A „Hűbazmeg!” felkiáltásokhoz már kezdek hozzászokni, és azon gondolkozom, csináltatok a gyereknek egy bodyt a következő felirattal: „Kövér vagyok. És?!”
Az emberek reakciója szinte kivétel nélkül az ámuldozás, mintha nem láttak volna még jól táplált kölyköt – aki egyébként halálosan örül a kitüntető figyelemnek és széles szájú kisbékaként vigyorog nem létező szárnyaival verdesve közben.
Eredetileg úgy terveztem, hogy féléves korig nem kap mást, csak anyatejet és tápszert, de amikor a csípőultrahangon alig fért be a vizsgálóvályúba, a doki pedig nehezen bírta kiemelni onnan és vigyorogva jegyezte meg, hogy „Látszik, hogy éheztetik ezt a gyereket”, akkor határoztam el, hogy megpróbálom csökkenteni a napi tápszermennyiséget. Na de hogy is lehet ezt megoldani, amikor – bár két héttel ezelőtthöz képest javult a helyzet és ismét szívesen szopizik – nem elég az anyatej? Sokan fel fognak hördülni, de én bizony négy és fél hónaposan nekiálltam megkóstoltatni az almával.
Amikor az első kiskanállal a szájához emeltem, egyáltalán nem tűnt meglepettnek, sőt, mintha elégedettséget fedeztem volna fel a kis hörcsögpofin, ahogy szívta be a kanálról az édes almapépet. Nem volt sem öklendezés, se nyelvvel kitúrás, csak nyelte, mint kacsa a nokedlit. Szívesen evett volna még, de egyelőre be kellett érnie 2-3 kanálkával. Másnap ismerősként üdvözölte a sárga, cicás kistálkát és a műanyag kanalat, és már tátotta is ki a száját, mint egy kisrigó. Ekkor már fél alma lecsúszott gond nélkül, a következő nap pedig egy teljes almát elpusztított. Nem fájt tőle a hasa, viszont kiváltottunk egy teljes tápszeres étkezést. Arra is kíváncsi voltam, hogy befolyásolja-e a vegyes tüzelésű életmód az éjszakai alvást, de a jelek szerint kielégíti az almaevés az igényeit: vígan durmol este fél 9-től reggel fél 9-ig, ahogy szokott.
Akadtak viszont problémák a szemével: bár láthatóan őt egyáltalán nem zavarta, de napokig dőlt belőle a könny. Gyerekorvosi tanácsra szemcseppeztem, amitől rendbe is jött, de ahogy abbahagytam a csöpögtetést, újra „sírni kezdett” a fél szemére. Felhívtam a kerületi gyerekszemészetet, ahol közölték, hogy május végére tudnak időpontot adni. Röviden elmeséltem a problémát, azt mondták, akkor menjek oda csütörtökön, felírják a gyerek nevét egy cetlire, aztán majd megnézik, ahogy tudják. Közben megvizsgálta egy ismerős felnőtt szemész, aki adott egy másik fajta szemcseppet és abban maradtunk, hogy ha a szemcsepptől elmúlnak a tünetek, akkor minden rendben, ha viszont újra elkezd váladékozni a szeme, akkor muszáj lesz kivárni a gyerekszemészetet, ahol átmossák a valószínűleg eldugult könnycsatornát. Addig is egyik szeme sír, a másik meg nevet.
