Eddig csak annyit láttunk, ahogy sorba vettük a mai gazdasági helyzetben a három év alattiakat nevelők helyzetét, csak azt ostoroztuk, hogy mi nem jó. Kevés a gyes. Nehezebb megszerezni a jogosultságot a gyedre. Kitolnak azzal, aki egymás után vállalja a gyerekeit, mintha nem lenne mindegy, hogy valaki másfél vagy hat év korkülönbséggel szüli a gyerekeit (márpedig nem az, kőkemény pénzben mérhető a különbség). Hülye a munkáltató, mert kirúg a védett időszak után, vagy ha táppénzre mész, vissza se vesz, diszkriminál az állásinterjún, nem ad négyórás, hatórás, otthon végezhető munkát, vagy előrelépési lehetőséget, ha gyerekünk van. Hülye a gyerekellátó rendszer, mert bezárnak négykor, vagy legalábbis a folyosóra ültetik a gyereket nagykabátban háromnegyed ötkor, reggel fél nyolckor viszont még csak ügyeleti gyűjtőcsoport van, vagy az sincs, a hozzá tartozó intézménnyel együtt, magánellátás nincs viszont drága, anyád most tudta meg, hogy még mindig három éve hiányzik a nyugdíjig, te viszont most vagy terhes. És még sorolhatnám. De tulajdonképpen mit is szeretnénk? És egyáltalán, miért is kellene a rendszeren változtatni? Mert azért mind a döntéshozók, mind az érintettek nagy része egyetért abban, hogy kellene változtatni. Csak abban nincs egyezés, hogy mi és miért változzon.
Az állam azért akarna változtatni, mert először is, rászóltak. A mai szociális rendszert a költségvetésbe befolyó elégtelen bevételek miatt ugyanis államadósságból (főleg külsőből) fedezték eddig, és a Nagy Beborulás után ezek a külföldi szereplők egyértelműen jelezték, hogy bizony vissza kéne venni ezekből a szerintük bőkezű juttatásokból. Ameddig egy államnak van elég belső bevétele, akkor persze annyi juttatást ad, amekkorát úri kedve tartja. Nos, sajnos a nem saját állampolgároktól és egyéb adófizetőktől származó forrás esetén nem ez a helyzet.
Továbbá. Hirtelen rájöttek, hogy az otthon maradó anyák (az aktív korú kisgyermekes nők foglalkoztatási arányai messze alulmúlják az összes környező és európai országét, talán csak Málta kullog mögöttünk) nem termelnek adóbevételt, pedig hűűű de kéne az az adóbevétel, menjenek el szépen dolgozni, ha nem önként, akkor kényszerrel. Lazán elfelejtve a tényt, hogy kellenének munkahelyek vagy vállalkozási lehetőségek eme adóbevételek tényleges befolyásához, a nappali gyerekfelügyeleti rendszer óriási hiányosságait nem is említve.
Meg aztán. Magyarország felvállalta, hogy 2013-ig növeli a bölcsődei férőhelyek számát, ehhez viszont izé, megint források kellenének, azok a fránya adóbevételek, megint.
És hát az elmúlt 3-4 év kutatásai olyasmiket is pedzegettek, hogy izé, nem biztos, hogy azoknak a rétegeknek jelent gyerekvállaláskor valódi támogatást a gyes rendszere, akiket leginkább ösztönözni kéne a szülésre – tehát azokat, akik később segély nélkül is tisztességesen fel tudják nevelni a megszülető gyerekeket, kiművelt emberfőt, jó adófizetőt adva a társadalomnak. Az ő gyerekeik – főleg a második, harmadik tervezett gyerek – valahogy az istennek sem akarnak megszületni.
Az egyén is sok esetben szeretne változást. Például ha ő menne dolgozni, de húsz kilométeres körzetben nincs bölcsőde, még méregdrága magánszolgáltatás sem. Ha nem csak a 10 órás igavonás + 2 óra közlekedés, valamint a teljes munkaidőnyi otthon csücsülés közt lehetne választani. Ha nem diszkriminálnák a kis korkülönbséggel szülő nőket a nagyobb korkülönbséget felvállalók javára. Ha nem vonná össze minden leendő munkáltató a szemöldökét és fogalmazná az elutasítást vagy a felmondást, mikor kiderül az öt év parkolópálya vagy Pityu, aki épp a múlt héten kezdte a bölcsit, de már az orráig lóg a taknya és köhög.
