Ha az asztrológia hazudott volna, halott lennék

Olvasási idő kb. 11 perc

Nem magánéleti, szakmai frusztráció hajtott az ezotéria felé – írja asztrológus szakértőnk, aki ebben az írásában reagál az olvasói kommentekben a személyét ért támadásokra. Saját praxisának a példáján keresztül azt is igyekszik bemutatni, hogy valójában miől is szól egy asztrológus munkája.

Kedves Hozzászólók!

Sajnos abban igazat kell adnom nektek, hogy a különböző ezoterikus irányzatok művelői között nagyon sok a kókler. Ennek különösen felháborító változata az általatok is említett késő esti műsorokban kínált emelt díjas horoszkóp elemzés, kártyavetés meg a többi sorsjobbító „szolgáltatás", varázspraktika.

New Age szemetek közt

Lelkiismeretes asztrológusok számára is, akik azért sokkal komolyabb munkát fektetnek egy horoszkóp elemzésbe annál, semhogy holmi gázóraleolvasó álruhába bújt rablókhoz lehetne hasonlítani őket. Igaz, és ezt saját körülményeim is bizonyítják, meg sem gazdagodnak belőle. Először is, egy magát és hivatását komolyan vevő asztrológus hosszú éveket (minimum 4- 5) tölt szakmájának elsajátításával mielőtt tiszetletdíj ellenében bárminemű szolgáltatást nyújtana. Szerencsére az asztrológia azok közé az ezoterikus irányzatok közé tartozik, melyeknél intuíció mellett komoly tárgyi tudás elsajátítására is szükség van. Hál Istennek, a new age szemét mellett Magyarországon is jó néhány jó minőségű tankönyv, tanulmány jelent meg a témában, kortárs szerzőktől és a nagy klasszikusoktól is – tehát az ismeretek megszerzésének csak a lustaság szabhat határt. A szélhámoskodó csillagjósdák mellett vannak jó minőségű tanfolyamok, iskolák is, ahol ezek az ismeretek intézményes formában is elsajátíthatók. Ezek a foglalkozások hol több, hol kevesebb pénzbe kerülnek, de hosszú távon nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy valaki hivatásos asztrológussá váljon. Autodidakta úton ugyanis képet lehet kapni erről a diszciplínáról, de ez önmagában nem elegendő – mint ahogy az iskolában szerzett ismereteket is folyamatosan bővíteni kell. Pusztán horoszkópelemzésből nagyon nehéz megélni, hiszen ennek a szakmának a képviselőiből is túlkínálat van.

Az általatok is joggal kifogásolt emelt díjas „szolgáltatás" mellett vannak más, a nagy közönség által kevésbé ismert szakmai alternatívák is. Igaz, ezek sokkal munkaigényesebbek és kevésbé is jövedelmezők, ezért csak a hivatásukat komolyan vevő asztrológusok vállalják a velük járó macerát. Szerencsére azért ilyenek is akadnak. Ha nem is értek egyet feltétlenül tartalmukkal az asztrológiai, ezoterikus témájú cikkek, tanulmányok megírása, ilyen tartalmú idegen nyelvi kiadványok fordítása ugyanolyan komoly szellemi tevékenység mint az újságírói, fordítói munkák más műfajai. Az említett cikkek persze különböző színvonalúak lehetnek, de sok olyan is van közöttük, melyet komoly dokumentációs munka előz meg.

Munkaigényes folyamatok

A tanfolyamok, asztrológiai iskolák működtetése sem olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen ezekre az előadásokra rendszeresen fel kell készülni, a tananyagot strukturálni kell és még sok más szempontból is gondoskodni arról, hogy megfelelő minőségű szolgáltatást kapjanak a pénzükért. Azaz: hozzásegíteni őket ahhoz, amiért pont ezekre a foglalkozásokra jelentkeztek: az asztrológiai ismeretek minél alaposabb elsajátításához.

A saját tanácsadói, oktatói praxis elindítása is sok időt, energiát igényel: pl. a megfelelő hirdetési felület, leggyakrabban honlap feltöltését tartalmakkal, frissítését, az ügyfelek folyamatosságát biztosító marketingtevékenységet. Mint a szolgáltató szakma művelője, mi is nagymértékben visszatérő vendégeinkből élünk – ezért a hosszú távban gondolkozó asztrológusok jó minőségű szolgáltatásokkal szeretnék megtartani ügyfeleiket. Még a sokat vitatott sigillumok (személyre szóló vagy épp ható konstellációk hatásait felerősítő vagy azok ellen védelmező asztro- amulettek) előállítása is munkaigényesebb, mint gondolnátok. Természetesen nem kötelező hinni ezeknek a képeknek, ékszereknek vagy más használati tárgyak hatékonyságában, előállítsák azonban időigényes kézműves munka, ezt pedig ugyanúgy meg kell fizetni, mintha bárhonnan máshonnan, mondjuk egy utcai standról vagy egy galériából vásárolnátok valamilyen emléktárgyat. Pl.az általam készített sigillumok legapróbbikának elkészítése is minimum 4-6 órát vesz igénybe, a nagyobb, A4-es méretű képeké pedig akár 1-2 hónapot is. Ez az idő nem hókuszpokuszokkal telik, hanem a fizikai érzékszervek által nagyon is megragadható, az anyagi világban zajló tevékenységgel: aprólékos festegetéssel. E tekintetben „másodlagosnak" számít, hogy mindez a sigillumkészítés szabályai szerint zajlik, azaz megfelelő konstellációknál és /vagy a megrendelő képletének realitásaival összhangban kerül rá so. Ezt a „mellék körülményt" nem is szoktam felszámítani – csupán a fizikai tárgy létrehozására fordított, „fizikai világban zajló" munkát. Ügyfeleimnek tisztában vannak, mit kapnak, hiszen ismerik képeimet, stílusomat. Aki más karakterű holmira vágyik az más asztrológus kollégától rendel.

