Amikor végre bizonyítottan terhesek vagyunk, van róla legalább egy UH papírunk, stikában legalább egyszer besurranunk egy bababoltba és fogdosunk, nézegetünk, szóval elméletben elköltünk egy kisebb vagyont. Aki ezt megállja, az egy erős asszony. De valljuk be, hogy anyai ösztönünk hajt minket már korán az apró holmik felé. Kiscipő, kisruha, cumisüveg és természetesen a legfontosabb, a babakocsi. Mintha terhesen ezek a dolgok kapcsolnának össze minket a babával.
Vizsgáljuk meg közelebbről a babakocsi szindrómát! Szerény személyem néhány kört már futott ezen témában, és azt hiszem, még most sem tudom, hogy milyen a jó kocsi. Mert kinek, milyen. A babakocsi választék olyan széles skálán mozog, hogy ember legyen a talpán, aki egyértelműen ki meri jelenteni, hogy ez és ez a legjobb. Vannak ugye babakocsi trendek, akárcsak a ruháknál. És attól eltérőt venni, legalábbis színvilágban és nagyjából funkciókban ciki, mert a játszón nagyon kilógunk a sorból. Viccet félretéve, hátam mögött két gyerekkel nem vettem még sem új babakocsit, sem olyat, amit szerettem volna, csak most, amikor már nem is kéne, de had osszam meg veletek a kálváriámat.
Szóval 2000-et írtunk, és az aktuális babakocsi trend a millió funkció, bolygókerék, elölről, hátulról tolható, kocsiüléssel, bevásárló kosárral egyben. Ha lehetne, kisebb lakást is beépítenének a kocsiba, de azt azért nem lehet. Ma már nagyon tudok röhögni azon, amikor a kismamák a technika guru férjjel babakocsit választanak a boltban, természetesen a legtöbb funkcióval. A parkolóban pedig szétszerelik a remek darabot, hogy beférjen a kocsi csomagtartójába.
Én, mint első gyerekes, heteket töltöttem bababoltokban. Oldalakat olvastam az interneten. Órákat csatáztam a férjemmel, hogy erre bizony azért kisebb vagyont fogunk áldozni. Olyan összegek röpködtek a fejemben, amiből egy autó kezdő részlete is kijött volna. Nem is értem, miért nem találták ki a babakocsit részletre!
Mert nem mindegy, hogy milyen irányból fúj a szél, süt a nap, tehát nekem mindenhonnan kell tolnom azt a gyereket. És igen, minden kereke bolyogjon, mert simán akarok fordulni a sarkon. És rugózzon is, mert minimum a Dakar terepén fogok közlekedni. Én balga azt is elhittem, hogy tudok olyan kocsit venni, ami akár az oviig kiszolgál minket, tehát legyen legalább 50 fokozatú a háttámlája. Ja, és azért márkás is legyen.
Teltek a hónapok, a hasam már egy kisebb dinnye volt, ha becsuktam a szemem, babakocsikat láttam, férjjel csak paprikásan tudtuk a témát emlegetni. Ekkor elhagyta a számat eme kijelentés: Tudod mit? Olyat veszel, amilyet akarsz!
Így szülés előtt pár héttel, könnyes szemmel néztem, ahogy a drága ember pakolja ki boldogan a libakaki és kék színű babakocsit az autóból és egy szavam nem lehetett. Bolygott, forgott, szóval mindent tudott. Egyszóval utáltam! Mert amikor sétáltunk, minden harmadik lépéssel ráléptem a kerékre, mert a bolygók miatt közel volt a lábamhoz. Biztosan én voltam a hülye, mert ezek a tetű bolygók soha nem úgy és arra pörögtek, amerre akartam. A gyermek kb. a térdemnél volt. És olyan nehéz volt az a rohadt kocsi, hogy mire felértem a másodikra vele, leizzadtam. És baromi ronda volt. Szerencsére fél év után megadta magát a kereke, így a kezembe vettem az irányítást.
Vettem használtan egy sportkocsit, ami esernyőre csukható, könnyű, kiskerekű, csak az első része bolygós és dönthető támlájú. Mint kiderült, még így is túl sok funkciót akartam. Fél kézzel nem tudtam soha tolni, az első támasztó kartartó havonta kihullott, néha a gyerekkel. A bolygók soha nem bolyogtak velem együtt, aludni pedig soha nem aludt benne a gyerek. Mindegy, első gyereket babakocsiilag letudtam. Aztán jött ketteske. Hiába volt az aktuális trend a háromkerekű, meg a hiperszuper mini kocsi magas vázon! Ó, én már rutinos voltam. Indítottunk így, egy sima, egyszerű, interneten vadászott, ezer éves mély kocsival. Itt jegyzem meg, hogy ez a mintegy 6000 forintos beruházásom volt a legközelebb a tökéleteshez. Kertvárosba költöztünk, az árkokat szuperul ugrotta az óriási kerék, a gyerek pedig nyár lévén, az első 4 hónapját végig aludta benne. Aztán kinőtte, és a második funkció, az a rászerelhető ülős téma már nagyon komplikált volt, így átpakoltam ketteskét a régi sportkocsiba.
Ez mintegy egy évig jó megoldásnak tűnt, eltekintve a fenti hibáktól, de legalább nem kellett beruházni másikba. Mert ugye én inkább másra költöm azt a pénzt, amit egy új babakocsira költenék. Mondjuk veszek belőle egy okos játékot, amivel alig játszik, egy klassz ruhát, amit sitty-sutty kinő, vagy elesszük-elisszuk, elmozizzuk, elnyaraljuk, beépítjük, pénztárcástól elhagyjuk, szóval van annak helye. Cserébe valami hiányérzet maradt bennem mindig, mert nem éltem ki teljesen a babakocsi-szindrómámat.
Addig gondolkodtam minden babakocsi-vásárlás előtt, hogy végül megvettem általában az ellenkezőjét annak, amit akartam. Közben irigykedtem a mamákra, akik beruháztak egy szuper kocsiba. Hiába mondtam, hogy jó nekem az átmeneti állapot kocsiügyileg, tudat alatt én is trendi akartam lenni. Így a majdnem két évessel, miután atomjaira hullott ez a remek sportkocsi, elmentünk egy bababoltba, és megvettük a legkönnyebb, legtrendibb, és viszonylag legjobb árú kocsit. Nincs bolygókerék, a gyerek vagy fekszik, vagy ül, cserébe könnyű, egy kézzel tolható, egyszóval egy tökéletes, minimál funkciós darab.
Így most van egy kerekes bevásárlókocsim, mert csak sátoros ünnepekkor ül bele a gyerek, de én boldog vagyok, mert végre nem lógok ki a játszótérről.
win
