Mi az az érzelmi intelligencia, és miért olyan fontos?

Hosszú évekig hittük, hogy a siker az, ami boldoggá teszi az embert. Hittünk abban, hogy minél tanultabb, képzettebb valaki, annál nagyobb esélye van az elégedett és boldog felnőttkora. Sok szülő, pusztán jó szándékból, ezért küldte kényszerpályára a gyerekét. Azt akarta, hogy később tiszteljék, becsüljék, és hogy kevesebb megpróbáltatással járjon számára az élet. Szerette volna, hogy a gyerekének ne legyen anyagi gondja, hogy megkapja mindazt, amit valószínűleg neki annak idején nélkülöznie kellett, és így akarta biztosítani a boldog életet. Úgy gondolta, ha valaki kellően iskolázott, és méltányolt szakmát választ, akkor nem lesz oka a panaszra. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű.

Ma már tudjuk, hogy a valódi boldogsághoz több kell a külső javaknál. Ízig-vérig érző lények vagyunk, akik nem hagyhatják figyelmen kívül a lelkünkben folyó, olykor irracionálisnak tűnő folyamatokat. Akik csak az eszükre hallgatnak, könnyen magányos, örökké elégedetlen gépekké válhatnak, akiket a társadalom is valahol kitaszít. Társas lények vagyunk. Az önmagunkkal és másokkal való kapcsolataink határozzák meg az életminőségünket. A kapcsolatok alapját pedig az érzelmek táplálják, nem a lexikális tudás és a logika. Az érzelmi intelligencia nélkülözhetetlen ahhoz, hogy emberi kapcsolataink biztos lábakon álljanak, EQ-szintünk függvénye pedig a társas érintkezéseink minősége. Hogy mennyire tudunk együttérzők, megértők lenni másokkal, és önazonosak saját magunkkal. A viselkedésünk, alkalmazkodóképességünk, emberismeretünk, problémamegoldó készségünk valahol mind ezt a szintet tükrözi, ezért fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk rá.

De mi is az az érzelmi intelligencia?

Többféle intelligenciát különböztetünk meg, többek között nyelvi, zenei, matematikai-logikai, testi intelligenciát. Az érzelmi intelligenciának sokáig nem tulajdonított nagy jelentőséget a társadalmunk, az utóbbi évtizedekben viszont egyes kutatások a legfontosabb intelligenciatípusnak is nevezték. Ennek oka az emberi kapcsolatokhoz fűződő jelentősége. Az érzelmi intelligencia alatt azt a képességet értjük, hogy az egyén milyen jól tudja felismerni, megérteni és kezelni az érzelmeket, mind sajátját, mind másokét. Aki ugyanis jelentőséget tulajdonít saját belső érzéseinek és érzelmeinek, együttérzőbbé válhat másokkal szemben is. Képes elválasztani magát a viselkedést a viselkedést generáló érzelmektől, minek következtében például nem vesz magára olyat, ami valójában nem ellene szól. Nem véletlenül nevezik ezt a képességet „emberekhez való intelligenciának” is. Akinek magasabb ez az értéke, az szociálisan sokkal aktívabb. Érzékenyebb mások belső lelkivilágára, jobban olvassa őket, és jobb eszközöket képes használni a kezelésükre. Ennek következtében sokkal könnyebben is alakít ki új, őszinte és mély kapcsolatokat másokkal. Gondoljunk csak bele, hogy milyen jelentősége van ennek az életben: otthon, az iskolában, a munkahelyen, a sportcsapatban, vagy egy külföldre költözés során.

Korai tapasztalatok

Kora gyerekkori tapasztalataink persze nagy jelentőséggel bírnak. Érdemes elgondolkodni, hogy szüleink milyen érzelmi intelligenciával neveltek minket. Mennyire voltak megértőek velünk? Mennyit beszéltek az érzelmekről? Elnyomni tanították őket, vagy megélni? Mi mennyire éreztük a szüleinket önazonosnak?

A gyerekek még fogékonyak mindenre, legyen az kézzelfogható vagy láthatatlan tudás. Jóval jobb vevőkéik vannak az őket körülvevő atmoszférákra, mint a felnőtteknek. Érzik mások energiáját, érzelmi hálóját. Hogy meg is értik-e azokat, és megtanulják-e megfelelően kezelni (nem elnyomni!), az már egy másik kérdés. Az már rajtunk, az őket körülvevő felnőtteken múlik. Az agyi kapcsolatok nagy része az első három évben kiépül, attól kezdve pedig a használaton múlik, hogy ezek a kapcsolatok megerősödnek vagy meglazulnak. Ez azt jelenti, hogy minél korábban tulajdonítunk jelentőséget az érzelmek fontosságának, annál könnyebben és gyorsabban fogják a gyerekeink elsajátítani azt a tudást, amivel nemcsak a lelkük, de társas kapcsolataik kiegyensúlyozottságát is megalapozhatják. Az érzelmi intelligencia ugyanis nem velünk született képesség, hanem tanult folyamat. A tapasztalataink által fejlődik.