A napi horoszkóp fogyatékos műfaj

Az újságok népszerű horoszkóp rovatai határesetet képviselnek ebből a szempontból. Mi asztrológusok is tisztában vagyunk a műfaj fogyatékosságaival, de sajnos reális igényről van szó. Ezt is lehet korrekt és sarlatán változataiban művelni. A bulvárhoroszkóp (ez a műfaj neve) készítése egy önálló fejezet az asztrológia tanfolyamokon, és ekként is oktatják. Az érte kapott honorárium változó. Van, amikor barterezés „alapanyaga": az asztrológus elérhetősége ezek ellenében válik hozzáférhetővé és semmiféle tiszteletdíj nem jár érte.

A másik lehetőség, hogy cikkek árában fizetik: a sajtó orgánum ugyanannyi honoráriumot fizet érte, mint bármilyen más témájú publikációért – és gyakran sem a szerző nevét sem más fajta elérhetőségét nem közlik. A kapott honorárium laponként változó, de megnyugtathatok mindenkit: nem lehet belőle meggazdagodni. És ismét csak azt kell mondanom, hogy ha a tartalommal nem is értünk egyet, abban közös nevezőre juthatunk, h. egy cikk megírása is időt vesz igénybe, itt meg hasra ütés ( bár sajnos vannak, akik így írják őket) helyett inkább bizonyos technikai ismeretekre van szükség. Ráadásul senkinek kárt nem okoz, hiszen maguk az olvasók is tudják mennyire kell komolyan venni. Ilyen alapon a szappanoperákat is be kéne tiltani

Magának a horoszkópnak kiszámítása a mai asztrológiai szoftverek segítségével egy néhány perces műveletté egyszerűsödik, a képlet kiértékelése azonban annál idő igényesebb. Egy átlagos születési képlet esetén kb. 8 órát vesz igénybe, de van amikor ennél is többet, szinasztria (párkapcsolat-horoszkóp) pedig minimum 12 óra, de én lehetőleg inkább két munkanapot számítok rá. Tudom, vannak olyan asztrológusok, akik „ránézésre" véleményt mondanak a horoszkópokról. Sajnos.

Az elemző szolgáltatás

Az ilyen első benyomás nagyon értékes lehet, ugyanakkor nagyon sok tévedésre is, elhamarkodott következtetésre is lehetőséget ad. Ezért én soha, semmilyen körülmény között nem vállalkozom ilyen fajta villámszolgáltatásra: adatfelvétel (pontos születési óra, nap, hónap, év, helyiség + kb. öt fontosabb életesemény az esetleges korrigáláshoz) után leghamarabb két napon belül szoktam találkozni vendégemmel. Maga a horoszkóp megbeszélése kb 2-3 órát , szinasztria esetén 4 órát vesz igénybe. Az alapszolgáltatásnak számító radix elemzés során választ találunk azokra a kérdésekre, melyek miatt felkeresett, ill. egy , a személyére, születési képlete realitásaihoz szabott javaslatcsomagot is összeállítok. Ennek révén egyfelől testi-lelki energiaállapotán javíthat, növelheti állóképességét, ill. ha valamiféle probléma miatt jött el, konkrét lépéseket tehet annak megoldása felé. Pl.könyveket ajánlok, amelyekben részletesebben utána olvashat, különféle foglalkozásokat, akár pszichoterápiát is, vagy vmilyen , karakteréhez illő mozgásfoglalkozást, tovább képzési lehetőséget vagy egyebet, ami szükséges, ill. ezek helyszínét, oktatóit, stb. Jómagam semmire nem vállalkozom, ami nem a hatásköröm.

