Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A népmesék olyan összetett és szimbolikus formában közvetítik a gyermeki lélekben folyó érthetetlen küzdelmeket és azok lehetséges megoldásait, hogy általuk a gyerek szülői segítség és különösebb tudatosság nélkül is képes rátalálni azokra a válaszokra, amelyeket keresett.
A mesék nélkülözhetetlenek a gyerekek számára (különösen 5-10 éves kor között), mert kitöltik azt az olykor óriási hézagot, amely a belső érzelmi világuk és a külső racionális világ között tátong. Olyan magyarázattal és megoldásokkal szolgálhatnak a belső, még meg sem fogalmazható konfliktusaikra, amilyenre mi szülőként – racionálisan gondolkodó felnőttként – egyszerűen képtelenek lennénk. Jó példák erre a népmesék, amelyek bár felnőtt szemmel talán bugyutának, a valóságtól túlságosan elrugaszkodottnak, vagy éppen groteszknek tűnnek, mégis jobban idomulnak a gyerekek lelki működéséhez, mint azt mi gondolnánk. Nem véletlen, hogy oly hosszú évezredeken át fennmaradtak csupán szájról szájra terjedve, ahogy az sem, hogy hasonlóságok fedezhetők fel az egymástól távol élő népcsoportok, nemzetek meséi között. Ezek a történetek tudják igazán, hogy milyen gondolatokkal küszködik egy fiatal, még éretlen lélek.
Modern és népmese
Manapság egyre világosabb számunkra, hogy a mesék képesek gyógyítani. Éppen ezért a modern mesekönyveknek egyre népszerűbb témái a gyermekkor konfliktusai. Ha kis tesó születik, ha rossz evő a gyerek, vagy ha fél az óvodától, többpolcnyi mesét találunk a könyvesboltokban, amelyek gyógyírt jelenthetnek a gyerekünk viselkedésére és magatartására. Ezeknek a mesekönyveknek egy része valóban színvonalas, és hatékony lehet a problémával szemben, de teljesen másfajta segítséget nyújt a gyerek számára, mint egy népmese burkolt üzenete tenné. A modern gyermekirodalom művei többnyire kiemelik a problémát, és igyekeznek a gyerek számára érthetően megfogalmazni, hogy min megy át. Jobb esetben nem kizárólag a pozitív érzelmeket próbálják hangsúlyozni, hanem a frusztrációt okozó gondolatot is megszólítják, és elfogadva az érzés létezését, oldják.
A probléma célzott és egyértelmű kiemelése ugyanakkor a gyerekben gátat is képezhet, különösen ha ennek a nyitott kommunikációnak a hatására a szülő önkényesen felveszi a magyarázó szerepét. A gát oka lehet egyrészt, hogy a gyerek érzéseinek legbensőbb titkai akaratán kívül szivárogtak ki, ami által szülei hatalma még nyomasztóbbá válhat számára. Másrészt a szülői magyarázat éppen a mese varázsát oltja ki, minek következtében kudarcba fullad a gyerek önálló (bár kevéssé tudatos) megküzdésének lehetősége. Ezzel szemben a népmesék olyan összetett és szimbolikus formában közvetítik a gyermeki lélekben folyó érthetetlen s olykor észrevétlen küzdelmeket, nem beszélve azok megoldási lehetőségeiről, hogy a gyerek valóban maga találhatja meg a számára legmegfelelőbb megoldást anélkül, hogy mi értenénk, mi is történik vele odabent.
A népmeséket a közösségek alakították. Azok a történetek nem vesztek el az idő folyamán, amelyek valóban megszólították a hallgatóságot, amelyek valamilyen rejtett módon értelmet és választ adtak a belső kérdéseinkre, s ezáltal fejlesztették a személyiségünket. A gyerekeknek évekbe telik, mire megértik a saját érzelmeiket és megtanulják szabályozni a viselkedésüket, és ez rendkívül kiszolgáltatottá, bizalmatlanná teszi őket. A népmesék varázslatos kezdete viszont („túl az Óperencián”, „a kerek erdő közepén”, „amikor még a kívánságok valóra váltak”) abba a világba kíséri őket, ahol biztonságban érezhetik magukat, mert minden történés érthető a számukra. Hétköznapi jelenettel kezdődnek, s a főhős nehézségekkel teli utazását közben varázslatok színesítik mindaddig, mígnem győzedelmeskedik, és az életét hétköznapian folytathatja tovább. A cselekményt éppen ott szövi át a varázslat, ahol a racionális magyarázatok nem adnak kellő értelmet a gyereknek a belső és külső világa között. A népmesék, varázslatosságuk ellenére mégis az életre tanítanak. Arra, hogy vannak nehézségek, hogy mindenki egyedül kell, hogy szerencsét próbáljon (az élet értelmének megtalálásához), és hogy kitartással és tanulással minden segítség kiérdemelhető, és minden vágy beteljesíthető.