A gyerek figyel és tanul

Nem gondolnánk, hogy a gyerekeink milyen apró jelzésekre képesek tudattalanul felfigyelni, és azok által életre szóló következtetéseket levonni. Sokan gondoljuk: „Ugyan mit ért ebből egy gyerek?!”, pedig nem szabad őket alábecsülni. Már kisgyerekként megvan minden képességük ahhoz, hogy észlelni tudják a láthatatlannak tűnő impulzusokat. Sőt, számukra ezek sokkal többet jelentenek a kimondott szavainknál, különösen ha azok nincsenek összhangban az érzéseinkkel. Egyedül azok tudatos értelmezésére, megfogalmazására és kezelésére nem képesek. Érzelmi intelligenciájuk vár a fejlesztésre, amihez az őket körülvevő felnőttek nélkülözhetetlenek. Ők adnak szókincset, tudatos értelmet és megoldási lehetőségeket, persze csak ha saját EQ-szintjük megfelelő erre a feladatra. A szüleink által ránk ragadt nevelési elvek azonban sokszor nem fordítanak kellő jelentőséget az érzelmi nevelésre. Kevés szó esik otthon a magunkban és másokban zajló lelki folyamatokról, miközben gyakran hangzik el szülők szájából: „úgy viselkedsz, mint egy csecsemő”, „uralkodj már magadon”, „a fiúk nem pityeregnek”. Ekképpen minősítve gyerekeink viselkedését arra késztetjük őket, hogy az érzelmeiket felismerés és megélés helyett elnyomják, hiszen szégyenletesek. Ezzel pedig nemcsak az önértékelésüket romboljuk, de a későbbi társas kapcsolataikra is negatív hatást gyakorlunk.

Az érzelmi intelligencia nem tesz sebezhetővé

Amikor az érzelmekről esik szó, előfordul, hogy a túlérzékenységre, érzelgősségre asszociálunk. Azoknak a személyeknek a képe ugrik elő képzeletünkben, akik véleményünk szerint túl gyakran sírnak bánatukban vagy örömükben, akik apróságokon elérzékenyülnek vagy megbántódnak. Akiket ezek miatt sokkal sebezhetőbbnek, gyengébbnek látunk. Az érzelmi intelligencia azonban egyáltalán nem tesz sebezhetőbbé, sőt. Pont azok válnak mások sértéseinek, bántó viselkedéséinek áldozatául, akiknek az EQ-ja nem elég magas. Akik nem tudják elkülöníteni saját magukat mások véleményétől és viselkedésétől.

Az érzelmi intelligencia éppenhogy megvédi az egyént attól, hogy félreértések áldozata legyen. Az érzelmeket felismerve önmagában és mások viselkedésében tiszta képet kap arról, hogy miről is szól valójában egy kialakult konfliktushelyzet. Önbecsülése nem mások véleményétől fog függeni, hanem saját ítélőképességétől. Az érzések jó olvasása által emberismerete kimagasló szintet érhet el, ami az életben sok előnnyel jár. Lesz bátorsága és megfelelő eszköze arra, hogy őszintén kommunikálja saját érzéseit, vágyait, szükségleteit. Ennek következtében jóval kisebb eséllyel kerülhet kihasználó, alábecsülő, elnyomó kapcsolatba. Képes lesz megtartani saját és mások határait, ami a társas kapcsolatokhoz lényeges. Az érzelmi intelligenciát tehát érdemes fejleszteni, mert az emberi életrevalóság egyik alapja.

Hogyan kezdjünk neki?

Mielőtt a könnyebbnek tűnő utat választva gyerekeinket, párunkat, szüleinket kezdenénk el nevelni, esetleg számonkérni a tanultakról, végezzünk önvizsgálatot! Amíg nem vagyunk képesek saját érzelmeinket monitorozni, megfogalmazni, és megfelelőképpen kifejezni szeretteink felé, addig nincs mit tanítanunk másoknak. A gyerekeink úgyis a mi példánkból fognak majd tanulni. A mi türelmünkből, igyekezetünkből, kitartásunkból és őszinteségünkből. Így ha magunkon dolgozunk, a gyerekeinken is dolgozunk.

Amikor valamilyen erős érzés elfog minket, próbáljunk válaszokat megfogalmazni az alábbi kérdésekre: Milyen érzés fogott el? Hol érzem a testemben? Mi hozta létre? Mi oldaná ezt a feszültséget? Ezekre választ találni és a válaszokat megfogalmazni mind-mind az érzelmi intelligenciánkat fejleszti. A közös beszélgetések pedig nemcsak példát mutatnak a gyerekeinknek, de szorosabb kapcsolatot is eredményeznek a szeretteinkkel. Mert az érzelmi intelligenciánk a társas kapcsolataink alapját képezi.