Kullancsriadó: fogyatékosságot, bénulást is okozhat!

Olvasási idő kb. 7 perc

Tombol a kullancsszezon, ezt onnan lehet biztosan tudni, hogy aggódó nagymamám kétnaponta felhív, hogy ugye, nem viszem a gyereket erdőbe. Aggodalma érthető, hiszen tipikusan kullancsfertőzött vidéki városban él, mi több, fiatalasszonykorában ő maga is átesett kullancs okozta agyvelőgyulladáson. Szerencsére nyom nélkül gyógyult, ellentétben a barátnője öccsével, aki szellemi fogyatékos lett a fertőzés következtében. Az agyvelőgyulladás ellen ugyan már létezik védőoltás, de a kullancs más betegségeket is terjeszthet, tehát érdemes odafigyelni a védekezésre.

Hol van kullancs?

A kullancs a közhiedelemmel ellentétben nem a faleveleken lapulva lesi, mikor érünk alá és ugorhat a nyakunkba, ehelyett inkább a magas fűben, bozótban, de ritkás aljnövényzetben is bujkálhat, és nem is kell elmenni érte az erdőbe – barátnőm kislánya tavaly a Millenáris Park szépen nyírt gyepszőnyegén szedett össze egyet. A legelterjedtebbek a Nyugat-Dunántúlon, Vas, Győr-Sopron, Zala és Somogy megyékben, de gyakori Nógrádban, Hevesben és Borsodban is. A kullancsok európai elterjedtsége sem egyenletes, külföldi kirándulás esetén az alábbi országokban érdemes vigyázni: Németország, Ausztria, Svájc, Svédország, Lengyelország, Horvátország és Szlovénia.

shutterstock 53164594

Kullancs által terjesztett betegségek

A kullancsok sokféle vírus és baktérium gazdái lehetnek, hazánkban azonban az alábbi kettő a leggyakoribb:

Agyvelőgyulladás: az agyvelőgyulladást vírusok okozzák, amelyek valójában a vad rágcsálókban, kecskékben és juhokon élnek, a kullancsok róluk terjesztik tovább emberre a betegséget. Hazánkban az úgynevezett tavaszi-nyári variáns az elterjedtebb, amely az esetek nagy részében nyom nélkül gyógyul, de igen súlyos, maradandó bénulással járó, vagy halálos kimenetelű formája is van. Lefolyása általában kétfázisú, a kullancscsípést követően influenzaszerű tünetek jelentkeznek, majd átmeneti javulást követően agyhártya- és agyvelőgyulladás végtagbénulással vagy anélkül.

Lyme-betegség: A Lyme-kórt egy baktérium, a Borrelia burgdorferi okozza, és a kullancs terjeszti. A korai tünetek közül legjellemzőbb a vándorló bőrpír, amely a kullancscsípést követően 1-3 héten belül mutatkozik a csípés helyén. Koncentrikusan terjedő, vörös bőrelváltozás, a közepe mindig feltisztul, a szélei pirosak. Gyakran influenzaszerű tünetek kísérik. Késői tünetei hetekkel, vagy akár hónapokkal később is felléphetnek, ízületi elváltozások, szívbetegségek, idegrendszeri betegségek formájában. A Lyme-betegség antibiotikummal gyógyítható, minél előbb elkezdjük a kezelést, annál könnyebben.

Megelőzés

Józan ész: Számtalanszor megírtuk, de még mindig igaz: a legjobb védekezés a hosszú szárú nadrág, nadrágszárra felhúzott zokni, nadrágba betűrt ing, felkötött haj. Tévhit, hogy B-vitamin tabletta bevétele vagy bármilyen szagos élelmiszer, például fokhagyma fogyasztása elriasztja a kullancsot: ezt sosem sikerült igazolni, a szakértők ezért nem javasolják.