Szóval, mi érintettek mit is szeretnénk?
Felejtve a szélsőségeket, és szem előtt tartva a tényeket, érdemes ezeket sorba venni.
Szélsőség az, hogy legyen háromszor annyi a gyes, lehessen öt évig otthon maradni, de csökkentsék az adókat, minden sarkon nyissanak bölcsődét, hátha mégis dolgozni akarunk, és kötelező legyen a munkáltatónak rész-, táv-, és mittudomén milyen munkát adni, határozatlan szerződéssel, lehetőleg mindezt egyszerre. Az értelmesebb lehetőségeket viszont szívesen megvitatnám minden érintettel, ez a poszt abban különbözik néhány másiktól, hogy a kívánságlista tételei mellé tűzi az aktuális árcédulát is. Mert árcédula minden kívánságunkon fityeg, ha nem is vesszük tudomásul.
A tények (amikről nem szívesen vitatkoznék, arra ott vannak egyes politikai lakossági fórumok és propagandafüzetkék) arról szólnak, hogy ma Magyarországon csökken a gazdasági teljesítmény és így az adóbevételek is (a számok nyilvánosak, a PM rendszeresen közli őket, a gazdasági lapok meg szórják az információkat mindenfelé), a munkanélküliség laza buborékként emelkedik a 10 százalék fölé, évtizedes fejlesztések hiányoznak az infrastruktúrából (nyilván nemcsak a mi ovinkban durran el a távhővezeték, és van az épület szigetelése a béka alatt), és ha merünk is nagyot álmodni, és mondjuk uszodát építeni uniós pénzből, akkor már az első hónapban szembesülni lehet azzal, hogy arra már nincs egy árva peták sem, hogy azt a szép új medencét megtöltsük vízzel. Könnyen így járhatunk az új bölcsikkel-ovikkal is.
Tehát. Ez itt nem a monacói hercegség, ezért ne számítsunk arra, hogy a szociális ellátórendszer hirtelen ugrásszerűen megnöveli az ellátások – köztük a gyes, gyed, családi pótlék stb. – értékét és mértékét, mivel nem lesz miből. És ilyen szempontból édesmindegy, hogy azért nincs, mert rosszul jött ki a lépés, vagy azért, mert Nagyhatalmú Jóskapista mindenféle korrupciós csatornákon elfolyatta az egészet.
De azért ilyen keretek közt is érdemes végiggondolni, mi is használna a kisgyermekes szülőknek – és sajnos főleg a nők azok, akik a bot khm, piszkosabb végén tartózkodnak, egész Európában, ha nem a világon mindenhol, tehát hogy holdvilágos éjszakán miről álmodik a lány, ha történetesen 3 éven aluliakat nevel.
1. Maradjon úgy minden, ahogy van?
Igen, van erre is konkrét ígéret, illetve arra, hogy az egy évvel ezelőtti állapotokat állítják helyre, 3 éves gyessel, felmondási védelemmel, miközben a gyes mellett elvileg akár dolgozni is lehet.
Miért álmodja a lány?
Gyereket otthon nevelni jó, és a legracionálisabb közgazdász is elismeri, hogy bizonyos mértékű otthonlét igenis ajánlott a gyerek optimális körülményeihez, hazai és nemzetközi kutatások is alátámasztják e vélekedést. Másrészt elvenni mindig nehezebb, mint oda sem adni, márpedig ezeket a juttatásokat eddig odaadták, a 3 év általában elegendő a kistestvér vállalására is, és nem kényszerít szülés utáni évben való teherbe esésre, vagy nagy hassal való megalázó munkakeresésre, ha az ember lánya viszonylag kis korkülönbséggel tervez két-három gyereket.
