A Bill és Melissa Gates Alapítvány által finanszírozott kutatásban egyelőre állatokon tesztelték a tablettát, ami reményeik szerint az eddigieknél biztosabb és hathatósabb módját jelenti majd a nem kívánt terhesség megelőzésének – adja hírül a Science of Translational Medicine folyóirat nyomán a BBC.
Biztonságosabb lesz az eddigi módszereknél
A csillag alakú tablettát úgy tervezték, hogy lenyelés után a gyomorba kerülve lassan és fokozatosan, hetek alatt bocsátja ki magából a benne található hormonokat, így akár egy hónapon keresztül is megakadályozza a teherbe esést. A tabletta ellenáll a gyomorsavnak, munkája végeztével pedig lebomlik és észrevétlenül távozik a szervezetből a salakanyagon keresztül. Kifejlesztésekor fontos szempont volt, hogy ne akadályozza az emésztést és más gyomorfolyamatokat – magyarázza dr. Giovanni Traverso, a Massachusettsi Egyetem munkatársa, a kutatócsapat tagja.
A hagyományos, naponta szedett fogamzásgátló tablettát nők milliói használják világszerte. Ezek hivatalosan 99 százalékos védelmet jelentenek, azonban gyakran előfordul, hogy a tablettát szedők véletlenül kihagynak egy-egy napot, vagy rossz időpontban szedik be a pirulát. Így a valódi hatásosság 91 százalékra csökken, vagyis tízből egy nő a tabletta mellett is teherbe esik. Léteznek hosszabb távú fogamzásgátlási módszerek is, például injekciók és tapaszok vagy a hüvelygyűrű, de ez az első alkalom, hogy szájon át bevehető, tabletta formájú, hetekig védelmet biztosító eljárást dolgoztak ki.
A tudósok reményei szerint nemsokára megkezdődhet az embereken való tesztelés is. A Lyndra nevű biotechnológiai cég igyekszik a jövőben piacra dobni a terméket a Gates Alapítvány további támogatásával.