Spray-k és krémek: A szakértők szerint a citrom- vagy eukaliptuszolajat tartalmazó kullancsriasztó spray-k és krémek is többé-kevésbé hatékonyak, de ha jobban hiszünk a vegyészeknek, DEET tartalmú rovarriasztó spray-t is választhatunk. De figyelem, a kullancsriasztó spray-k csak nagyjából 3-4 óra hosszat hatásosak, ezután ismételni kell őket. Külföldön népszerűek a nem bőrre, hanem ruhára fújható kemikáliák is, amikkel öltözékünket tehetjük kullancsbiztossá és több mosásig is kitartanak.

shutterstock 24041590

Ultrahang: Viszonylag újdonság a piacon az ultrahangos kullancsriasztó készülék, amely gyerek- és felnőttméretben is készül, gyógyszertárban kapható, néhány cm átmerőjű, ruhára csíptethető kis szerkezet. A vásárlástól és bekapcsolástól számítva a gyártó szerint egy évig működik és ezalatt 1-2 méteres körzetben nyújt védelmet – tehát minden családtagnak szüksége lesz egy saját kis kütyüre, és mivel állatoknak is gyártanak, vehetünk egyet a kutyára is. Az ultrahang emberre nem veszélyes, a kullancsokat azonban biztonságos távolban tartja.

Védőoltás: A kullancs által terjesztett betegségek közül az egyik, az agyvelőgyulladás ellen létezik csupán védőoltás. Az Oltóközpont azoknak javasolja az oltást, akik a fokozottan fertőzött területeken (azaz a fent felsorolt országok és országrészek valamelyikében) laknak vagy dolgoznak vagy gyakran kirándulnak oda, illetve akik foglalkozásuk miatt fokozott veszélynek vannak kitéve: erdészek, favágók, túravezetők, növénygyűjtők; nem javasolták egy év alatti gyermekek és tojásfehérje-allergiások beoltását.

Az oltásokat télen, fertőzésmentes időszakban érdemes elkezdeni, az alapimmunizálás ugyanis 3 oltásból áll: az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell beadni a 2. oltást, és ezt követő 9-12 hónap múlva a 3. oltást. Amennyiben gyors védettség kialakítása szükséges akkor a 2. oltást, az elsőt követő 7. napon, a harmadikat pedig az oltás megkezdését követő 21. napon lehet beadni. A védettség legkorábban a második oltást követő 14 nap múlva alakul ki.

A hosszan tartó védettség biztosítása érdekében az alapimmunizálás utánaz első emlékeztető oltás beadására három év múlva van szükség, ezt követően49 éves korigötévenként kell emlékeztető oltást adni,49 éves kor felettaz emlékeztető oltások beadása háromévenkéntesedékes. Magyarországon kétféle oltóanyag van forgalomban, az oltási rend azonban mindkettő esetében nagyjából hasonló: három kezdőoltás, majd pár évente emlékeztető oltások. Az oltás a többi, kullancs által terjesztett betegség, például a Lyme-kór ellen nem nyújt védelmet.

Kiszedés

Ha a spray-k, hosszúnadrág és ultrahang ellenére mégis belénk kapaszkodott egy kitartó állatka, akkor sem kell pánikba esni, viszont el kell távolítani. Nagyanyáink még zsírral kenték be a kullancsot, amitől az lassan megfulladt és leesett, a modern orvostudomány azonban nem javasolja ezt a módszert, hiszen a fuldoklás alatt a kullancs visszaköpködi béltartalmát és az általa terjesztett bacikat vagy vírusokat a szervezetünkbe.

shutterstock 147986144

A legegyszerűbb, bár némi bátorságot igényel, ha csipesszel szedjük ki, ekkor arra kell vigyázni, hogy ne nyomjuk szét a potrohát és ne tekergessük – legjobb erre a célra a kullancseltávolító csipesz. Ha véletlenül beszakad a feje (ami valójában az állkapcsa), az nem olyan nagy baj: néhány nap múlva általában magától is kilökődik. Ha nem, el kell távolítani, mert gyulladást okozhat, de fertőzést már nem terjeszt, a méreg a potrohában volt, amit már rég kiszedtünk.

A kullancs kiszedéséhez nem kell orvoshoz fordulni, ez egyébként is általában csak felesleges késlekedést okoz, ehelyett minél előbbel kell távolítani. Orvoshoz fordulni akkor kell, ha kullancscsípést követően láz, influenzaszerű tünetek, izomfájdalmak, bénulás, vagy a Lyme-kórra jellemző, gyűrű alakú bőrpír jelentkezik.

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • Önidő
Elmaradhat idén ez a hazai látványosság, szomorú az oka
Elmaradhat idén ez a hazai látványosság, szomorú az oka

Veszélyben a Tisza legnagyobb látványossága, ami rengeteg látogatót vonz.

15 perce

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

Érdekességek