Árcédula
Az, hogy pénzbe kerül, az a legkevesebb – az alap gyes jelenleg évi 400 ezer Ft alatti ellátást feltételez. Nagyobb gond, hogy ezek az anyák úgy hiányoznak a munkaerőpiacról, hogy akár ott is lehetnének, ha az ellátórendszer fogadni tudná a gyerekeiket – jelenleg nem fogadja sok helyen, így az sem feltétlenül mehet dolgozni, aki akarna és lenne is hol. A kieső adóbevétel, nyugdíjjárulék mellett ez a legnagyobb teher – ha minden marad a régiben, akkor ez konzerválja azt a helyzetet is, hogy sokaknak nem is lesz más választása mint otthon maradni – ami a családok szintjén esetleg pénzügyi problémákat (elég hozzá egy húzós jelzálogkölcsön), az állam szintjén a kívánatosnál alacsonyabb foglalkoztatási szintet jelent, miközben kényelmes ürügy a politika számára, hogy a gyermekintézmények területén ne tegyen semmit, ne teljesítse az uniós elvárásokat – minek a bölcsőde, maradj otthon a bölcsődei normatíva harmadáért, és fogd be a szád.
2. Nagy arányú bölcsifejlesztések, estig nyitva tartó óvodák, iskolák, bölcsődék?
Miért álmodja a lány?
Mert menne vissza már dolgozni, a hiteleket és a számlákat fizetni kell, esetleg a második gyereknél már kezd megkattanni öt-hat év otthonlét után. Mert közben továbbképezte magát a szakmájában, mert saját vállalkozást indítana, mert elmulaszt valami nagyon fontos karrier-lehetőséget. Vagy mert egyedül neveli a kölyköket, és se segítsége, sem anyagi támasza.
Árcédula
Irgalmatlan sok pénz. Fejleszteni és építeni lehet esetleg uniós pénzből, de fenntartani már csak helyi adóból, a mainál nagyobb szülői hozzájárulásból (itt jön a képbe a Budapest Intézet egyik felvetése az utalványokról – ami azt hidalná át, hogy sokan nem tudnának sokkal vagy akár kevéssel sem többet fizetni, illetve hogy kapacitáshiány még nem feltétlenül teremt fizetőképes keresletet méregdrága magánintézményekre, de a társadalmi haszon esetleg indokolná ezek támogatott igénybevételét is), ami ugye sokaknál kiverné a biztosítékot, fizetni, amiért eddig nem kellett, adót fizetni, amennyit eddig nem kellett. Rövid távon nem, csak hosszabb távon fedezné ugyanis a szükséges kiadásokat a munkába álló anyák járuléka-adója.
És hát, a nem pénzbeli árcédula. Bőgő gyerek az intézmény kapujában, takonykór és középfülgyulladás, kevésbé jól működő intézmény esetén hazahordott csúnya szavak, fejtetű vagy rossz szokások, dac és hiszti mint kockázatok. Meg a saját lelkiismeret-furdalásunk, hogy nem a Gizi néninek szültünk mi gyereket.
3. Részmunka, távmunka, állásmegosztás?
Kedvenc témám. Sajnos több sebből vérzik. A távmunkával kezdeném – ez nem munkakör, hanem munkavégzési forma, ami sokunk szakmájában esélytelen. Nincs távmunka a bolti eladónak, a traumatológusnak, az ápolónőnek, a taxisnak, meg még sorolhatnám. Egyes mázlista irodistáknak (például nekem, általában tökmindegy, hol írom és olvasom, amiket kell) viszont óriási lehetőség – lenne. Ha a legtöbb munkáltató nem kötné még mindig a jelenléthez a valódi munkavégzés tényét. Ha nem lenne sok kisebb-közepesebb cég teljesen zokni a biztonságos informatikai megoldások terén, ha egyáltalán olcsóbb és mindenütt hozzáférhető lenne a szélessávú kapcsolat (a mindenkinek elérhető szélessáv egész Európában cél, viszont a finneken, skandinávokon kívül a program mindenütt látványos vesszőfutásra kényszerül a válság kitörése óta, és sok kormányzat sem áll a helyzet magaslatán), ha ismertek lennének a korszerű munkaszervezési megoldások, és hát igen, ha egyes munkavállalók nem élnének vissza a lehetőséggel, és nem töltenék a „home office” napot a fürdőkádban alkoholos italok társaságában, mint Bridget Jones. Szemléletet kéne formálni és informatikai tudást növelni – a program jelenlegi állami felelősei egyelőre szép, pároldalas helyzetfelmérő dolgozatoknál tartanak, és egy-két százaléknyi eredményeket lobogtatnak diadalittas arccal, csak tudnám mire föl.
