A gyerekek kiváló érzékkel puhatolják ki annak a hajszálvékony vonalnak a helyét, ami a szülők türelme, kitartása és a türelem elvesztése között húzódik. Az 5-6 évesek bátran, kétségektől mentesen, a világ legtermészetesebb módján kérnek, kérlelnek, követelőznek. De vajon milyen módszerekkel vehetjük elejét annak, hogy óvodás korú csemeténk a végtelenségig próbálkozzon vágyait beteljesíteni?
Csak még egyet!
Munka után holtfáradtan bandukolunk haza, fülünkön két szatyor, kezünkben legalább ugyanennyi, az esti vacsorához szükséges hozzávalók, plusz egy energiától kicsattanó gyerkőc, aki az egész napos óvodai közeg és a többi gyerek hatására felvillanyozottan, a játszóteret meglátva szeretne még egyet repülni a hintán. Beleegyezünk. Természetesen. Egy hintázás még nem a vég. Aztán csak még egy csúszás a csúszdán, majd még egy. Türelmünk egyre fogy, agyunk csak zakatol a rengeteg otthoni teendőtől. „Kicsim, ez az utolsó!”
„De anyu, csak még egyet!” Ismét beleegyezel, majd eldöntöd, ez tényleg az utolsó lesz. Azonban a csúszás után ő még mindig szakadatlanul kérlel. Már nincs erőd, hogy ellentmondj, hiszen egész reggel ezt tetted, majd este folytatod ugyanezt a játszmát az esti meseolvasásnál. „Csak még egy utolsót, anyu, légyszi!” Mikor lesz végre elégedett? Mikor elég már neki???
Néha minden szülő úgy érzi, képtelen tovább vitatkozni, ellenállni. Ezek a játszmák azonban teljesen normálisak egy 5-6 (vagy akár egy 3-4) éves gyermek esetében. Ez az a korszak, mikor a kicsik már ravaszabbá válnak, hangot adnak elképzeléseiknek, és apró, nüansznyi különbségekért is vitatkoznak. Mindezen készségeiket pedig rajtad gyakorolják.
Jó hír azonban, hogy az ismétlődő kérlelések, követelések, nem azt jelentik, gyermeked kapzsi vagy önző
Valójában ezt a viselkedést általában 8-9 éves korukra kinövik. Ez talán vigasszul szolgál, mikor századszorra is ugyanarról a dologról vitázol csemetéddel, és már a hideg végigfut a hátadon, mikor megérzed egy újabb „csata” eljövetelét. Azonban ha jól vagy felvértezve, okos taktikával könnyen győztesként kerülhetsz ki a háborúból. S mi több, ezzel még gyermekednek is jót teszel.
Köss alkut!
A gyerekek szinte minden esetben megpróbálkoznak azzal, hogy a szülők által megszabott korlátokat valamilyen módon áthágják, vagy legalábbis a szülők türelmének képzeletbeli határait kitolják. A szülők által lefektetett szabályok átlépésére tett kísérletek általában két esetben történnek meg, vagy akkor, mikor a gyermek jól érzi magát, tehát a számára szórakoztató tevékenységet folytatja, vagy akkor, ha valamilyen általa nem kedvelt dolgot kell végrehajtania. Mindkét esetben kezdetét veszik az időhúzási játszmák. Mit tehetünk ezek ellen?
Ha például szemünk fénye mindig újabb és újabb részeket követel az esti meseolvasásánál, már az esti szertartás előtt kérdezzük meg tőle, hány mesét szeretne hallani. Ha belevonjuk őt is a döntésbe, sikeresebben kerülhetjük el azt a helyzetet, hogy csemeténk követelőzni kezdjen még egy újabb történetért. Adjunk neki olyan opciókat, ami nekünk is megfelel, tehát úgy adjunk választási lehetőségeket a kezébe, hogy pl. két ajánlat között dönthet: „Hány mesét olvassunk ma? Kettőt vagy hármat?”. Ha azok után, hogy letette voksát az egyik döntés mellett, és mégis többet szeretne, emlékeztessük, hogy miben állapodtunk meg. Kifejezhetjük együttérzésünket is, hogy tudjuk, mennyire szereti a meséket, de nagyon fontos, hogy kiálljunk amellett, amit ő választott. Megnyugtathatjuk, hogy másnap esetleg olvashatunk még egyet.
Figyelmeztesd!
