Ági egy olyan gyerekszobáról fantáziál, ahol a falon "normális" képek lógnak.
Költözés előtt állunk. A gyerekeknek végre saját szobájuk lesz. Mivel azonban úgy gondolom, hogy van pár évem, amíg megjelennek a falakon az aktuális popsztárok és filmcsillagok képei, szeretném saját, jóízlésű mederbe terelni a dekorációt.
Eddig fehér falak voltak, illetve nagyrészt a különböző bútordarabok, nyílászárók foglalták el a helyet bárminemű szépítési kísérletem elől. Súlyosbító körülményként értékelem, hogy a gyerekek az elmúlt öt évben a dolgozószobámból átörökített festőműtermet ábrázoló festményt voltak kénytelenek bámulni. Történt némi kísérlet a gyerektéma felé való elmozdulásra, de az autós falmatricák – számukat tekintve – rohamos fogyásnak indultak, miután a kisebbik is elérte a megfelelő magasságot. A falmatrica tehát a jövőre nézve kilőve. Vagyis el kell ismernem, hogy gyors és hatékony megoldás lehet, de az áraikhoz képest túlságosan is gyorsan amortizálódó díszről van szó. Éppen ezért inkább speciális, ünnepek előtti díszítésre tartom alkalmasnak.
Ismerősök körében úgy látom, elsősorban a tapéta a nagy divat, mégpedig macis, traktoros, vonatos mintákkal és tematikában passzoló dekorcsíkkal. Tulajdonképpen jópofák ezek is, de sohasem tudtam meggyőzni magam arról, hogy az az ötéves, aki most a rózsaszín pónik mellett teszi le a voksát, tízévesen is kitart majd döntése mellett. Hasonló fenntartásokkal viseltetek egyébként az autópályát meg vasúthálózatot felvonultató padlószőnyegek iránt is.
Ha már tapéta, akkor én inkább valami élénk színűre, esetleg nagy mintásra szavaznék, de semmiképpen sem támogatnám a túl egyértelmű motívumokat ábrázoló falragaszt. Egy retrós, körökkel, négyzetekkel díszített falfelület például bármilyen szobában jól tud kinézni, feltéve, ha nem mind a négy fal pompázik a szemkápráztató mintákban. Olyan széles a kínálat, hogy már csak a színeket kell kitalálni és a bútordarabokhoz igazítani.
A kínálat egyébként a falfestékek piacán is nagyot fejlődött az utóbbi időben, szóval fehér falunk már biztos nem lesz. Ma már szinte minden létező színt ki lehet kevertetni, a gyerekszobákba mégis inkább az alapszíneket, az erős árnyalatokat szokták javasolni. Erről én azt gondolom, hogy inkább a mozdítható dolgok, textilek, játékok és játéktároló dobozok legyenek jó színesek, a falak pedig inkább szolgáljanak háttérként.
A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően az egyik falat akár rajztáblának is használhatjuk a jövőben, hiszen kapható olyan fekete festék, amely az iskolai táblák bevonatát hozza el a szobánkba. Hasonlóan jópofa, ha egy kisebb felületet mágneses papírral borítunk be, így arra hűtőmágnesek és üzenetek garmadája kerülhet fel.
A mi jövendő gyerekszobánkban bizony kép is lesz a falon, reményeim szerint művészi értéket képviselő alkotás, bekeretezve. Régi, unalmas szokásnak tűnik ez, pedig ha máshol nem, hát itt érdemes elkezdeni a gyerekek esztétikumhoz való szoktatását. Persze, keretezhetjük a csemeték műveit és fényképeit is, de mindenkinek javasolnám, hogy csempésszen a házi alkotások közé pár „igazit” is. A kisbabák állítólag – ezt sajnos már utólag tudtam meg – a modern, nonfiguratív ábrázolás ösztönös elismerői, rajonganak Picassóért, Klimtért, a pointilistákért, a színes foltokért, kusza vonalakért. Ha lesz harmadik gyerekem, én biztosan kipróbálom majd, hogy valóban sírásűző hatása is lehet egy-egy „jó” képnek a baba ágya felett. Persze nem kell ezért Tom Cruise módjára beereszkednünk a múzeumba, hogy leakasszuk az eredeti műveket – bár kétségtelenül megérdemelné akár ezt is szemünk fénye –, szerezhetünk posztert a múzeumokból, vagy akár egy jó minőségű nyomtatóval és az internet közreműködésével magunk is kinyomtathatunk képeket, és egyszerű üveglapok közé helyezve kitehetjük őket a gyerekszobába.
Ha olyan igazit akarunk, ami eredeti is, a művészpiacokon, kirakodó vásárokon és persze az interneten is rengeteg fiatal festőművész és grafikus alkotásait megtalálhatjuk. Sokan kifejezetten gyerekek számára festenek, sőt ha felvesszük velük a kapcsolatot, még személyre szabott műveket is akaszthatunk a gyerekszobánk falára. És azt hiszem, ez mégiscsak jobb, mint a lassan lepöndörődő matricák.