Részmunka. Hatórás állást akaroook! –ordítottam amikor valami céges bombariadó miatt hamarabb értem haza a szokásosnál. Részmunka, nagyszerű, főleg ha nem ragad bele az ember egy életre. De. Ha a hatórás-négyórás állás azt jelenti, hogy ugyanúgy bejárunk minden nap, tehát adott a fele fizetés ugyanannyi közlekedési idővel és költséggel, akkor nem biztos, hogy megéri, számos munkakör annyira alulfizetett, hogy a négy-vagy hatórás változata a hideg vízre sem elég, ha meg esetleg elvárják a túlórázást, akkor pont ott vagyunk, ahol a part szakad. Mint az unokatestvérem, akinek jó néhányszor volt már a hat órája nyolc. Pluszpénz nélkül, naná.
Meg aztán.
Sorok írója boldogan dolgozna részmunkaidőben mondjuk a gyerek 4 éves koráig. A SAJÁT munkakörében. Nem azokban, amik a cégénél „részmunkaidős állásnak” számítanak. Nem arról van szó, hogy lenézném az ilyenekben dolgozókat, csak számomra ezek a munkák akkora visszalépést jelentenének tudásban, összetettségben, szellemi kihívásban, hogy valószínűleg visító-hajtépő idegbeteggé válnék pár hét múlva. Nem is szólva arról, hogy a nálunk kínált „részidős állások” bére, az finoman fogalmazva sem a saját fizetésem fele.
Állásmegosztás. A Jól-Lét alapítvány nemrég kitűnő könyvben mutatta be ezt a Nagy-Britanniában elterjedt munkavégzési formát – ahol egy páros ad ki egy teljes munkaidős alkalmazottat. Bemutatja a számos előnyt (valaki mindig tud helyettesíteni, megoszthatják képességeik szerint a feladatokat, komplex munkák is végezhetőek, jól szervezhető), a bibi itt elsősorban a magyar szabályozási rendszerben van, amely ezt a fogalmat nem ismeri, és a foglalkoztatás minden „darab dolgozóra” számított költsége megduplázódna egy ilyen konstrukcióban. Márpedig ezek kemény tételek – főleg 2010-től, amikor valami elmebeteg csak a „rehabilitációs járulék” nevű elemet évi egymillióra taksálta per dolgozó, minden 15 főnél nagyobb létszámú cégnek, ha nem foglalkoztat elég fogyatékos dolgozót. És hogy is foglalkoztatna, amikor a „teljes” értékűek nagyarányú kirugdosásával van épp elfoglalva.
Miért álmodja a lány?
Kevesebb otthontól-gyerektől való távolléttel, jobban szervezhető, tisztességesen megfizetett munka – minden nő álma. Nem kell feladni a karriert és a bevételt, nincs évszázados törés a CV-ben, sem a gyerek lelkében, nem a miénk ül kabátban-csizmában utolsóként az ovi folyosóján, nem kell éjjel kettőkor vasalni, de van munkaviszonyunk, szakmai életünk, felnőtt társaságunk és nem utolsósorban nyugdíjunk.
Árcédula
Jelenleg a munkáltatók számára meglehetősen magas összeg. Vagy informatikára, vagy járulékokra kell iszonyú sokat költeni, de az árcédulán extra szervezési költségek, a HR-menedzsment magas szintű művelése (Gizike a bérszámfejtő, és Józsi az aligérettségis cégtulaj ehhez kevés), munkafolyamatok alapos ismerete és szervezése is szerepel. Jóval kisebb összegről volna szó persze megfelelő szabályozás mellett. Csak ki kéne már lobbizni. De lobbizni elsősorban cégek szoktak – a részmunka-távmunka-osztottmunka és egyéb atipikus formák meg nem elsődlegesen az ő érdekük – 10 százalék munkanélküliség esetén kapnak ők dolgozót efféle extrák nélkül is. Ahol nem, ott pedig ezeket a lehetőségeket szerencsések már használhatják. Igazából én is, csak nem annyira, mint szeretném.
