Mindenki tudja, hogy bizonyos viharokra kell számítania, mikor eljön a gyerek kamaszkora. Ebből kiindulva azt is gondolhatnánk, végül is miért is ne lehetne rá felkészülni, miért ne viselhetné könnyedén a szülő a serdülő érzelmi kitöréseit, nagyobb vitakedvét, önállósodási törekvéseit, szemtelenkedését és mindent, ami ezzel jár?
A gyakorlatban látható, hogy ez nem így működik, hiába tudják az anyák és apák, nagyjából mire számítsanak, és hiába kapnak tippeket, hogyan kezeljék a helyzetet, érzelmileg mégis megviseli őket ez az időszak. De vajon milyen érzékeny pontokat érint meg a gyerek a viselkedésével, ami miatt ennyire nehéz higgadtnak maradni?
1. Néha minden megkérdőjeleződik
Akinek gyereke van, annak ez élete legnagyobb projektje. Ha ebben kudarcot vall, akkor nehéz olyan sikert találni más területről, ami annyit nyom a latba, hogy kompenzálja a gyerekneveléssel kapcsolatos rossz érzést, ha pedig úgy érzi a szülő, elég jól sikerült felnevelnie a gyerekét, gyerekeit, az ad egyfajta mély megelégedettséget. A tinikor jellemzően az az időszak, mikor szinte mindenki megkérdőjelezi rövidebb, hosszabb időre, hogy sikerült-e neki ez a feladat: jó anyának, jó apának lenni.
A kétely átfut az emberen sokszor, akkor is, mikor nem tudja elég hamar megnyugtatni a csecsemőt, leállítani az akaratos óvodást, de aztán jön valami jó, egy összebújós meseolvasás, egy meleg ölelés, és az ember csak mosolyog a korábbi ijedtségén. A tizenéves kor az az időszak, mikor hosszasabban beállhat a hadi állapot, az, hogy a gyerektől nem lehet egy kedves szót kapni, csak dühösen vakkant, hogy képtelenség neki örömet okozni, hogy elbeszél egymás mellett a szülő és a gyerek, és hiába próbálkoznak, nem sikerül tisztázni. Félreértés ne essék: ez nem törvényszerű, de azt kimondhatjuk, van ilyen, és nem is olyan ritka.
Ebben a helyzetben nehéz a szülőnek fenntartania az optimizmusát, és komolyan bízni abban, hogy igazából minden rendben van, és újra lesz még itt derűs beszélgetés, viccelődés. Ha pedig valaki felett ez az ítélet lebeg, mint amit félő, hogy talán ki kell mondania magáról: „elrontottam ennek a gyereknek a nevelését, nem voltam elég jó anyja, apja”, akkor az tartósan rányomhatja a bélyegét a hangulatára.
Többször is volt már szó róla, hogyan lehet ezt az időszakot arra használni, hogy a megváltozott viszonyok között a kapcsolatot újraformáljuk, elmélyítsük, sőt, akár ki is javítsuk a korábbi nevelési hibákat.
Például: Így fordítsuk javunkra a kamasz kritikáját
és Ezekben változtasson, ha jön a kamaszkor
és Magunknak is szabjunk határt, ha kamaszt nevelünk.
és: A kamaszkor a rendrakás ideje is lehet.
2. Szeretném egy kicsit élni a saját életem!
Az emberben él az elképzelés, hogy az első évek állandó igénybevételét kell kibírni, aztán minden könnyebb lesz. A kisbaba mellett kialvatlan a szülő, aztán csökken a megterhelés, ahogy beáll egy napi ritmus és már nem szopik a gyerek, még könnyebb, ha intézménybe jár, annál is könnyebb, ha már a barátai, a külső élete is fontos számára, nem a szülőktől várja csak el a törődést, élményeket.
Az anya és apa lelke mélyén talán már készül rá, egy kis levegőhöz jut az intenzív évek után. Talán magukkal és egymással is többet tudnak foglalkozni. Ez persze így is lesz, hiszen a tizenévest egyre több időre otthon lehet hagyni, vagy épp neki van máshol dolga, de érzelmileg nagyon is igénybe veheti a szülőt erőteljes megnyilvánulásaival: haragjával, sértődöttségével, kritikájával. Azaz nem felhőtlen a „pihenés”, emiatt viszont a szülő neheztelhet a gyerekre, és bűntudata lehet, amiért neheztel. „Le akarom rázni a gyerekemet, meg akarok szabadulni tőle?” – vádolja magát. Hát persze! Nem tőle, de ettől az igénybevételtől igen, és ez normális.
A jó és rossz szülőt nem az különbözteti meg, hogy átéli-e ezt a fáradtságot, ezt az „elegem van” érzést, hanem, hogy mit kezd vele. Tényleg eltávolodik, vagy ezt az érzést hordozva, de vállalja, hogy ott van a fiatal számára, elviseli, sőt, még szereti is így, (szinte) elviselhetetlenül.
Arról is sokat írtunk már, hogyan lehet elviselni ennek az időszaknak a nehézségeit, és azokat a problémákat, amikkel a kamasz küzd.
Például Ilyen egy jó szülő a kamasz mellett
és Ha lusta a kamasz, nem jók a célok
és A kamaszkor pszichés feladatai
és Önnek kell félnie a gyerek kamaszkorától?és Szülő tervez, kamaszkor végez
és Mennyire engedhetjük szabadon kamaszt?.
3. Ez a gyerek nem szeret engem!
Vagy egyenesen gyűlöl – merül fel néha az emberben. „Kamaszkor ide vagy oda, de ha ilyet képes mondani, ha ennyire nem érdekli, hogy megbánt vele, ha ilyen könyörtelenül tud nézni, akkor utál engem!” És ami a legrosszabb, ezt a gyerek is átéli. Azt is, hogy talán nem is szeretik őt, ha ennyire nem értik, de azt is, hogy bizony szívből haragszik anyjára, apjára.
Csakhogy az indulatok mellett az is igaz, hogy áhítozik az elismerésükre, szeretetükre. Azaz, a düh nem egyenlő az érdektelenséggel, a szeretet hiányával. Neki is fáj ez az időszak, érthető, hogy a szülő is hasonlóan érez.
Arról is rengetegszer volt már szó, mi zajlik a gyerekben, amikor ránk csapja az ajtót, kiabál, vagy éppen úgy viselkedik, mintha egy két lábon járó ATM lennénk.
Például: Mit tegyünk, ha szemtelen a kölyök
és Miért jó, ha lázad a tizenéves
és Ha megvadult a kölyök, ne essen pánikba
és Hogyan lehet szót érteni a kamasszal
és Nem vagyok én bankautomata!
Tizenéves anyjának, apjának lenni hasonló, mintha az ember egy viharba került hajó kormányosa lenne, vagy egy rodeón venne részt, mint versenyző. Jönnek a hullámok és lökések, és az embernek fenn kell tartania a belső egyensúlyát, abbéli hitét, hogy azért alapvetően minden rendben van, és tud elég jó lenni, eleget adni a gyereknek, és ez így van, akkor is, ha a visszaigazolás nem jön azonnal. A tininek is az adja a legnagyobb biztonságot, ha érzékeli, a szülei képesek elviselni, sőt szeretni őt az olykor labilis érzelmi világával együtt.
Cziglán Karolina
pszichológus
