Plüssállatok, morzsolgatók, szundikendők, egy egyszerű textilpelenka - bármelyik válhat az egyetlen, legfontosabb társsá a gyerek életében, olyan kiemelkedően fontos valamivé, amihez (akihez!) éveken át ragaszkodik. Az, hogy választ, vagy nem választ magának ilyet valaki nem lehet előre tudni, és ez nem is jelez semmit a gyerek későbbi fejlődésével, lelki egészségével kapcsolatban. Ha viszont kinevez magának valamit, amihez erősen kötődik, örülhetünk, mert ez első olyan tulajdona a gyermeknek, amelyhez különleges érzelmek társulnak, s amely elég összetett jó szolgálatot tehet.
Egy német összevont kutatás („Chancen für Kinder durch Spielen” Alapítvány és az Ifjúsági- és Képzési Televízió Nemzetközi Központi Intézete (IZI)) Andrea Holler és Maya Götz vezetésével arra vállalkozott, hogy megfejtsék, miért ragaszkodnak a gyerekek "a" plüss állatkáikhoz, babáikhoz, és azok milyen szerepet töltenek be a mindennapokban.
A német kutatásban 700, egy és hat év közötti gyermeket nevelő szülőt kérdeztek meg, további 32 szülő írt naplót 2-8 év közötti gyermekének kedvencével való kapcsolatáról (rajzokkal, fotókkal illusztrálva), és 53 interjút készítettek óvodáskorú gyerekekkel.
A monyók, szundik, takák, rongyik, matykók és csicsijják
Tudja valaki, van-e hivatalosan magyar, összefoglaló neve ezeknek a társaknak? Angolul „comfort object” vagy „transitional object” a nevük, ide sorolunk minden olyan dolgot (plüsst, játékot, rongyit, takarót, sőt, akár egy dalt is), amihez a gyerek kiemelkedően kötődik, és ami segít neki az érzelmi biztonság megteremtésében, az ismeretlen helyzetek uralásában.
A szerepük pedig az, hogy az anya-gyerek kötődés érzelmi biztonságát nyújtsák, az anya jelenléte nélkül, megjelenése az „én-nem én” fogalom megélése körül várható. Segítségükkel a gyerek egyedül képes megküzdeni olyan helyzetekkel, amikhez egyébként a szülő segítségére lenne szüksége - ez pedig nagyon fontos képesség. Szülőként fontos, hogy a szent tárgyat tartsuk tiszteletben, és semmiképpen ne cikizzük érte a gyereket. A pszichológusok általában azt javasolják, hogy engedjük meg, hogy a gyerek addig használja ezt az eszközt, amíg kedve tartja, ne erőltessük az elválást kívülről.
A német kutatásból kiderült, hogy az 1-2 éves korosztályban 4-ből 3 gyereknek van valamilyen tárgya, amihez ragaszkodik. A 3-6 éves kor között még fontosabbak ezek a barátok, ebben a korcsoportban csak 5%-nak nincs valamilyen kis pajtása, amivel legalább elalváskor összebújik. Ők főként már plüssállatokat és babákat választanak, s 10-ből 8-an szinte mindenhova magukkal viszik kedvencüket, főként a rázós helyzetekben, például orvoshoz vagy elutazáskor.
A kutatók arra is kíváncsiak voltak, vajon milyen játékok és tárgyak a mai gyerekek kedvencei. 42%-kal a klasszikus mackó látványosan vezeti a ranglistát, mögötte a kutyus, nyuszi, jegesmedve (feltehetően Knut miatt) és a macska következett, illetve a különféle textilek és morzsolgatók is előfordulnak. A szakértők szerint a mackó azért lehet népszerűbb, mint a többi állat, mert az emberhez hasonlóan van ábrázolva, vagyis neki is két keze, két lába van, buci feje és nagy gombszeme ellenállhatatlan, sokszor még a felnőtteket is meghódítja. Három éves kor után a kislányok életébe bejönnek a babák, 10-ből 4-en babára cserélik le korábbi játszótársukat, ami főként akkor gyakori, ha a családban is van kistestvér.
Milyen szituációkban van szükség rájuk?
A kutatás során 420 olyan hétköznapokban előforduló helyzetet írtak le a résztvevők, amikor a kis kedvencek különleges szerephez jutnak. Két nagy csoportot különítettek el a kutatók, az egyik az érzelmi biztonság nyújtása, a másik az öngyógyító mechanizmus.
Lássuk, melyek a leggyakoribb helyzetek, szerepek:
- Elalvás
Szinte minden kisgyereknek van valamilyen tárgya, amivel együtt alszik el. Sokszor összebújik szeretett állatkájával, babájával, pelenkájával, ami segíti az elalvást, azzal, hogy egyfajta rítusként megteremti az alvás hangulatát, és emellett még biztonságot ad. Több gyermek is azt mondta, hogy úgy érzi, hogy kis barátja vigyáz rá, miközben ő alszik.