4. Szabályozással kikényszerített különleges munkáltatói feltételek kismamák számára, avagy a fagyi visszanyal
Kismamát ne lehessen kirúgni x évig. Kötelező részmunkaidő, plusz szabadság, ilyesmik. Van már belőle néhány, a mai, cseppet sem ideális munkaerőpiacon meg hol betartják a mostani előírásokat is, vagy nem. Lehet még efféléket kreálni, de...
Miért álmodja a lány?
Mert hatásos. Ma már nem látni a kilencvenes évek szörnyű álláshirdetéseit: „negyvenen aluli, férfi osztályvezetőt keresünk” mert a feladójának kinéz egy súlyos bírság, szóval a látványos szemétségek egy része kiszorítható vele. Lehet ezek miatt munkaügyi pert (és sok pénzt) nyerni, és sajnos bizonyos esetekben az önkéntes jó magaviselet magától meg nem terem, marad a kényszer.
Árcédula
Ennek is van. A kivételezett helyzetű rétegeket csak azért sem veszik fel, ha van másmilyen, legfeljebb nem vallják be nyíltan. Ha az egyiknek jár pótszabadság a másiknak nem, ha az egyiket kötelező foglalkoztatni részmunkaidőben kérésre, a másikat nem, az egyiket ki lehet rúgni a másikat nem, vajon ki nyeri el az állást?
Szóval ez a fegyver eléggé rúgós. Visszafelé is.
5. A vállalkozás szabad (?) világa?
Ismerek olyan nőt, aki a harmadik gyerek után váltott multiról családi vállalkozásra, mivel felsővezető létére egyszerre csak megalázó feltételekkel szembesült. Azóta alapítványnál is segíti nőtársai vállalkozóvá válását is, miközben sikerrel irányítja családi cégüket is. Önálló, munkáját a piac ítéli meg, többé soha senki meg nem kérdezheti, hogy tessék mondani, ki marad otthon, ha beteg a gyerek, hányévestecciklenni, és nem akarják kiadni a szabadságát iskolaidőben.
Miért álmodja a lány?
Szabadság, függetlenség, önálló időbeosztás, a kínos helyzetek és a főnök-beosztotti struktúra minden hülyesége semmivé foszlik. Ott és azt csinálod, amit szeretnél.
Árcédula
Ott és azt csinálod, amit szeretnél – ha a piac erre keresletet mutat. Fix összeg havonta ezután már nem jelenik meg a bankszámládon, jó ha van jó könyvelőd (vagy tudsz könyvelni és tisztában vagy a változó adószabályokkal), akkor működik, ha el tudod adni magad és a termékeidet, és ha nem olyan területen dolgozol, ahol kevés megrendelőtől viszont sok és sűrűn változó jogszabálytól függ a léted. Egyedül (vagy családtagjaiddal, magad mellé választott társakkal) vitorlázol, nincs cafeteria, fizetett szabadság, helyettes, és helyetted döntő főnökök, nem utolsósorban fizetett szülési szabadság sem nagyon. Alapos üzleti terv nélkül belevágni biztos bukás. A család minden megtakarítását kockára tenni, pedig... hát bizony necces. Ha pedig életed párjával indítod a céget, akkor érhet még néhány – nem feltétlenül kellemes – egyéb meglepetés is.
6. Bébiszitterek, csanák, és egyéb alternatív gyerekmegőrzők, barátibb szabályozással?
Franciaországban élő barátnőm elég hamar visszament dolgozni a második gyerek után. Na ja, a francia állam gyest nem nagyon ad, fizeti viszont a bébiszittert az első időkben, ha visszamész dolgozni. Nos, ő visszament – szép, különös hivatása van, amit olyan szenvedéllyel és színvonalon művel, hogy bevállalta érte azt is, hogy a szupergyors távolsági vonaton feji az anyatejet hónapokig.
