Kicsúzlizták a sarki villanyoszlop izzóját. Nagy kár, mert bevilágította a játszótér felét, sötétedés után is le tudtunk menni a srácokkal. Igy valahogy már nincs benne bizodalmam, ki tudja, kinek az édes álmát vagy szerelmetes csókját zavarom meg azzal, hogy naplemente után 5 órakor még a funkciója szerint akarom használni. Távolabbi játszótereken nem a mi cimboráink őrjöngenek, úgyhogy inkább hazamegyünk és ott próbáljuk meg feltalálni magunkat.
Milyen kényelmes is lenne letámasztani a csemetéket a tévé elé és valami felnőttesen hasznosat csinálni, míg ők elmélyülnek a világ megismerésében. Na de éppen ez az, azt a világot, amit a tévéből ismerhetnek meg, inkább hagyjuk, ráadásul a lelkiismeretem sem engedi, hogy sokáig trónoljanak a készülék előtt. „Mit játsszunk?”– kérdezem vakmerően és gyanútlanul. „Bújócskát, lövöldözőset, meg hogy én vagyok a rabló és te el akarsz kapni és frizbizzünk! Hol a rollerem?” – zúdulnak rám a válaszok. Szóval csupa békés, csendes, beltéri játékra érkezik javaslat, magamnak köszönhetem, minek kérdezősködöm, mikor cselekedni is lehet. Az én ötleteim társasjátékokról, gyurmáról, kifestőről totálisan siket fülekre találnak. Maradt hát a „tedd magad érdekessé” módszer, előásom a festékeket, ragasztókat, ollót, gyöngyöket és elmelyült alkotásba kezdek, egyedül. Na lássuk, mire emlékszik anyu a technika órákról! Csináljunk valami karácsonyi ajándékot a nagyszülőknek!
Van itt például egy jó kis teásdoboz, hat kis belső rekesszel, azokba különböző filtereket lehet tenni. De a nagyik nem teáznak, nagyapó viszont szereti a karórákat, na ebbe a dobozba pont bele is rejtheti a gyűjteményét, csak ki kellene díszíteni. A harmadik ecsetvonásnál jelennek meg a kíváncsiskodók, aztán a matató kezek, jönnek a micsinálszok, énisakaromok, segítheteknekedek és bennem terjed az elégedettség, elértem, csőbehúztam őket, dolgoznak!
Fél óra múlva kész az órásdoboz, lefestettük és ragasztottunk rá apró kagylókat, amiket még nyáron gyűjtöttünk. A barkácsboltos sima fa képkeretet ezer színűre pingáltuk és tettünk bele egy vidám fotót. A mama emellé igazán megérdemel még egy gyönyörű nyakláncot damilra fűzött rövid, szines csőtésztákból, a nagynéni pedig kap egy gyöngyökkel teleragasztott perselyt, úgyis lakásra gyűjt. Kész vagyunk!
A romok, festéknyomok eltakarítása ugyan tovább tart, mint maga az alkotótábor, de még ezek után is van egy óránk vacsoráig. Sebaj, hisz itt a frizbi, na a rollert azért inkább ne! Jó, bújócskázzunk, de nem ér a konyhaszekrénybe és a mosógépbe bújni. Holnap becsomagoljuk az ajándékokat. Holnapután megtanuljuk, hogy a meglepetést nem szabad előre elmesélni a nagyiknak. Azután készíthetünk még szaloncukrot, karácsonyfadíszt, sőt, nem ártana alaposan kisuvickolni a csizmákat. Szóval van még egy pár napnyi tartalékunk, mielőtt könyörögve felhívnánk az elektromos műveket, hogy ugyan cseréljék már ki az izzót a sarki villanyoszlopon.