- Vigasztalás
Ha rosszul érzik magukat, mert betegek, fáj valamijük, a kutatás résztvevői arról számoltak be, hogy a gyerekek sokszor azonnal a kis társukhoz fordulnak, hozzájuk bújnak. De ha egyszerűen csak rossz napjuk van, fáradtak, akkor is jól jön a társaságuk, jó érzés elmesélni nekik, mi történt, mijük fáj, milyen gondolatok gyötrik. Ezzel megkönnyebbülnek, kibeszélik magukból a feszültséget, és vigaszt éreznek a szeretett barát ölelésében.
- Kísérő társ
Egy ismeretlen, idegen helyzetben jó szolgálatot tesznek ezek a kedvencek, mert egyfajta átmenetet, hidat képeznek a családi biztonságos környezet, és az új, idegen, sokszor félelmetes között. Ilyenkor a biztonság szerepét töltik be, érzelmi támaszt nyújtanak. Elutazáskor, orvoslátogatáskor tökéletes társ.
- Kikapcsolódás
Egy plüssállat vagy egy baba akkor is ideális társ, ha csak egyszerűen kikapcsolódni vágyik a gyerek. Ha megnéz egy mesefilmet vagy lapozgatja a mesekönyvét, jól esik neki, hogy van társasága.
- Szerepjáték
A mindennapi élményeket - főként óvodás kortól - a gyerekek gyakran eljátsszák szerepjáték formájában. Újra elpróbálják, hogy mi történik az orvosnál, a boltban, s közben újra és újra átélik, megismerik, uralni tanulják a szituációt. Ez segít megszokni, megérteni egyes helyzeteket.
- Szabályok játékba rejtve
A gyerekek gyakran játszanak olyat a kisállataikkal, kedvenceikkel, ami főként a szüleiktől hallott, elvárt szabályokra épül. Például: hogyan kell mosakodni, vagy azt, hogy nem szabad káromkodni. A gyerekek a szülők bőrébe bújva eljátsszanak egy-egy szituációt, s a kis barátjukat instruálják, aki a határokat feszegetve olykor vét a szabályok ellen, ami persze helyreigazítással, dorgálással jár. Ez segíti a szabályok ismétlését, begyakorlását, rögzülését.
- Fantáziajátékok
Az ilyen játékokban a játékállatok általában eredeti tulajdonságaikat képviselik. Például a kutya házat őriz, vadászik, a tigris állatokra támad vagy éppen cirkuszi fellépő. Ebben sokat számít a gyerek ismerete, amire alapozza ezeket a szerepeket. De a mesék is befolyásolhatják, meglehet, hogy nem a fajtaspecifikus vonásokkal mutatnak be egy mesefigurát.
- Gondoskodás
Főként a kislányokra jellemző, hogy szülői szerepbe bújva a babájukat szépen, gondosan ellátják. Megetetik, megfürdetik, átöltöztetik, lefektetik stb. Persze a kisfiúknál is előfordul, de ők inkább állatokkal játszanak ilyet. Elég gyakori a közös étkezés, amikor a saját ételükből megetetik, megitatják őket, akinek meg van baba étkészlete, mini konyhája, még az ételt is maga készíti el, tálalja fel.
- Beszélgetőtárs
Azok a belső monológok, amelyek a megélt helyzetek, mindennapok kapcsán felmerülnek, a kis barátjuknak mondják el, s nem tartják magukban. Ez segít a gondolatokat összerendezni, az érzelmeket kimondani, a vágyakat megfogalmazni. Nagyon jót tesz az önbizalom fejlődésének is.
És mint mondanak a gyerekek?
A kutatás során 53 óvodással készítettek interjút, hogy megtudják, ők hogyan gondolkoznak a kis barátaikról. Az eredmények szerint nagyon sokan az érzékszervi tapasztalást és a praktikus szempontokat emelték ki. Többen is elmondták, hogy nagyon szeretik, hogy plüssállatuk puha, selymes bundájú, amihez jó odabújni, más azt mesélte, hogy azért szereti a mackóját, mert jó szorosan meg tudja ölelni, és nem kell félnie, hogy összeroppantja. Érzelmileg is sokat jelent számukra, többen a rémálmoktól érzik védettnek magukat, ha kedvencükkel alszanak, mások a félelmetes mesék miatt szeretik, ha velük van a barátjuk. Összességében a legtöbben érzelmi biztonságot éreznek a kis barátjuk társaságában.
A gyerekek kvázi élőként tekintenek ezekre a játékokra, akiknek saját érzelmeik, akaratuk van. Ebben a vonatkozásban külön kell választani őket a többi szeretett játéktól, amikkel szintén jó játszani, de a kedvencük sokkal többet jelent számukra.