Miért álmodja a lány?
Sokaknak elfogadhatatlan a mai állami bölcsik tömegessége, vagy a gyerek, vagy ők nem bírják. Kicsi, barátságos intézmények, saját lakásba jövő kedves gyerekfelvigyázók, garanciával, számonkérhetőséggel, megfizethető és működtethető magánintézmények, ha már állami nincs elég...
Árcédula
...aztán felébredünk, és a bilibe változatlanul belóg a kezünk. A bébiszitterek világa ritkán legális, ami legalábbis bizonytalan viszonyokat eredményez – egy feketén foglalkoztatott bébicsősztől nincs mit és hogyan számon kérni. Sokak ábrándoznak megfizethető, kiscsoportos családi napközikről is – általában vagy a megfizethetőség, vagy a színvonal problémás, a működtetők pedig a látványosan kihirdetett „egyszerűsítés” dacára is indítási vagy működési gondokkal küzdenek, a felesleges, vagy túlzó bürokrácia miatt. A teljes szabályozást újra kéne írni, a bébiszittereknél pedig a „személyi szolgáltatási csapda” fogalom nem megszüntethető – egy fizetésből ritkán lehet még egy személy teljes bérét és járulékait úgy fedezni, hogy maradjon is valami.
Ezzel együtt, a mi utcánk másik végén most nyílt egy vadiúj családi napközi. Esküszöm, nem én voltam.
7. Apák, hol vagytok? Kötelező, nagyobb arányú apai részvétel?
Ajvé, sokan néznek várakozólag Skandinávia felé, ahol a szülői szabadság egy részét kötelezően az apa veszi ki, ahol apa otthon maradhat a beteg gyerekkel, ahol apa részmunkát vállal a gyereknevelés miatt, és mindezt állami előírások is támogatják.
Miért álmodja a lány?
Ma a legtöbb kisgyerekes apa két kategóriába tartozik – az agyonhajtott és a munkanélküli. A későharmincas Gábor egy multi felsővezetője, saját bevallása szerint ritkán ért úgy haza, hogy a gyerekei már nem aludtak volna egy átlag hétköznapon, tehát nem is volt akkora döbbenetes a változás, mióta távházasságban élnek, mert a feleség megunta az itthoni lenézett munkaerőpiaci helyzetét, és jól fizetett uniós állást szerzett magának, magával cipelve a két gyereket is. A negyvenes Laci is szégyenkezve meséli „jó hogy bízhatok a feleségemben, mert az utóbbi két évben máskülönben a gyerek már csókolommal köszönne és elmondaná, hogy jó, jó, de a másik bácsi csokit is szokott hozni.” A szintén harmincas Robi a másik véglet – nyolcadik hónapja keres munkát, eredménytelenül, mielőtt kirakná őket a bank a lakásból a feleség jár Miskolcról Pestre takarítani és ügynökölni, a most húsz hónapos babának pedig ettől a fajta „egyenlőségtől” nincs jobb dolga.
Árcédula
A kisgyermekes apákra kirótt „kötelező” szülői szabadság és hasonlók körülbelül ugyanúgy hatnának a munkaerőpiacon, mint a mostani kedvezmények a kisgyermekes anyákkal kapcsolatban – ha túl sok a munkáltatókkal szembeni hivatalos „elvárás”, akkor a gyerekes apák is egy csapásra „nehezen eladhatóak” lennének. Igaz, a kikényszerített egyenlősdi némileg javítaná a nők helyzetét, és ha megszokottá válnának ezek a szabályok, akkor talán tisztességesebb otthoni munkamegosztást és jobb infarktusos statisztikákat is hozna. De én szívesebben látnék olyan szabályozást, hogy egységesen nincs napi 13 óra munka, hogy arra ösztönözzük a cégeket, hogy többen dolgozzanak kevesebbet, és hogy legyen fontosabb a munka-magánélet egyensúly, lehetőleg ne csak a színes-szagos céges PR brosúrákban vagy vidám minisztériumi beszámolókban, amelyek számos esetben köszönőviszonyban sincsenek a valósággal.
