Hat módszer a legókockák tisztításhoz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vannak egyszerűbb és időigényes módszerek is, és persze az sem mindegy, hogy szárítja meg a kis dögöket.

A gyermeknevelés nagy kaland, minden nap új kihívás, amelynek során olyan problémákat kell megoldanunk, amiknek tegnap még a létezéséről sem tudtunk. Mi például a napokban szembesültünk azzal, hogy kétéves gyermekünk Duplókockák lassan koszosabbak, mint a levetett zoknija. De hogyan kell lemosni a duplót és a legót? Persze, tudjuk, hogyan kell valamit lemosni, de kinek van kedve és ideje egyenként áttörölni hatezer kis kockát? És mit csináljunk, ha fertőtleníteni is szeretnénk, mert reggel megrágta a szomszéd gyerek, délután meg lenyalta a kutya? Esetleg használtan vettük a feketepiacon? Nincs valami egyszerű, gyors megoldás? Utánajártunk a lehetőségeknek.

1. Klasszikus szappanos víz

A kérdés univerzalitását jelzi, hogy a Lego hivatalos honlapján is kitérnek rá. Ők a kézzel való tisztítás mellett szavaznak, vagyis dobjuk be a legókockákat egy lavór szappanos vízbe, ahol kell törölgessük le, majd tiszta vízzel öblítsük át. A víz ne legyen 40 C°-osnál melegebb  - mondjuk ember legyen a talpán, aki kézzel mos ennél forróbb vízben, de ha önnek azbesztből van a keze, a legóját akkor is kímélje. 

2. Szappanos víz zacskóban

A fentinek egy picit továbbfejlesztett változata: tegyük a kockákat mosózsákba, azt pedig egy lavór kézmeleg, szappanos vízbe. Hagyjuk egy kicsit ázni (koszosságtól függően akár egy napig is), majd húzgáljuk, dörzsöljük, mozgassuk a zsákban a kockákat, hogy azok egymáshoz dörgölődve tisztuljanak. Az eljárás fő előnye, hogy a végén nem egyenként kell kihalászgatnunk a kockákat a lavórból.

3. Mosógép

Bár a hivatalos verzió szerint a mosógépet jobb kerülni, az interneten rengeteg példát találtunk erre is. A legókockákat jól záródó mosózsákba (esetleg bekötött szájú párnahuzatba, vagy cipzáros vászontáskába) téve, kevés mosószerrel, gyapjúprogramon mossuk. A gyapjúprogram a legtöbb mosógépen 20-25 C°-ot jelent, vagyis a nagyon durva kosz nem fog lejönni, de a kockák épen maradnak - ezt mi is tanúsíthatjuk. A 40 fokos programot nem mertük kipróbálni, bár mivel a gyártó max. 40 C°-ot ajánl, valószínűleg attól sem lenne bajuk.

4. Mosogatógép

A mosogatógéppel kapcsolatban megoszlanak a vélemények: a legtöbb oldal kifejezetten lebeszél róla, de vannak hívei. Ha ezzel próbálkoznánk, a kockákat mosózsákban vagy szitában helyezzük a mosogatógép felső polcára és olyan programot válasszunk, amiben nincs 40 C°-nál forróbb víz. Ha szárítóprogram is van a mosogatógépen, azt semmiképp ne használjuk, a forró levegőt nem bírja a kocka.

5. Fogkefe

Ha van pár szabad esténk, vagy olyan koszos a legónk, hogy a mosógép se tisztította meg, akkor jöhetnek a retró módszerek: a kis részek közé beakadt koszokat fogkefével, durvább esetben folyékony szappanba mártott fogkefével tudjuk levakarni. Kitartás!

6. Alkohol

A nagyon koszos, zsíros vagy fertőtleníteni kívánt darabokat alkoholos vattával törölgessük le. Az alkoholt ne hagyjuk rajta sokáig, ne áztassuk bele a legót, és a végén öblítsük le róla, ellenkező esetben sérülhetnek, kifakulhatnak a kockák. Ha elektromos alkatrészek is tartoznak a játékunkhoz, akkor azokat csak alkoholos vattával törölgessük és az 1-5-ös pontokat kerüljük.

+1. Szárítás

A legónak legjobb, ha kiterítjük egy pokrócra a szobalevegőn és ott hagyjuk megszáradni. A szárítógép, a hajszárító és a direkt napfény is ellensége a legókockának, ezeket kerüljük. Ha nagyon sürgősen van szükségünk száraz legóra (így kapásból nem tudjuk elképzelni ezt az élethelyzetet, de sose lehet tudni), akkor asztali vagy álló ventilátort állítsunk a kiterített kockák mellé.

Ön hogyan tisztítja a legóját? Egyáltalán szokta? Milyen gyakran? Mik a tapasztalatai? Tényleg elolvad a hajszárítótól? Meséljen!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.