Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Arborétumba gyerekkel menni jó. Ha a gyerek nem kapásból olyan, hogy kéjjel rángat ki botanikai ritkaságokat marékszám, akkor tetszeni fog neki.
Arborétumba gyerekkel menni jó. Főleg ősszel meg tavasszal, azt hiszem.Ha a gyerek nem kapásból olyan, hogy kéjjel rángat ki botanikai ritkaságokat marékszám (azt hiszem, ilyen is van, az ilyen is élvezi az arborétumot, viszont te kevésbé fogod), vagy képtelen öt percnél tovább meglenni valami kifejezetten technikai sport nélkül, akkor tetszeni fog neki.
Naná, végülis egy erdő, tisztásokkal, virágokkal, effélékkel, ahol azért ugyanúgy lehet rohangálni, neadjisten kiabálni, mint a kavicsos játszón, viszont virágillat és madárfütty az utóbbin ritkán akad.
Rododendronokról híres hely kis hazánkban kettő van, aki Magyarország nyugati felén lakik, már el is indulhat a Jeli arborétumba, ezt szokták hivatalosan ”a” rododendronos arborétumként tudni. Aki viszont a Szeged-Debrecen-Kelet-Pest tengelyen mozog, az jókorát autózhat a Jeliig meg vissza, rá is fog férni a virágok szépsége és nyugalma a több órás „anyaaa, mikor érünk már oda/pisilni kell/az Olga húzza a hajamat, szóljárá!” kórus után. Én is a könnyebbik utat választottam (akkor még csak egy gyerekkel), mivel a tiszakürti arborétum Pesttől nincs egészen másfél óra, M5-Kecskemét-44-es út (Lakitelek, Kunszentmárton felé), addig kitart egy-két gyerekcédével a türelem.
Az arborétumot a leágazásnál nem jelzi az égvilágon semmi a Tiszakürt táblán túl, mégsem nehéz megtalálni, a közelben már van jelzés. Nem idén, de pontosan ebben az időszakban látogattunk oda, és szemünk-szánk állt el a látványtól. Nagyjából minden csupazölden vagy csupavirágosan várt bennünket, valamint az, amit nálunk a nagyi után „madárordításnak” hívunk („nem tudtam kora reggel aludni, annyira ordítottak a madarak...”). Patakocska, óriásfák, két hatalmas faszobor a bejáratnál (egy fiú és egy lány), vadászles formájú kilátó, ismert és különös növények, és persze a rododendronok.
A kert a szarvasi Pepi-kert rokona, eredetileg egy tulajdonosa volt (a Bolza család), az óriási hársak, platánok, tölgyek, fenyők nagyjából 130 éve növekednek ott, a csemetéket Erdélyből, Bécsből, különböző vidékekről és faiskolákból hozatták. Szerencsére sem a háborúk, sem az egymást váltó politikai rendszerek nem tettek maradandó kárt benne, természetvédelmi terület a teljes park, kiemelt értékét remélhetően ezután is elismerik, és jó volna, ha többen tudnának róla – bár akkor pont az a csodás nyugalom veszne el, amit a legjobban élveztünk ott.
Amikor megpillantjuk a rododendronokat, először nem is látszik, hogy ez valójában egyetlen fajta különböző variánsai, annyira eltérnek. Óriási és kisebb bokrokban nőnek szanaszéjjel (nyilván annyira nem maguktól, amennyire most természetesnek és vadnak látszanak), és van képük egyszerre virágozni kéken, lilán, bíborvörösen, napsárgán, fehéren, talán csak neonzölden nem. Őrülten szökdécselünk a bokrok közt, fejenként egy fényképezőgéppel és kamerával (apa kamerázik, anya a nagy fényképezővel, gyerek a kis fényképezővel), ipari sorozatban gyártva a képek és kisfilmek sorát (no ennek még később következménye lett). Egyszercsak észbe kapunk, hogy mintha mi Pestről valami kishajóval is tárgyaltunk volna, ami a Tiszán sétálgat fel-le (a telefonszám az arborétum honlapján megtalálható, a környékbeli programokra mutató oldalon). Lerohanunk a gáton, egy szinte teljesen jelzésnélküli helyen vár bennünket a hajócska, amely a romantikus Tisza folyón visz minket (egyszer megállunk varsát nézni is, benne valami irgalmatlan nagy vízi jószág, ami szemmel láthatóan köszöni, jól van, a folyó láthatóan túlélte a ciánmérgezést), csak ne lenne ennek az özönvíz előtti hajómotornak olyan irgalmatlan hangja.
Kapitányunk valódi, profi hajós, természetesen nem ebből a kishajóból él, hanem valami kereskedelmi vízi járművön szaladgál hétköznaponta, ez leginkább csak hobbi. Ahol érdekes látnivaló akad, ott lecsendesíti a járművet, közel megy, hogy jól láthassuk. Például a hatalmas, méltóságteljes szürkegémet is, amit persze filmezni szeretnénk, mikor lomha szárnycsapásokkal felszáll, megjelenik a kamerán a felirat: TAPE END. Gém over...
Ennivalót azonban nem árt vinni, a hely (legalábbis két éve) szinte teljesen kiszolgálásmentes volt, még a környéken sem tudtak éttermet. Mi is a nem túl messze fekvő Cserkeszőlő termálfürdője melletti étteremben kötöttünk ki (jó), majd a gyermek elkezdte rágni a fülünket, hogy ha már itt vagyunk, akkor mennénk tán be.....igen, isten tudja milyen megfontolásból, hoztam fürdőruhákat. Nemsokára tehát három őrült rohangált a korrektül feltöltött, ámde töküres medencékben május elején, amikor csak a gyógyvízet áhító nyugdíjasok üldögélnek a „golyófőzdének” titulált termálmedencében. Hogy aztán a vizes gatyákat a kocsi kalaptartóján szárogatva induljunk este hazafelé, megfogadva, hogy az arborétum őszi pompáját is megcsodáljuk. Szegény arborétum azóta is vár bennünket, és nyilván csuklik, mikor sokadjára nézzük nosztalgiával a képeket. Na majd idén. Tavasszal is meg ősszel is.
Az arborétum honlapján mindig vannak friss fotók, mi virágzik éppen. Eltaláltátok, most éppen a rododendronok, úgyhogy futás, aki látni szeretné őket. Ha pedig regisztráltok, a tiszavirágzás is megtekinthető, küldenek róla értesítést, mikor érdemes élesre töltött kamerával menni (nehogy úgy járjatok, mint mi a szürkegémmel). A Tiszakürti Arborétum honlapja: www.arboreta.hu
Tiszavirágzás és regisztráció: www.tiszaviragzas.hu. Júniusban szoktak röpködni a lényecskék, az Indavideón a film megtekinthető itt.