A nyugdíjkorhatár emelésével hasonló vonatkozik amúgy a nagyszülőkre is. Csak zárójelben jegyezném meg – remélem, az általam amúgy nagyra becsült Budapest Institute tanulmány a csöppeket nevelgető nagyszülők számára nem szüntetné meg a gyes igénybevételének lehetőségét – sok gyereknek jobb megoldás ilyen kicsi korban a nagymami-nagypapi, mint intézményes ellátás, főleg ha jó messzire kell érte menni, és zsúfolt.
Kitekintés
Az Európai Unió a minap tűzte ki célul az egységes 20 hetes fizetett szülési szabadságot, tehát az Unió politikusai egyelőre nem az angolszász megszülöm-hazamegyek-hat hét múlva megyek dolgozni-mintát szeretnék széles körben látni, legnagyobb örömömre, prüszkölnek is a javaslat miatt a britek, de velük már a munkaidő-szabályozásnál is baj volt. Az EU politikusai nyilván a csapnivaló demográfiai jelentéseket nézegetik aggódó arccal. Megnyugodhatunk tehát, a mostanában gazdaságilag ugyancsak megtépázott EU nem a kismamákon szeretné leverni az elmúlt évek veszteségeit, és betartatná a WHO-ajánlást a kizárólagos szoptatásról, ami azért, lássuk be, munkavégzés mellett eléggé lehetetlen. Persze itthon is van munkaidő-kedvezmény szoptatásra papíron, valamivel kevesebb, mint mondjuk a munkahelyem és a lakóhelyem közti ingázás időigénye, tehát mégiscsak az otthon maradás itt a valódi megoldás erre az időszakra, nincs mese.
Végszó
A kölköket nem szokták megkérdezni. Néhány kutatás azért kitér valahol az ő érdekeikre is (a források közt szerepel ilyen is), de ritka, ahol ez lenne a fő szempont, amikor a változásokat tervezgetik, többnyire férfiak. Pedig egy kedves cimborám (férfi az illető, és cseppet sem feminin) egyszer valami rádióinterjúban kijelentette „én nem értem ezt, miért felsőbbrendű halat árulni a hipermarketben, mint gyereket nevelni otthon? Könyörgöm, ott felnevelünk egy EGÉSZ EMBERT! A döglött halak fontosabbak lennének, ezért becsüljük többre a halpultos munkáját?”
Szóval, mit is szeretnénk? Épp ideje elkezdeni lobbizni, nem a hagymázos álmokért és megvalósíthatatlan ígéretekért (az most lesz biztos bőven), hanem megvalósítható célokért. Lányok (és fiúk) mit szeretnétek? Családbarát munkahelyet, főállású anyaságot, apai részvételt, vagy valami mást, esetleg mindezt egyszerre?
Én tudom, mit szeretnék látni az eljövendő öt-tíz évben.
VALÓDI választási lehetőséget a fentiek közül. Mert feleym szümtükkel lássátok, az ma nincs. Ezért védem a Budapest Intézet tanulmányát a témáról. Mert kimondta végre, hogy ma nincs választási lehetőség, márpedig mostanság a fejlettek közt körülnézve olyan országokban születnek gyerekek, ahol nem kell választani család és karrier, gyereknevelés és tisztességes nyugdíj, a Felnőtt Tevékenység és anyai feladatok közt.
Vakmacska
Források:
Két alapos tanulmány a helyzetről, az egyik közgazdász, a másik szociológus-társadalomtudós szemüvegen át:
http://www.budapestinstitute.eu/uploads/BI_MEH_bolcsode_091109_FINAL.pdf
http://econ.core.hu/file/download/szeminar/csaladpolitika.pdf
Az EU a szülési szabadság feltételeinek egységesítéséről (angol nyelven):
http://www.eubusiness.com/news-eu/budget-health.2uc
Ígéretek, tervek, trendek és jövőképek a témában:
http://nol.hu/belfold/20100326-adokedvezmennyel_es_berlakasokkal_a_gyerekvallalasert
http://www.origo.hu/itthon/valasztas2010/igeretek/20100323-igeretek-foldje-a-nok-helyzete.html
http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=article&id=82010
