá váltam volna, ha nem magam teszem az első helyre. De semmi dráma nem történt, vagy ilyesmi” – nyomatékosított az énekesnő. 

Ha kövér vagy, az a baj, ha lefogysz, az a baj

Adele egyébként „kurvára csalódott” – hogy az ő szavait használjuk a pontosság kedvéért –, hogy a nők brutálisan beszólogatnak neki a közösségi oldalak kommentszekcióiban a fogyása miatt – ezt már a Page Six taglalta

„A testemet egész életem során tárgyként kezelték” – mondta a 33 éves Grammy-díjas Adele, aki 2020 elején elárulta, hogy két év alatt körülbelül 50 kilót fogyott, amióta edzeni jár.

Néhányan azonban azzal vádolták az énekesnőt, hogy annak idején „túl soványnak” tűnt, míg mások megjegyezték, hogy nem kellett volna erőltetnie a fogyást. „Megértem, hogy egyes nőknek mi baja van ezzel, hiszen korábban sok nőt képviseltem. De én még mindig ugyanaz az ember vagyok” – fejtette ki. 

Hozzátette, a legrosszabb az egészben az volt, hogy a legdurvább beszélgetéseket más nők folytatták a testéről. „Baromi csalódott voltam emiatt. Ez nagyon bántott” – tette hozzá, és elmondta, hogy azért kezdett edzőterembe járni, mert az mentálisan megerősítette. 

„Arra gondoltam, hogy ha képes leszek megerősíteni a testemet, és ezt érzem és látom, akkor egy napon talán erősebbé tehetem a lelkemet és az elmémet” – summázta. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra