Első közös zenei élmény- Design by Geppetto

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Magyar tervezés a Pocakzene, a prenatális zenelejátszó, amelyet mama, papa és baba együtt hallgathat

Ha fiatalos, városi és trendi kismamának érzed magad, neked való a “Pocakzene” elnevezésű mp3-lejátszó, amelyet közösen hallgathatsz a készülődő emberkével.

A kifejezetten városi életet élő várandós anyukáknak kifejlesztett magzati zenelejátszó eszközzel formatervezési díjat nyert a Geppetto Belsőépítészeti Stúdió egyik tagja az októberben megrendezett Design Hét 2010 seregszemlén. A tervező Kucsera Péter elmondása szerint azért van szükség a lejátszóra, mert a városban élő kismamák nem mindig tudják biztosítani a nyugodt zenehallgatás lehetőségét otthonukban, mivel dolgoznak, sokat vannak úton, vagy egyszerűen csak szeretnek sétálni. A Pocakzene előnye éppen az, hogy magzat és mama számára “bárhol, bármikor” átélhető a közös zenei élmény.

Mint ahogyan arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a termék fejlesztését megelőzte a Pocakzene – magzati hangszórók és zenei rendszerek” munkanéven futó projekt, amely korábbi kutatásokra alapozva feltételezte, hogy a magzat pozitívan reagál a zenei stimulációra. Ezek a kutatások alátámasztották, hogy a kisbabák születés után felismerik édesanyjuk hangját, valamint azokat a szövegeket és dallamokat is, amiket magzatkorukban hallottak. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy azok a babák, akik zenei stimulációban részesültek, előbbre tartanak a beszédfejlődésben az azonos korúakhoz képest, továbbá érzelmileg kiegyensúlyozottabbak, és intenzívebb az interakciójuk a szüleikkel. A már ismert zene hatására pozitívan reagálnak: mosolyognak, megnyugszanak, könnyebben alszanak el, biztonságban érzik magukat.

A közös zenehallgatás célja elsősorban az anya-gyermek kommunikáció elősegítése, melynek hangsúlyos szerepe van az érzelmi kötődés kialakulásában.

Design és technológia

Bár a pocakra erősíthető zenelejátszó eszköz gondolata már a 90-es években megfogalmazódott, és azóta számos hasonló terméket piacra dobtak az úgynevezett “prenatális zenei rendszert” gyártó cégek, a Pocakzene tervezése mégis egyedülálló. Az első látásra övcsatnak látszó eszköz a ruha alatt folyatódik egy kerek mp3- lejátszóban, amihez – mindkét szülő számára – fejhallgató is tartozik. Ez a csat, vagy “rámaklipsz” megoldás tulajdonképpen a lejátszó-hangszóró rögzítésére szolgál, a fehér kör a pocakon pedig büszkén hívja fel a figyelmet: sikerült, babánk lesz!

A zenei rendszer kezelése a mai csúcstechnológia megoldásaira emlékeztet, amennyiben a lejátszót ujjaink érintésével, kör-körös mozdulatokkal vezérelhetjük. A kismamának erre az ösztönös, simogató mozdulatára épített a tervező, amikor például a hangerő szabalyozását “a félkörnél kisebb ív” rajzolásával lehet elérni. Fontos tulajdonsága a Pocakzenének, hogy a mama fülhallgatója és a babahangszóró hangerejének beállítása külön történik. Kis ergonómiai adalék, hogy a készülék ki- és bekapcsolásához a kör közepén található “köldököt” kell megnyomnunk.

Egymásra hangolódva

A kismamák jelenleg öt zenei csomagból választhatnak, amit magzatuk is hallgat majd. Az “altató” Brahms, Chopin, Liszt és Schumann zenéivel, a “dúdoló” Saint-Saens, Vivaldi, Schubert-Liszt és Vaughan Williams darabjaival, a „mocorgó” Boccherini, Bach, Elgar, Mozart és Grieg munkáival szórakoztat. A zenei csomagokat három lépcsőben, tizenöt kismamán tesztelték, akik – a tervezők szavaival – mind a termék rajongói lettek. A design stúdió szerint, a lejátszó segít egymásra hangolódni, egymással kontaktust teremteni, dúdolni, elfeledett dalokat újra felelveníteni. Megnyugtat, stimulálja a hallóközpontot, ezen keresztül számos előnyhöz juttatja a mamát és a magzatot egyaránt.

A zenei válogatások összeállításában két zenei szakértő vett részt: Tallis Barker, angol zongorista és zeneszerző, aki Budapesten él családjával és kifejezettenen gyermekek számára ír darabokat; és Marouan Benabdallah, marokkói-magyar zongorista.

Jelenleg négy prenatális zenei rendszer létezik a világpiacon, a Pocakzene fejlesztése még folyamatban van. Egy amerikai cég februárra tervezi a piacra dobását.

Reméljük, hogy magyarországi forgalmazása sem várat sokáig magára!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

veb
veb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.