A kényszerű összezártságtól sokan jó előre féltek, mások úgy remélték, közelebb hozza majd egymáshoz a családtagokat a több együtt töltött idő. Az első két hét után sokunkban kialakult már a hozzáállás az összezártsághoz. Heti kérdésünk így szól: Jót tesz a családnak, vagy rombol az összezártság?
Mi bajunk van már megint?
Sokan vannak, akik eleve nem értik (legalábbis egyelőre), mi baj lehet egyáltalán. Hiszen eddig másra sem vágytunk, csak hogy több időt tölthessünk azokkal, akiket szeretünk és akikre a rohanó hétköznapokban rendszerint jóval kevesebb időnk van az ideálisnál. Hát nem az „utálom a főnököm” és „csak a hétvégének élek” jellegű kiírásokkal voltak tele a közösségi oldalak üzenőfalai? Nem sokszor pátoszos, a család fontosságát hangsúlyozó üzenetekkel találkoztunk nap mint nap? Most megkaptuk, tessék kihasználni és észrevenni a helyzet előnyeit is – intenek azok, akik szerint az emberek többségének sose jó semmi.
Igyekszünk – mondják mások –, de igazából nem ilyen lovat akartunk. Nem úgy képzeltük a több otthon eltöltött időt, hogy nehezített körülmények között kell ugyanúgy elvégeznünk a munkánkat, vagy hogy munkanélkülivé válva kell egyik pillanatról a másikra életcélt találni az otthonlétben. Arról sem volt szó, hogy az otthon tanuló gyerekeink iskolai feladatai minket is legalább annyira igénybe vesznek majd, mint őket és a velük dolgozó pedagógusokat. Amikor álmodoztunk, nem volt benne a pakliban, hogy a vágyaink bizonytalanságot keltő helyzetben telnek majd be, ahol saját és családunk egészsége és egzisztenciája lesz a tét. Nem terveztük, hogy a több együtt töltött idő ára az legyen, hogy egy sor, számunkra kedves aktivitásról és számunkra szintén fontos emberek társaságáról kell majd lemondanunk. Így azért nehezebb élvezni a dolgot.
Lehetne sokkal rosszabb is – vetik ellene azok, akik szerint túl sötéten látjuk a dolgokat. Eleve alig voltunk még otthon. Két hétre még nyaralva is összezáródhatunk, nagyszüleink generációjának több tagja hónapokat vészelt át sokkal ingerszegényebb környezetben, jóval nagyobb fenyegetettségnek kitéve. Nem túlzás már most idegösszeomlásról, kapcsolati válságról és miegymásról beszélni?
Azok, akik igyekeznek a saját nézőpontjukat félretéve kicsit távolabbról is ránézni a kialakult helyzetre, mindkét fél igazságát el tudják fogadni, és a vírus legnagyobb rákfenéjének épp az igazságtalanságát tartják. Azokat sújtja ugyanis sokkal jobban, akik eleve nehezebb helyzetben vannak, mert például rosszabb egészségügyi ellátáshoz jutnak, nem tudják a gyerekeiknek az online oktatás elvégzéséhez szükséges időt, eszközt és nyugalmat biztosítani, akiknek eleve súlyos párkapcsolati problémáik vannak, és akik számára az otthoni tanulás nem a második, de a harmadik vagy negyedik műszak, és akiknek nincs tágas hátsó kertjük vagy vidéki házuk, ahol könnyebben elviselhető a bezártság, mint egy dohos szuterénben vagy tizedik emeleti apró panellakásban.
Több idő = minőségi idő?
Hogy több időt töltünk együtt, az kétségtelen. De hogy ebből mennyi a minőségi, egymásra fordítható idő, az már egészen más kérdés. Nagyon nem egyforma élethelyzetben kerültünk ugyanis karanténba – hívják fel a figyelmet azok, akik azért nem érzik a kánaánt. Vannak családok, ahol mindkét szülő kényelmesen el tudja végezni otthonról a feladatát, és olyanok is, ahol a nagyobb gyerek már teljesen önállóan tud tanulni. Ők, ha jól szervezik meg a napirendjüket, tényleg klasszul működő rendszert tudnak felállítani, és az is lehet, hogy délután (így, hogy a gyerekeknek nincs különóra és a szülők sem szaladnak még százfelé) több időt tudnak együtt tölteni, amiből még profitálni is lehet. Irigylésre méltó.
