Így tudsz 5 perc alatt éveket fiatalítani a megjelenéseden

130224a3-fb23-42ae-9f45-17ee2500b024
Olvasási idő kb. 6 perc

Egy elmélet szerint a férfiaknak vonzó a nő arcán a természetes pír, mert a fajfenntartáshoz szükséges utódnemzés lehetőségét látja az egészségesen pirospozsgás orcában az ösztön. Még a francia forradalmat követő empire és a biedermeier sápadt orcájú szépségideálján is megjelent egy enyhe arcpír, vagyis kódolva van bennünk, hogy az egészséges az esztétikus.

Ez régen együtt járt a természetesség látszatának fenntartásával is, de ez utóbbi kritériumot napjainkban gyakran elengedni látszunk. Az egészségesség azonban még most is összefügg a szépséggel, így a fekete karikák közé beesett szemek fáradt tekintete, a sápadt arc, és a túlságosan igénybe vett bőr manapság sem vonzó. 

Praktikusan, gyorsan 

Ugyanakkor, ha csak néhány percünk van arra, hogy magunknak és a külvilágnak is azt füllentsük: kipihentek és kicsattanóan üdék vagyunk, pár mozdulat és mindössze egy-két eszköz is elég lehet a tökéletes illúzió megteremtéséhez. A szemek alatti táskák eltüntetésére egy világos korrektor vagy alapozó kiválóan alkalmas, ami akár ujjbeggyel is bárhol és bármikor könnyen felvihető. Egy szempillaspirál pillanatok alatt ragyogóbb tekintetet és nagyobb szemek képes varázsolni. Egy rúzs pedig igazi multifunkcionális eszköz lehet, amely egyszerre tud arcpírt és gyönyörű ajkakat kölcsönözni. Sőt, egyesek szemhéjra is kenik, szintén ujjbeggyel az egyszerűség kedvéért. Így mindössze három eszközzel látványos eredményt érhetünk el. Ráadásul van is már nekünk saját hazai kozmetikai termékcsaládunk, amely mindebben hatékony segítségünkre lehet.

A multifunkcionális szépségápolási termékeké a jövő
A multifunkcionális szépségápolási termékeké a jövőDívány.hu

A szépségápolás jövője a multifunkcionális termékeké

Ördög Nóra kozmetikumai közül a Nora Beauty lip&cheek termékcsalád egyszerre arcpír és ajakszínező is, amely sűrű, de folyékony állagának köszönhetően lágyan az arccsontra is felvihető, s ugyanaz az árnyalat az ajkakon is visszaköszönhet. A száj- és arcszínező igazi multifunkcionális szépségápolási termék, mely válasz a folyamatosan multitaskingoló modern nő jelenkori igényeire. Egyre többen vágynak rá, hogy egy-egy ilyen termék mindig a kezük ügyében legyen, és egy-két mozdulattal orvosoljon egyszerre több problémát is. 

Arcpír és ajakszínező egyben
Arcpír és ajakszínező egybenKiss Marietta Panka

Kipróbáltuk, és bevált

A Nora Beauty 5 ml-es kiszerelésű multifunkcionális ajakszínezője tesztünkön tökéletesen fedő rúzsnak, valamint a benne található applikátor segítségével könnyen felvihető, lágy arcpírnek bizonyult. A krémesen folyékony állagú színező egyszerűen kenhető, és jól engedelmeskedik használat közben. Mattra száradva viszont biztos fedést és tartós színt biztosít. Apropó, szín! Az elérhető választékban a különböző színtípusoknak megfelelő hideg és meleg árnyalatok egyaránt megtalálhatók, így mindenki ki tudja közülük választani a számára legelőnyösebbet. Mivel szemhéjra is kenhető, egyszerre képes egészséges arcpírt, igéző tekintetet és csodaszép ajkakat varázsolni. 

Napi rutin

Nora Beauty lip&cheek mindennapos használatban egyszerűen alkalmazható és praktikus eszköznek bizonyul. Csomagolásának mérete könnyen elrejthetővé teszi egy kisebb női táskában is, egy kézzel ugyan nem nyitható ki a tégelyke, és az applikátor használatához is két kéz kell, de így a véletlen kicsomagolódásból adódó balesetek elkerülhetők vele. 

Jól definiált ajakélek rajzolhatók vele
Jól definiált ajakélek rajzolhatók veleKiss Marietta Panka

Tökéletesen fed, és tartós színhatást kölcsönöz. Jól definiált ajakszélek rajzolhatók vele, így szájkontúrceruza nélkül is formás ajkakat kapunk a segítségével, a krémes állagnak köszönhetően ugyanakkor egy kemény rúzsnál sokkal szebb fedés érhető el vele. Kényelmes és megbízható partner lehet a gyors és sokoldalú felhasználásban arcra, ajakra és akár még szemhéjra is. Mindez pedig kiválóan rímel az idei trend több kívánalmára is.