Mindannyian tudjuk, milyen fontos többször is figyelmeztetni a kicsi gyermekeinket pl. a játszótérről, vagy barátoktól való hazaindulás előtt. Sokszor azonban elfelejtjük, hogy az idősebb gyerekeknek is szüksége van egy-egy apró felhívásra. Mi, felnőttek sem szeretjük, ha éppen foglalatoskodunk valamivel, pl. a könyvesboltban nézelődünk, és párunk esetleg azt mondja, hogy „Kész vagyok, elég volt, menjünk!”. Az ilyen jellegű siettetés, és azonnali tényszerű közlés mindenkiben frusztrációt okoz. De ha a tervezett indulás előtt pár perccel figyelmeztetjük gyermekünket, azzal felkészíthetjük arra, hogy szépen lassan befejezze az éppen folytatott tevékenységet, mintegy „elbúcsúzzon” azt aktuális elfoglaltságától. Az 5-6 évesek ugyan már nem igényelnek folyamatos figyelmeztetéseket, viszont fontos, hogy egyszer a cselekvés felénél, majd röviddel a tervezett befejezés előtt tudatosítsuk benne, hogy nemsokára indulni kell, illetve abbahagyni az adott elfoglaltságot. Sugalljuk mindig, hogy másnap, vagy később folytathatja, visszajöhet, újra találkozhat, stb. Ha még mindig ellenállásba ütközünk, és vitába torkollik a történet, szögezzük le, hogy például egy újabb játék után, akárki is a nyertes, befejezzük. Ha nem ő nyer, másnap, vagy később újra játszhatunk, így lesz alkalma nyerni.
Légy együttérző!
Abban az esetben, ha már előre alkut kötöttél gyermekeddel egy bizonyos dolgot illetően, és figyelmeztetted is őt a szabályok betartására, ám ő mégis megpróbálkozik változatni ezen, a következő módszerrel maradhatunk mégis következetesek: kutatások is bizonyították, hogy gyermeked nagyobb valószínűséggel hajlandó együttműködni, ha kifejezed együttérzésedet iránta. Mielőtt nemet mondanál valamire, magyarázd meg gyermekednek, hogy megérted mit szeretne. Más szóval, ha például a játékboltban gyermeked kiválaszt egy számára kedves dolgot, majd ragaszkodik ahhoz, hogy egy másik játékot is magával vigyen, az első reakcióként fejezzük ki megértésünket: „tudom, kicsim, hogy mindkettőt szeretnéd.” A belőled jövő empátia megnyugtatja csemetédet és segít neki, hogy újra visszatérjen egy racionálisan gondolkodó állapotba. Ezután figyelmeztetheted őt arra a szabályra, amit remélhetőleg, már a játékboltba való látogatáskor lefektettél, például a következőképpen: „Megegyeztünk, hogy egy játékot választhatsz! Rendben?”
Ragaszkodj az elhatározásodhoz!
Néha azonban, mindegy mennyire vagy együttérző, gyermeked hajthatatlan, és foggal-körömmel ragaszkodik elhatározásához. Lássunk egy példát! Délután a játszótéri, vagy barátoknál eltöltött játékidő a végéhez közeledik, gyermeked pedig nyafogva kérlel, könyörög, hogy maradhasson még, felhoz minden lehetséges érvet, okot a maradásra. Hallgasd végig az indokait, majd magyarázd el neki az okokat, miért kell elindulni. Ha világossá válik, hogy a kicsi csak a vita kedvéért hoz fel újabbnál újabb érveket, légy határozott, és szögezd le: „Erről többet nem vitázunk!” ,vagy „A döntésem végleges!”. Ezt addig érdemes mondani, amíg gyermeked abba nem hagyja a követelőzést. A leglényegesebb azonban az, hogy semmiképpen se emeld fel hangodat, ne mutasd ki, ha egyébként már ideges vagy. A gyerekek rögtön megérzik azt, ha mi felnőttek frusztráltak, türelmetlenek vagyunk. Gyermekünk a mi viselkedésünkre fog fókuszálni, a mi ideges reakcióinkra reflektál, ahelyett, hogy a vita oda fejlődne, hogy ellenállás helyett, megnyugszik és elfogadja döntésünket. Türelmetlenségünk egyre nagyobb ellenállást ébreszt bennük, felfokozott indulataik ettől csak nőnek, ami természetesen megnehezíti a dolgunkat minden esetben.
És mindeközben ne feledjük: az ellenállás gyakran csupán annyit jelent, hogy a gyerek elfáradt. Egy jól irányzott öleléssel elejét vehetjük a nagyobb méretű hisztinek.