De vannak olyan családok is, ahol a nap folyamatos küzdelem az iskolai határidőkkel, az otthonról nem, vagy sokkal körülményesebben végezhető feladatokkal és a teljes anyagi ellehetetlenülés rémével. Ezekben a családokban hiába is hosszabb papíron az együtt tölthető idő: az jórészt feszültséggel van tele, és a hétköznapok a korábbinál is több stresszel járnak. Abból nem profitál a család, hogy a szülők saját munkájuk és az iskolai feladatok között őrlődnek, és a gyerekkel való kommunikáció feladatutasításokra és ellenőrző kérdésekre szűkül. Azok, akiknek ehhez hasonló az élethelyzetük, nemigen érzik, hogy több idejük lenne bármire is. Az ő családi békéjüket nem erősíti, sokkal inkább rombolja, hogy össze vannak zárva.
Hasonlón poláris a gyermektelenek és a nem családi jellegű közösségben lakók véleménye is. Ahol eddig is flottul működött minden, és ahol a karantén nem otthoni pluszfeladatok dömpingjét jelenti, simán lehet, hogy kovácsolódik a szövetség, és a rengeteg felszabaduló időt közös társasozásra, romantikázásra vagy filmnézésre fordítják. De ahol eleve nem volt döccenők nélküli az együttélés, ahol nehezen hangolható össze az egy háztartásban élők napirendje, ott már inkább akadnak problémák.
Összezártság = inkubátor
A boldog békeidőkben inkább nyaraláskor szembesültünk vele, mennyire felgyorsítja egy kapcsolat evolúcióját és mennyire felerősítheti a mélyben húzódó ellentéteket egy-egy hosszabb ideig tartó összezártság. A friss szerelmesek sokszor első közös útjukon tapasztalták meg, milyen is hosszú távon a másik, mennyire működőképes a kapcsolat, ami korábban, heti x találkozás mellett csak úgy szárnyalt. Sok új pár élete alakult most úgy, hogy ezt az inkubációs folyamatot a karantén alatt kell átvészelniük. Ők csak kapkodják a fejüket a sok változás láttán. A családok is sokszor csak nyaraláson vették észre, hogy milyen nehézkes is tud lenni a férj, mennyire eltávolodott tőlük a saját gyerekük, és milyen bosszantó szokásokat vett fel az élettárs.
A mostani helyzet viszont sajnos csak az összezártságban hasonlít a nyaraláshoz. A hibákat felerősítő és a kapcsolat érését segítő folyamatok sokkal erősebbek, mert stressz és aggodalom súlyosbítja őket, ráadásul, szemben a nyaralás tervezhető idejével, elképzelésünk sincs arról, hogy mennyi ideig is fog tartani mindez. Az összezártság ezekkel a nehezítésekkel sok családban és kapcsolatban hoz felszínre eddig lappangott problémákat.
Párkapcsolat és szex
Sokan bébibummra számítanak a karanténhez kapcsolódóan, hiszen – okoskodnak – mit is csinálhat otthon az ember, amikor már töviről hegyire kiolvasta a netet és a legapróbb sarokig kitakarította a lakást, igaz? Biztos, hogy sok pár élni is tud majd az így keletkező többletidő és összezártság okozta plusszal. De nem mindenhol lesz így. Külön cikket érdemelnek azok, akiknek a kényszerű otthon maradás most épp megnehezíti a gyerekvállalást, és azok, akik nem is a partnerükkel együtt ragadtak helyi karanténban. Ők nemigen számíthatnak gyermekáldásra. De a többi kapcsolat romantikájába is beleszólhat a karantén.
A hosszú távú párkapcsolatokban épp a rutin és a megszokás a legnagyobb gyilkosa a vágynak. Az, hogy a partnerünkről egy idő után már mindent tudunk, amit tudni érdemes, békeidőben sem tartozik az afrodiziákumok közé. Ez az érzés csak erősödik, ha a lakásban tízpercenként összefutunk ugyanazzal a fáradt arccal. Sokan vagyunk ráadásul úgy, hogy mivel egész napos otthonlétre vagyunk kárhoztatva, nem tolunk túl nagy energiát a megjelenésünkbe sem. És míg először keresetlenül szexi, hogy a partnerünk, akit korábban mindig kiöltözve láttunk reggel, most laza pólóban és mackónadrágban nyomja, egy idő után ez sem feltétlenül a vágy felé hat.