A jó és a rossz harca
Mi, felnőttek tudjuk, hogy a világ nem fekete-fehér, hogy minden jóval bonyolultabb és áttetszőbb ennél. A gyerekek viszont mindössze iskoláskorban, fokozatosan jutnak el erre az értelmi szintre. Mindaddig pedig a világ kettősségének jobb megértése érdekében más megoldásra van szükségük. A népmesékben mindig egyértelmű, hogy ki a jó és ki a rossz, és a gyerekek tudják, hogy a jó győz, a rossz pedig elnyeri méltó büntetését.
Hogy miként képes ez segíteni őket a valódi életben, azt jól szemlélteti a Piroska és a farkas című mesének az a jelenete, amikor a nagymamát bekebelező vérszomjas farkas várja Piroskát az ágyban. A gyerek számára szeretetteljes és biztonságot jelentő felnőtt dühbe gurulása alapvetően értelmezhetetlen, mert szerinte senki nem lehet ilyen is, meg olyan is. Hogy hogy válik pillanatok alatt egy kedves, védelmező felnőttből elutasító, szitkozódó „szörny”, csakis olyasmivel értelmezhető számára, mint hogy például a farkas bekapta a nagymamát.
Hasonlóképpen egy gyerek a saját maga rossz tulajdonságaival sem képes egyből azonosulni, ezért oda is hasonló magyarázatot keres: például nem ő pisilt be éjszaka, hanem a plüsselefánt. Ilyenkor nem elhárítja a felelősséget, hanem próbálja a maga módján értelmezni a helyzetet. Ő jó, tehát nem pisilhetett be, de valaki mégis megtette. Ha ráerőltetjük a beismerést, elhitetjük vele, hogy ő a rossz, ami inkább önmaga alulértékelését eredményezheti, mint a szabály legközelebbi betartását. A népmesékben viszont jól elkülönülnek a karakterek, és közben mégis hétköznapiak, névtelenek maradnak (király, koldus, mostoha), így a gyerek még könnyebben képes azonosulni a számára aktuálisnak vélt mesével. Általa közvetetten oldani tudja saját feszültségét, miközben bátorságot és erőt gyűjt, hogy idővel önmagát is irányítani tudja.
A tudattalan és az állatok
A népmesékben szintén gyakori szereplők az állatok. Ezek a karakterek a főhőst többnyire segítik, vagy éppen elcsábítják. Meseelemzők szerint a népmesékben szereplő állatok rendszerint a gyerek belső, ösztönös érzéseinek megtestesítői, amelyek egyáltalán nem, vagy csak nehezen szabályozhatók. A negatív érzések inkább csalogatnak, a pozitívak viszont a gyerekek megérzéseit szimbolizálják, amik segíthetik a főhőst az utazásai során, ha bízik bennük.
A népmesék feszültséglevezető és személyiségfejlesztő hatását, valamint szimbolikavilágát hosszasan lehetne még ecsetelni (lásd: Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek), erre azonban okkal nem térünk ki. A népmesék – az álmokhoz hasonlóan, és (még) azok helyett – a gyerekek tudattalanjára hatnak leginkább. Lelkük legmélyebb rétegeibe azonban csak kellő óvatossággal és tisztelettel szabad belépnünk, ha azt szeretnénk, hogy a mese kielégítse a lelkük szükségleteit. A gyerek kedvelt meséinek elemezgetésével és a lelki aspekusok feltárásával éppen a mese jótékony hatásától foszthatjuk meg a gyereket. A mese éppen attól varázsol el minket, hogy nem tudjuk megmondani pontosan, mi fogott meg benne, s idő kell, míg megfogalmazódik bennünk valamilyen életigazság, ami megoldással szolgál a belső feszültségeinkre. Hangsúlyozni mindössze annyit érdemes, hogy a népmeséknek megvan a maga szerepük a gyerekek életében, ezért ne gondoljuk, hogy idejétmúltak. Legyen része az életünknek, olvassuk a gyerekeinknek, engedjük őket választani, és ismételjünk is akár! Mert a gyerek belső, egzisztenciális kérdésekre keres választ a mesék által, s éppen ezért a legnagyobb támogatást azzal nyújthatjuk, ha mindössze asszisztensi (de remek előadói) feladatot töltünk be.