Idei trend

A multifunkcionális szépségápolási termékek használata egybevág a 2024-es trendek követelményeivel. A szakértők szerint az idei év sminktrendjei között egyebek mellett az alábbiak szerepelnek, melyek közül néhány egyetlen multifunkcionális eszközzel elérhető:

  • Természetes hatás: üde, könnyű és lágy bőr, ami azt a benyomást kelti, hogy még alapozót sem látott az arcod. A valóság lehet más, de a hatás eredeti és természetes kell, hogy maradjon.
  • Vastag tus: a szemhéj tussal való kihúzása karaktert ad az arcnak, és nagyban befolyásolja a tekintetet. Marad a cicaszem, de mellette lehet akár geometrikus is a vastag és határozott tusvonal, vagy éppen csak annyira, hogy a műszempillák szerepébe bújva keretezzék a szemet.
  • Arcpír: enyhe, halvány, de mégis észrevehető, babapírnek is nevezhető. Egy kis szemérmes elpirulást imitáló enyhe szín az arcon nagyon hatásos lehet, ráadásul ehhez akár egy többfunkciós rúzs is elegendő, mint azt már korábban javasoltuk, az pedig egyébként is jó, ha mindig van nálad.
  • Monokróm hatás: ez a trend az egy és ugyanazon árnyalat használatát hirdeti, ami tökéletesen rímel a multifunkcionális termékek használatára és a gyorsan elkészíthető és praktikus sminkelés igényére. Ha a szemhéj, az arc és az ajkak ugyanannak a színnek a különböző tónusait tükrözik, már eleve harmonikus lesz a smink. Ezt különböző termékekkel is gyönyörűen el lehet érni, de a krémesen kenhető rúzsok szintén profi hatást tudnak eredményezni.
  • Színes pillák: aki viszont inkább a színek pompájára szavaz, most a szempillája színével is bátran kísérletezhet, ez ugyanis a legújabb divathóbort, ami szintén nem új keletű, emlékszünk még a kék, a lila és a zöld szempillaspirálokra? Persze a fekete is örök sláger marad. Akár színes, akár sötét, a szempillaspirál a tekintetet nyitottá és ragyogóbbá változtatja, és máris kész a varázslat pár percben.

Ha érdekel a szakértő véleménye a férfi szépségápolás praktikáiról, ne mulaszd el elolvasni ezt a korábbi cikkünket sem.

Ezeket a kozmetikumokat minden férfinak naponta használnia kelleneEzeket a kozmetikumokat minden férfinak naponta használnia kellene

Van férfi, akinek a kézkrém is túlzás, mások a szemránckrémre esküsznek. Néhány kenceficét azonban a kozmetikus minden férfinak javasol.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka
Elszigetelten élő törzs tagja tűnt fel a civilizációban: ez volt a szándéka

Az egész falut meglepte, amikor az elszigetelt törzs tagja megjelent a településükön.

március 21., 16:00

  • Mindennapi
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért
Megjelent a rendelet: április 1-jétől 200 ezres bírság jár ezért

Az új rendelet tartalmazza a kiszabható bírság összegét is.

március 21., 12:10

  • életem
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával
Rosszul járhatnak az idősek a szakrendelés-választás átalakításával

Komoly problémát jelenthet a szakrendelés-választás új rendszere az idős betegek számára.

március 21., 13:36

  • Édes otthon
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években
Ekkora teremben fért csak el egy számítógép az 1950-es években

Ma, amikor okostelefonokkal operál mindenki, már nehezen elképzelhető, hogy az első számítógépek még terem nagyságúak voltak.

március 21., 14:00

  • világom
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke
Lemondott a gyermekügyi miniszter: kiderült, hogy egy tinitől született gyereke

A titkos kapcsolatra és a tinédzsertől született gyerekre 36 év után derült fény, ezért lemondott a gyermekügyi miniszter.

március 21., 12:44

  • Testem
Ha ezt érzed a válladban, az a tüdőrák jele is lehet
Ha ezt érzed a válladban, az a tüdőrák jele is lehet

Nemcsak a köhögés jelezheti a tüdőrákot.

14 perce

  • világom
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon
Szokatlan képek Vilmos hercegről: egyenruhában, tankon ülve fotózták a frontvonalon

Nem mindennapi helyzetben kapták lencsevégre Vilmos herceget: egyenruhában, tankon ülve jelent meg az orosz határnál.

március 21., 15:21

  • világom
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják
Évente újraépítik, egy teherautót is elbír ez a híd, pedig növényekből fonják

Te elhiszed erről a növényből készült hídról, hogy biztonságos?

március 21., 15:10

  • Testem
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!
Szalmonellával fertőződhetett két népszerű termék: nehogy egyél belőlük!

