Naponta jelennek meg az újabb és újabb cikkek angol/amerikai lapokban, portálokon, amik arról szólnak, hogy a szülők megint felháborodtak valamin, ami szexualizálja a kislányokat. A legújabb példa például ez a szoptatós baba, amihez egy szenzoros melltartó is jár, és ha a baba szája közel kerül a szenzorhoz, a játékbaba cuppogó hangokat ad. Ha megnézik a linkelt videót, kiderül, hogy az amúgy meglehetősen drága (89 dolláros) játék ráadásul böfögni, és idegesítően bőgni is tud, na - az ára mellett - ez utóbbi az, ami miatt biztos nem engedném be a lakásba.
A nagy felháborodás azért tört ki, mert egy csomó amerikai szülő szerint ez a játék is szexualizálja a kislányokat. Szerintem ez elég nagy hülyeség, a legtöbb kislány, ha éppen van csecsemő a környezetében, szívesen játssza el, hogy ő is szoptat. Nem gondolom, hogy ebben lenne bármi rossz, igaz azt sem, hogy ehhez pont egy ilyen spéci cuppogó baba kéne, hiszen bármelyik régimódi, szenzor- és cuppogásmentes is megteszi.
Ami elgondolkodtatott az az, hogy miközben tényleg naponta tör ki a botrány a kislányok szexualizálása miatt, ami hol jogos (pl toddlers and tiaras), hol butaság, a kisfiúkról sosem esik szó. Oké, őket talán ritkábban szokták szexualizálni, legalábbis eddig nem találkoztam ovisnadrágra csatolható óriáspöccsel, viszont nyugodtan ide sorolhatjuk a Justin Bieber féle jelenségeket is, amikor (kis)kamaszfiúkból csinálnak szexi pasit, aki félmeztelenül vagy vizes pólóban pózol a fotókon. Ez is szexualizálás, mégsem szoktak rajta felháborodni.
De beszélhetnénk például az ilyen klipekről is, mint amit betettünk ide. Itt egy hat éves kisfiú rappel arról, hogy "elérem, hogy rázd a segged", miközben felnőtt, bikinis modellek rázzák a seggüket körülötte. Ha ugyanez fordítva lenne (6 éves kislány körülvéve jó testű, fürdőgatyás, felnőtt pasikkal) már régen betiltották volna.
De nem csak a szex érdekes, arról is érdemes elgondolkodni, mit vár el egy fiútól a társadalom? Nyilván azt, hogy férfias legyen. Ehhez pedig olyan fogalmakat kapcsolunk, mint hatalom, erő, és igen: agresszivitás.
Persze nyilvánvaló, hogy a fiúknál teljesen természetes, sőt, egészséges, hogy szuperhősös, rablós-zsarus, harcolós játékokat játszanak. A legtöbb szülőnek nyilván a szeme sem rebben a műanyag jedi kardoktól, a játékpuskától, a klasszikus, üreges belsejű lovagi páncél+kard kombótól. De a játékboltban simán lehet olyan játékpisztolyt kapni, ami egyrészt teljesen élethű, másfél kiló, vagyis már az csonttörés, ha a gyerek a lábára ejti, vagy véletlenül orrbaveri vele a havert.
Az miért nem fáj senkinek, hogy egy kiscsávónak a legprolibb játékboltban is beszerezhetjük egy tömeggyilkos teljes fegyverarzenálját, méghozzá meglehetősen meggyőző kivitelben? A nekik szóló mesék között jócskán találni durván erőszakosakat mint a Bakugan (Pokemon, Animaniacs) univerzum, ahol az a menő, aki jobban verekszik. És ezeket gond nélkül levetíti a rajzfilcsatorna, nem is nagyon késő este.
Több kutatás számol be arról, hogy az olyan mesék, mint a Pokemon, sőt, meglepő módon a Scooby Doo, pontosan annyira fokozzák a gyerekek agresszivitását, mintha felnőtteknek szóló filmeket néznének, mint a Buffy a vámpír, vagy a Lost. Nem szeretnék sem nagyon paranoidnak, sem feministának tűnni, de azért elgondolkodtat, hogy szeretném-e, hogy a fiam ilyen játékokon, meséken szocializálódjon.
Nyilván sokkal nehezebb a fiúknál pontosan megmondani, hol van az a határ, ameddig még egészséges, sőt építő az agresszió, és honnan lesz túl sok. De vajon miért mindig csak a lányokért aggódunk? Mintha az nem lenne gond, ha kisfiúkkal játszatnak el szexi szerepeket, vagy ha a nekik szóló mesékből azt szűrik le, hogy az igazi férfi mégiscsak a hajánál fogva vonszolja a nőstényt a barlangba.
Ilyenkor aztán mindig jön az az érv, hogy azért mégiscsak a családon, meg a nevelésen múlik minden, de ezt kicsit álszentnek érzem, amikor a lányok esetében ugyanezt nem szokták mondani. Aggódnak a gyereket érő, a koruknak nem megfelelő (szexuális, erőszakos) hatások miatt?