Nem menekülésből kezdtem el

Praxisom elindítása előtt egyébként magam is sok munkát fektettem az asztrológia alapismereteinek elsajátításába. 1992 - 93-ban, azaz 23 - 24 éves koromban kezdtem érdeklődni iránta- tehát nem magánéleti, szakmai frusztrációktól hajtott középkorúként, aki inkább menekülésből semmint őszinte elkötelezettségből horgonyoz le valamelyik ezoterikus diszciplína mellett. (Tovább megyek, 12 - 14 éves korom óta érdekelnek ezek a rendszerek, bár kamaszkoromat természetesen inkább a puhatolódzás jellemezte) Kb. másfél évet azzal töltöttem el, hogy autodidakta módon megismerkedtem alapjaival, hogy eldöntsem, szeretnék-e vele komolyabban foglalkozni vagy sem. Ezt követően, 1994 februárjában jelentkeztem a Baktay Ervin Asztrológia Intézet négy éves iskolájába. Elvégzése azonban még távolról sem jelentette azt, hogy a szakmáját szolgáltatás-szerűen gyakorló asztrológussá váltam. Szerintem az effajta praxisok elindításának nincs is realitása a Szaturnusz első visszatéréséig, azaz 29- 30 éves korunkig. Ezt követően kezdünk ugyanis lelki értelemben is cseperedni, teszünk szert, a felhalmozott tárgyi tudás mellett elegendő élettapasztalatra ahhoz, hogy életvezetési tanácsadóként is érdemleges segítséget nyújthassunk.

A születési helyére visszalátogató sorsbolygó számomra is nagyon szigorú leckéket tartogatott. Hozzá kell tennem, önhibámból (hiszen ez már csak így szokott lenni). Mondhatni lépten-nyomon provokáltam sorsomat, ez pedig 30 - 32 éves koromban majdnem az életembe került. A puszta, fizikai szintű életben maradáshoz egyetlen egy szövetségesre számíthattam: asztrológiai ismereteimre. Ugyanez adott alapot az újrakezdéshez is. Mielőtt bárkinek is életvezetési tanácsadójává válhattam volna, a saját képletemből kellett kiderítenem, milyen utak, karakterem megélésének milyen, a korábbiaknál egészségesebb formái állnak nyitva előttem. Ha az asztrológia törvényszerűségei nem váltak volna hétköznapi valóságommá, már évek óta halott lennék.

Súlyos nikotinfüggő voltam

Nem átvitt, hanem a szó nagyon-nagyon konkrét, fizikai értelmében. Hiszen minden racionális érv utóbbi mellett szólt. Az asztrológia segített két, a fentebbinél - talán kisebb horderejű, de számomra életbevágóan fontos változás kieszközlésében is. Egyikük a dohányzás abbahagyása volt. Éveken keresztül szenvedélyes dohányos voltam, végül már napi két csomag cigarettánál tartottam. Olyannyira rabja voltam függőségemnek, hogy esélyt se láttam arra, hogy felhagyjak vele, noha átláttam anyagi és egészségi vonzatait is, valamint azt is hogy a szenvedélybetegség bármilyen változata összeegyeztethetetlen a szellemi utammal.

Asztrológiai ismereteimnek azonban e tekintetben is hasznát vettem. Ily módon feltérképezhettem ugyanis dohányzási mintámat, azaz kideríthettem, mi áll nikotinfüggőségem hátterében. Így már egyszerűbb volt vele analóg, egészségesebb tevékenységeket találni, amelyekkel a napi többszöri rítust helyettesíthettem. Sikerült alkalmas időpontot is választani, amikor nagyobb esélyem volt visszaesés nélkül végigcsinálni a leszokással járó tortúrát, mint máskor. És végül, de nem utolsó sorban egy asztrológiai alkatomhoz illő étrendet is összeállítottam, megfelelő tisztító kúrákkal, mozgásformákkal, relaxációs és meditációs gyakorlatokkal kiegészítve, melyek csökkentették egyébként hónapokon át komoly szenvedést okozó elvonási tüneteimet. Így mindenfajta külső segítség, addiktológus, nikotin tapasz, stb nélkül sikerült letennem a cigarettát. Az utolsó csikket 2004 április 10-én nyomtam el.

Az önromboló viszonyaim

Másik, nagyon problémás életterületem a párkapcsolatoké volt. Az asztrológia a kapcsolatmintám tudatosításában is segített, valamint abban is, hogy ne menjek bele többé önromboló viszonyokba. Csak ezeket a változtatásokat követően kezdhettem asztrológusként is új fejezetet. . Hozzá kell tennem azonban azt is, hogy nem vagyok tévedhetetlen és nem is tartom magam annak. Voltak helyzetek, amikor nem láttam a fáktól az erdőt, úgy a magam mint ügyfeleim képletében elkerülte a figyelmemet néhány fontos részlet. Máskor pedig, a lehető leggondosabb igyekezetem ellenére se tudtam segíteni. Azokat az eseményeket, sorsterületeket talán abban a formában kellett megélnünk, amilyenben megszereztük tapasztalatainkat. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy vállrándítással szeretném túltenni magam ez effajta melléfogásokon: az elkövetett hibákból is sokat tanultam, ha pedig módomban állt, jóvá tettem őket.

Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy legtöbbet hozzam ki a születési képletem adta lehetőségekből ill. azokat az embereket is hozzásegítsem sajátjuk minél eredményesebb kezeléséhez, akik megtisztelnek bizalmukkal. Azzal is tisztában vagyok, hogy még sok tanulni valóm van ezen a területen, ügyfeleimnek , olvasóimnak pedig hálás vagyok az ebben nyújtott támogatásért.

Üdvözlettel: Kiss Kati

 

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek