abortusz tüntetés

Szerdán volt a biztonságos abortuszhoz való hozzáférés világnapja. Emiatt több ezren vonultak az utcára annak érdekében, hogy küzdjenek a nők döntési jogáért és a küret kíméletesebbé tételéért. De miért csak nők álltak és kiabáltak ott? 

Képzeljünk el egy világot, ahol csak a férfiak eshetnek teherbe. Látod magad előtt a férjedet, barátodat, apádat, vagy bármelyik, habzó szájjal az abortusz ellen érvelő ismerősödet, ahogy tanácstalan arccal azon gondolkodik, vajon ma miért hányt egész nap?

Kinek van joga az abortuszhoz?

Aztán az orvos, ahová halálra váltan jelentkezik soron kívül, hogy biztos rákja van, és meg fog halni, közli vele, hogy ez a pluszszövet a testében bizony nem daganat. Majd üdvözült arccal értesíti, hogy terhes, és 9 hónapig a testében hordozza majd a lényt, akiről egyelőre annyit tud, hogy szeret hánytatni. 

Lásd magad előtt a férfit, aki a rosszullétek miatt nem tudja megfelelően ellátni a munkáját! Ahogy az ingeit nézegeti, melyikben nem látszik a hasa. Ahogy meetingeket mond le, mert reggel egyszerűen nem tudott kikelni az ágyból. Ahogy a haját tépve azon aggódik, hogy a fél év múlva esedékes fontos cégegyesítésnél nem kapja majd meg az előléptetését, mert terhes férfi senkinek sem kell. Nemsokára úgyis szabadságra megy, ki tudja, mennyi időre, és nem lehet rá számítani. Hát azért tanultam, túlóráztam annyit? – üvölti kétségbeesetten.

Mi lesz most velem?

Aggódik, hogyan fog megélni. Hogy mit fognak szólni a haverjai, amikor a legközelebbi sörözésen nem jelenik meg, vagy alkoholmenteset kér. Körberöhögik. Hogy a szülei nem fogják megérteni, hogy ő igenis odafigyelt, amikor a fogamzásgátlásról volt szó. Hogy ő nem felelőtlen, de egyik módszer sem százszázalékos. Nem, ő nem szórakozik a testével és mások életével, egyszerűen így alakult. Aztán eszébe jut, hogy nemcsak a hányás kíséri majd végig, de egy csomó más tünet is. Amikor ő még a náthától is ki szokott dőlni. Ki fogja ápolni, segíteni? Hová teszi majd a gyereket a garzonjában? Elhagyja-e a párja, ha megtudja? Retteg, szégyelli magát, pánikol, úgy érzi, az egész univerzum cserben hagyta. 

És akkor a szülés…

Egy kis lény, aki olyan apró, hogy nem is látni, elvette tőle a testét. Lefoglalta 9 hónapra – és az utána következő 18 évre. Őt senki se kérdezte meg. Ráadásul meg kell szülni. Látod magad előtt, ahogy egy férfi arca elszürkül, amikor azt taglalják, hogy fogja magát átverekedni a gyerek a legbecsesebb testrészén? Hogy tágít, tép szét, vágják fel, varrják össze? De az is opció, hogy majd szépen felvágják a hasát és kiszedik a gyereket. Erre már rohan hányni a félelemtől. Dühödten kérdezi, hogyan történhetett ez vele.

A férfiak és az abortusz

S amikor az egésztől meg akarna szabadulni – és ez nem jelenti azt, hogy később ne akarna majd gyereket vállalni, ha felkészült rá, és azt sem, hogy egy rohadt gyerekgyűlölő –, akkor még azt sem lehet normálisan. Miközben ő a szokásos hatékonyságával megpróbálja elintézni az ügyet – nagy nehezen kapott szabadságot a munkahelyén, és ezért is lenézték –, nemhogy nem műtik meg, de még pénzt is követelnek rajta, ráadásul arról beszélnek neki, hogy mekkora kincset dédelget a szíve alatt. Hogy neki kötelessége ezt megőrizni, hiszen oly sokaknak nem adatott meg ez a csoda. Hogy gondoljon bele, hogy fogja az őt szeretni. Nézze meg, milyen kevés gyerek születik, hát nem fontos neki a jövő? S miután mindezt végighallgatta, vissza kell mennie még egyszer. És még egyszer. Megint szabadságot kivenni, továbbra is rosszul lenni, alig teljesíteni. Már nagyon gyanakodva néz rá a főnöke. Lehet, hogy kirúgják?

Apuka, akkor vállalja a felelősséget?

S akkor még közlik vele, hogy de meg kell hallgatnia az embrió szívhangját. Miért, eddig nem volt neki? – kérdezi döbbenten, és mondják, hogy nem. Akkor most mi jön, kössek gyerekruhákat? – kérdezi röhögve, de senki sem nevet. Ez nem vicc – néznek rá szigorúan. Tudja ő, de valahogy oldani kéne a feszültséget. Nem akar ő „gyilkosként” élni, de most nem tehet mást. És különben is, erről az egészről nem tehet. Miért szapulják? Miért nem értik, hogy ez az ő teste, hát nem hallották, milyen szörnyűségek történnek majd még a terhesség meg a szülés alatt? Hogy utána elveszti a munkáját, a karrierjét, a barátait, a hitelét sem fogja tudni fizetni, el kell adnia az autóját, és mehet haza az ítélkező szüleihez? Az egész életének annyi. S akkor még azzal jönnek, hogy nem altatják el a kürethez, és készüljön a fájdalomra. Mert nem lesz itt gyógyszer, csak eszközös tágítás, vérzés meg szégyen meg szenvedés. De még mindig ez a kisebbik rossz.

Meztelenre vetkőztetik, lábait felteszi a kengyelbe. Soha nem érezte még magát ilyen kiszolgáltatottan, ilyen szerencsétlenül. Ekkor beront egy nő, aki soha nem volt terhes, nem is lehet, és elkezd neki magyarázni arról, hogy az élet szent, és neki kötelességei vannak. Utolsó erejével azon gondolkodik, hogy lefejeli, de már leszíjazták. Ha ezen túl leszek, fogadkozik, tuti, hogy mindenkinek elmesélem, mi megy itt. Hát erről miért nem beszéltek korábban? Hát senkinek nem vagyok én fontos?