A két érintett terméket visszahívták, a vásárlókat kárpótolják.

március 21., 17:30

  • Mindennapi
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment
Elon Musk előtt 60 évvel is volt elektromos autó: így ment

Az elektromos autók gondolata, sőt divatja egyáltalán nem új dolog a piacon. Sokkal régebbi, mint gondolnád.

március 21., 16:46

  • Édes otthon
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra
Drámaian megváltozik az időjárás – óriási rezsiköltségek várnak a magyarokra

Érdemes felkészülni a megváltozó időjárásra, ami pluszköltségeket is hozhat.

március 21., 11:10

  • Testem
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat
Ennek a vitaminnak a hiánya memóriazavart okozhat

Sokszor elegendő egy létfontosságú vitamin pótlása aank érdekében, hogy a memóriánk ismét tökéletesen működjön.

március 21., 06:00

  • Édes otthon
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt
Trump miatt hirtelen turisták özönlötték el ezt a ritkán látogatott úti célt

A figyelem középpontjába került Donald Trump miatt egy különleges úti cél, ami egyre népszerűbb a turisták körében.

március 21., 10:36

  • Offline
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott
Tömegek imádták sztárként Hitlert: ilyen rajongói leveleket kapott

Hitler havonta több ezer levelet kapott a rajongóitól.

március 21., 19:30

  • Offline
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte
Arzénból készítette kozmetikumait a csaló, a nők mégis megvesztek érte

A csaló kihasználta a nők szépség iránti vágyát.

március 21., 20:00

  • világom
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek
Aktiválták a kamerákat ezekben az autókban: mostantól mindent rögzítenek

A különleges biztonsági rendszerrel és a kamerák aktiválásával szeretnék visszaszorítani a rongálásokat.

március 21., 11:40

  • életem
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz
80 ezer aranyásót kényszerítettek munkára: embertelen körülmények között tombolt az aranyláz

Alig négy évtizede még dübörgött a természet és mintegy 80 ezer ember mértéktelen kizsákmányolása.

március 21., 19:00

  • Szülőség
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be
Ezt a fajta tejet egyetlen gyerek sem ihatná: kevesen tartják be

Egy új ajánlás szerint ez a tej nem a legjobb a gyerekek számára.

március 21., 06:30

  • Offline
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?
A kör közepén állok... – Tudod, folytatni a 80-as évek magyar slágereit?

Igencsak fülbemászó dalokat írtak azokban az években, ma is dúdoljuk őket. De vajon a szövegük is megy még? Kvízünkből kiderül!

március 21., 06:46

  • Offline
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó
Erről a gyerekkori képről te sem ismernéd fel Elvist: elképesztő fotó

Ez a riadt tekintetű szőke kisfiú a képen ugyanaz az Elvis, aki felnőttkorában világítóan kék szemével babonázta meg a nőket.

március 21., 18:30

  • Édes otthon
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja
Soha ne nyomj rá erre a gombra a számlafizetésnél: minden pénzed bánhatja

Számlák befizetésénél is érdemes körültekintően eljárni.

március 21., 09:06

  • Mindennapi
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte
Rengeteg gyalogos szegi meg ezt a közlekedési szabályt: súlyos bírság járhat érte

Több tízezer közlekedőt figyeltek meg, kiderült, hogy az egyik legalapvetőbb szabályt rengeteg gyalogos és rolleres szegi meg.

március 21., 09:35

  • Offline
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban
Az iskolatejtől az iskolaköpenyig – így teltek iskolás éveink a szocializmusban

Megmutatjuk, hogyan teltek a hétköznapok egy átlagos szocialista iskolában.

március 21., 07:26

  • Testem
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés
52 ezer beteg egy hét alatt – letarolja az országot ez a fertőzés

Kicsit mérséklődőtt a betegek száma, de még mindig nagyon sok a fertőzött.

március 21., 10:06

  • Offline
Fürdőző komondoron derül az internet: videó
Fürdőző komondoron derül az internet: videó

Kíváncsi vagy, mitől lett különleges, a videóban szereplő úszó komondor? Megmutatjuk!

március 21., 08:20

  • életem
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad
Ezen a számon múlhat, hogy idén mennyi lesz a nyugdíjad

Két tényező határozza meg az öregségi nyugdíjat: ez a szám az egyik.

március 21., 08:06

  • világom
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz
A világ legkisebb parkja olyan apró, hogy szinte bele sem férsz

A világ legkisebb parkja valóban csak talpalatnyi méretű.

március 21., 08:50

  • Testem
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták
Veszélyes szer került ebbe az ételbe: ne edd meg, visszahívták

Fagyasztott élelmiszerben találtak veszélyes szert, ezért a terméket visszahívták.

március 21., 07:46

  • életem
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna
Ennyi ideig maradna életben egy űrhajós, ha a Földön minden élet kipusztulna

Kérdés, hogy az űrhajósok egyáltalán életben szeretnének-e maradni.

március 21., 07:00

  • világom
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol
Világszintű közlekedési káosz jöhet a következő 24 órában: téged is érinthet, ha így utazol

Váratlan esemény miatt lezárták a világ egyik legfontosabb közlekedési csomópontját, utasok ezreit érinti az egész napos káosz.

március 21., 08:36

Érdekességek