Az idei évben majdnem tízezer, egészen pontosan 9935 szamárköhögéses eset fordult elő Kalifornia államban a december elején közölt jelentések szerint. Százezer főre így huszonhat megbetegedés esik. Ez már járványnak számít, ezért az amerikai hatóságok egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a megelőzésre: konkrétan már magzatkorban igyekeznek beoltani a születendő babákat.
A szamárköhögés súlyos és potenciálisan halálos kimenetelű betegség, amely ellen azonban létezik védőoltás. Az oltást a legtöbb nyugati országhoz hasonlóan az USÁ-ban is kéthónapos korban adják. A fenti esetek legnagyobb része olyan baba, aki még túl fiatal volt az oltáshoz, vagyis 0-2 hónapos csecsemőkről van szó. A szakértők szerint emiatt meg kellene fontolni a terhes nők beoltását a harmadik trimeszterben. A kaliforniai helyzetről korábban itt már írtunk.
Összehasonlításképpen a magyar adatok: a negyvenes években és az ötvenes évek elején évente körülbelül hatvanezren betegedtek meg szamárköhögésben, mígnem 1954-ben kötelezővé vált az oltás (a Di-Per-Te, azaz diftéria, pertussis, tetanusz oltóanyag részeként). Ezután a betegség látványosan visszaszorult: 1985-1994 között összesen 89 megbetegedést észleltek.
A szamárköhögés kiemelkedően fertőzőképes betegség, vagyis könnyen és gyorsan terjed: egy beteg ember 12-15 másikat fertőz meg. Ennek az az oka, hogy nagyon jól terjed cseppfertőzéssel: ha egy beteg ráköhög egy egészségesre, 80-100 százalék az esélye, hogy meg is fertőzi. A kialakuló kórkép és szövődményei ritkán, és főleg csecsemők esetében halálosak is lehetnek.
A szakértők szerint a szamárköhögést az USÁ-ból sosem sikerült teljesen eliminálni – szemben például a gyermekbénulással, ami a védőoltás bevezetése óta gyakorlatilag megszűnt. A szamárköhögés megjelenése ciklikus, 3-5 évente mindig megnő a gyakoriság, és megszaporodnak az esetek. Ez a védőoltás bevezetése előtt is így volt, és azután is megfigyelhető, csak az oltás óta kisebb esetszámokkal. Legutóbb 2010-ben volt egy nagyobb szamárköhögés-járvány Kalifornia államban. Az USÁ-ban összességében az utóbbi két évtizedben fokozatosan emelkedik az esetek száma.
A szamárköhögés visszatéréséről nem csupán az oltásellenesek tehetnek: a jelenleg elérhető oltás immunizáló hatása is csökkenhet. A veszélyeztetett korosztály Amerikában az egyévesnél fiatalabb, és főleg a spanyol népcsoportokba tartozó csecsemők, valamint a 14-16 éves tinédzserek, ugyanis ők már az acelluláris oltóanyagot kapták. Ez utóbbit adják itthon is, mivel jóval kevesebb a mellékhatása a korábbi, celluláris, vagyis sejteket is tartalmazó oltóanyaghoz képest, ugyanakkor a védőhatása is kisebb lehet.
A legnagyobb veszélyben persze a kéthónaposnál fiatalabb babák vannak, akik még semmilyen oltást nem kaptak. Az ő védelmük céljából vetődött fel a terhes nők beoltása a harmadik trimeszterben. A terhesség ezen szakaszában ugyanis az anyai antitestek átjutnak a méhlepényen, és ezáltal védelmet jelentenek a magzatnak is. Az amerikai hatóságok a tetanusz, diftéria (torokgyík) és acelluláris pertussis (szamárköhögés)-oltást javasolják erre a célra.
A kutatások szerint a terhesség harmadik harmadában adott szamárköhögés elleni oltás nem jár gyakoribb születési komplikációkkal. Az oltást először a 2010-es járvány után kezdték javasolni a terhes nőknek – ebben az évben ugyanis tíz oltatlan csecsemő meg is halt a betegségben. 2012-ben a kaliforniai terhes nők mindegyikének javasolták az oltást, akkor is, ha ők eredetileg be voltak oltva a betegség ellen, hiszen itt a cél nem az anya, hanem az anya immunrendszere lévén a születendő baba immunizálása.
A 2010 óta eltelt időszakban a kutatók további adatokat gyűjtöttek a dolog biztonságosságáról: több mint százhúszezer nőt vizsgáltak, akik 2010 és 2012 között szültek. Közülük huszonhatezren kapták meg a diftéria, tetanusz- és pertussis-ellenes oltást a terhesség harmadik harmadában.
Az oltással sem koraszülést, sem alacsony születési súlyt, sem terhesség alatti vérnyomásemelkedést nem tudtak összefüggésba hozni. Nagyon picit gyakoribb volt a beoltott nők körében a magzaburok-gyulladás (chorioamnionitis): 5,5 százalék a nem oltottak és 6,1 százalék az oltottak körében, ugyanakkor a tanulmány szerzői szerint az esetek többségében csak enyhe tünetekkel járó gyulladásról volt szó, amely nem jelentett valódi veszélyt a magzatokra.