Nem könnyebb ott sem, ahol már gyerekek is vannak. A kisgyerekes szülők úgy érezhetik, minden eddiginél kevesebb idejük van a párkapcsolatukat ápolni, fáradtabbak, mint valaha. Sokaknál a kamasz gyerek megnyújtott műszakja okoz problémát: elég nehéz megfelelő időpontot találni az együttlétre, amikor éjfél után még simán zaj szűrődik ki a tini szobájából. Bébibummra maximum a mézesheteiket élők számíthatnak, vagy azok – és ez a sokkal rosszabb olvasat –, akik számára a karantén a születésszabályozáshoz való rosszabb hozzáférést is jelenti.
És a nagyik?
Szerencsés az a család, ahol a nagyszülők is részei a közösségnek, akár úgy, hogy együtt élnek velünk, akár úgy, hogy telefonon vagy az internet segítségével rendszeresen beszélhetünk velük. A vírus egyik fontos tanulsága, hogy mennyire fontos vigyázni rájuk és tudni róla, milyen sebezhetők és kiszolgáltatottak az idősek. A vírus családi életünkre gyakorolt egyik pozitív hatása lehet, hogy észrevesszük, szüleinknek mennyire szükségük van ránk.
Mások szerint viszont a jelenlegi helyzet épp éket ver az idősebbek és a fiatalok közé. Nemcsak azért, mert idős szeretteiket sokan most jó ideig nem fogják látni, de azért is, mert nagyon sok családban konfliktusforrás, hogy a nagyszülők nem tartják be a kimenetellel kapcsolatos előírásokat (sokszor eleve nem is tudnak róluk), ezzel nagy veszélyeknek téve ki magukat. Az érintett családtagok szerint a vírus ebben az esetben sem a harmonikus családi élet felé hat.
Kevesebb a figyelmünket elvonó tényező
Sokszor észre sem vesszük, de rengeteg energiát elviszünk a családtól azokkal a tevékenységekkel, amelyeket a magunk örömére végzünk. Persze nagyon fontosak az önálló tevékenységek, a sport, a barátokkal való találkozás, az önkénteskedés, de ezek a tevékenységek összeadódnak. Egy vírusmentes hétköznapon sokunknak több óra és nagyon sok energia megy el a családon kívüli dolgokra, most viszont mindez mehet a közösbe – mondják azok, akik a pozitívumokra fókuszálnak. Ezeket az energiákat benntartva könnyebben birkózunk meg a nehézségekkel is. Ha nem mi akarjuk a világ összes baját a vállunkon vinni, talán több jut arra, hogy a saját családunkban felmerülő nehézségekkel birkózzunk meg.
Mások viszont úgy látják, épp a békés családi együttélést nehezíti meg, hogy az ember nem tudja a korábban megszokott gyakorisággal végezni azokat a tevékenységeket, amelyekből töltődni tudott, és ahol kicsit kiszakadhatott a mókuskerékből. Mit csináljon az, aki eddig heti szinten 6-8 órákat edzett vagy salsaklubba járt – kérdezik azok, akik nem tudták még az online térbe áthelyezni a kedvteléseiket. Próbálják meg másképp – jön a válasz azoktól, akik már rég online intézik nemcsak a bevásárlást, de a koncerthallgatást, színházazást és a baráti sörözést is.
Erősödhetünk is
A sok nehézség ellenére ugyanakkor (és ezt sokan látják azok közül is, akiknek még messze a fény az alagút végén) ez az időszak tényleg lehet a család megerősítésének időszaka. Gyerekek, szülők, nagyszülők ugyanis mind egy hajóban eveznek, és a nagy, közös cél, vagyis hogy a járvány a lehető leghamarabb véget érjen, és minél hamarabb vissza lehessen térni ahhoz, amit korábban normális életnek hívunk, erősítheti is a családi kötelékeket. Azzal, hogy együtt nézünk szembe a nehézségekkel, olyan családi erőforrásokat is kiaknázhatunk, amelyeknek a létezéséről eddig nem is tudtunk.
És nemcsak abból tanulhatunk, ha minden tökéletesen megy. Gyerekeink nagyon sokat tanulhatnak abból is, ha látják, hogyan kezelünk egy ilyen válságos helyzetet. Helytállásunkból éppúgy sokat magukkal visznek, mint abból, ha néha látnak minket gyengének is lenni.
És te mit gondolsz? Jót tesz a családnak az összezártság, vagy rombol?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
