magyar balett

Már régi ismerősként vártam a beszélgetést Kovács Zsolt Vencel balettművésszel, aki fél évvel ezelőtti legutóbbi találkozásunkkor még izgatottan készült Béjart Ballet-s pályafutásának indulására és új, svájci életére. A fiatal magyar tehetség azóta már a párizsi Opéra Garnier színpadán is szerepelt harmadik magyar táncosként (Solymosi Zoltán és Simon István után), a világhírű társulat oszlopos tagjaként pedig Kína után most egyéb nagyszabású tervek mellett éppen Japánba készül.

Fél év nem nagy idő, de máris mérföldkőnek számító felejthetetlen élményekkel gazdagodhattál. Voltak már olyan pillanatok ebben a pár hónapban, amelyeket egy életre magaddal viszel?

Mindenképpen ilyen pillanat volt, amikor először beléptem a Béjart Ballet ajtaján. Ez egy fantasztikusan inspiráló közeg, ahol a 35 táncos egy nagy családként él, mozog és utazik együtt, éjjel-nappal. A világ minden tájáról a legnagyszerűbb művészeket tömörítő utazó társulat tagjai között 19 éves éppúgy van, mint 50 fölötti. Ez sokat elmond elhivatottságukról, profizmusukról, amiből rengeteget lehet tanulni. A legtöbb európai társulat 1-2 éves szerződést kínál a táncosoknak. A Béjart Ballet 10 éves szerződéssel dolgozik, ami nagy bizalom a társulat részéről. Ezt a tagok tudják és érzik, ezért ez mindenkiből a legtöbbet hozza ki. Nem belekényelmesednek, hanem folyamatosan megújulva mindig próbálnak a magasan lévő elvárásoknak maximálisan eleget tenni. Ezt segíti elő a szinte minden második hétre érkező vendégmesterek változatos és zseniális új stílusa, üde változatossága és technikai sokszínűsége is.

De nagy pillanat volt a párizsi Opéra Garnier-beli fellépés is. A tomboló közönség 3 vagy 4 alkalommal is visszatapsolta társulatunkat. Az utolsó meghajlásnál fényt adtak a nézőkre is, így pontosan láthattuk, hol vagyunk, szemükbe nézhettünk a lelkesen tapsoló publikumnak, láthattuk a csillogó szemeket, ami felemelő érzés volt. Ráadásul, az utolsó előadás után, módomban állt kicsit felderíteni a párizsi Operaházat belülről is. 10 ballett-terme közül 7-et sikerült is felfedeznem, de az operaház Fantomját hiába kerestem (nevet).

A bécsi Operaház balettpróbáján részt venni is efféle érzés volt. Rövid téli hazalátogatásom előtt már tudtam, hogy lesz hazafelé egy kis szabadidőm, ezért egykori litvániai balettmesteremmel, Cédric Ygnace-szal felvettem a kapcsolatot előzetesen, aki szívélyesen meghívott. Minden mester a saját arculatára formálja az órát. Cédric mester francia balettórája erős és dinamikus, mindig nagy élmény. Ezt a gyors, kis ugrásokkal teli stílust a magyarországi balettképzésben inkább jellemző orosz technikával mindig jó ötvözni. Emellett egy Martin Schläpfer koreografálta Csipkerózsika-előadást is végigélvezhettem Bécsben, így igazán teljes élményben lehetett részem. 

Milyen volt az indulás egy új országban, új társakkal, új feladatokkal?

Régóta külföldön élek, még a tanulmányaim során 1 év Bécs után 1 év oroszországi képzés következett a Vaganovában, majd örökös szerződést kaptam Litvániában, ahol éveket töltöttem. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy külföldön éljek, ahogy a családom is, akik ha csak tehetik, itt-ott meglátogatnak, előadásaimra járnak. Ez az érzés önmagában nem új. Ami szokatlanabb volt számomra, az a rengeteg utazás. A Béjart Ballet utazó társulatként a kényelmes adottságú lausanne-i 4 balett-termét csak próbákra használja két turné között, így az idő fele telik itt helyben, a másik fele utazással és vendégszerepléssel. Ha egy táncos más színpadon lép fel, mint amelyiken próbál, mások lesznek a fények, más a színpad mérete stb. A számtalan újdonsághoz mindig adaptálódni kell, ha nagyobb a színpad, széthúzni a térformát, nagyobb mozdulatokkal betölteni a teret. A párizsi színpad például döntött. Ahhoz nagyon nehéz rövid idő alatt hozzászokni és megtanulni rajta táncolni, mert máshová kell a testsúlyt helyezni, hogy a mozdulat a végén ugyanazt az eredményt adja, de ahhoz is hozzá lehet szokni, hogy valamihez mindig hozzá kell szokni.

Litvánia után a hűvösebb napok vagy a havazás nem okozhatnak újdonságot, de van alkalmad kihasználni a Svájc kínálta lehetőségeket? Érzékeled egyáltalán, hogy hol vagy? 

Litvániában egyórás balettórák voltak, itt 1 óra 45 perc egy alkalom. Ezt szeretem, mert jobban ki lehet bontakozni, de csak 18:30-ig van munkaidő, így jut idő regenerálódni. A körülmények nagyon kedvezőek, a 4 próbaterem egyikébe biztosan bármikor bejutok, ha ahhoz van kedvem, de masszázsra is járhatok, jó az orvosi ellátás, és energiadús, de nem nehéz a menzai étel is, kifejezetten a mi mozgásban gazdag, de egészséges táplálkozási igényeinkre szabva. Már gulyást is főztek egyszer, kicsit svájci volt az a gulyás, de ízletes. Ugyanakkor, néha eszem fondüt is itt étteremben, és persze a lakásból kilépve csodálatos hegyek vesznek körül. Eljárunk túrázni, és a Genfi-tóban is sokat úsztunk jobb időben, de mégsem tudok minden lehetőséggel élni. Például édesanyám nemrég látogatást tett nálam, és egy délután síelni készült. Bármennyire is szeretett volna az egyik felem vele tartani, nem tudtam felülkerekedni az aggodalmamon, hogy mi lesz, ha történik velem valami. Csak az járt volna a fejemben, hogy most vetek véget a karrieremnek. Nem ment. Tulajdonképpen én már azon meglepődtem az első napokban, hogy a próbaterem előtt a parkolónk motorokkal volt tele. A legtöbb táncos is nagymotorral közlekedik, még csak nem is robogóval, pedig az nem veszélytelen. Ezért én, ha tehetem, kikapcsolódásként inkább olyan tevékenységet választok magamnak, ami kevésbé fizikai, például szeretek festeni, szoktam írogatni is saját kedvtelésből, illetve gyakran sakkozom.

Az elmúlt időben több sajtónyilvánosságot kaptál, ez változtatott valamit benned?

Igen, úgy érzem egyfajta megerősítést adott. Persze, nem a sajtónyilvánosság, de az érdeklődés, amit nyilván az vált ki, ahol vagyok, és ami eddig már mögöttem van. Korábban egy negatívabb megjegyzést vagy kritikát nehezebben fogadtam volna, jobban megviselt volna. Szerencsére nem nagyon van ilyenben részem, mégis, azt hiszem, a saját belső nyugalmam stabilabb. De ez nem az egyetlen belső változás bennem az utóbbi időkben. Róna Viktor, aki egy évig balettmester volt a párizsi Operaházban, egyszer egy interjúban azt mondta:

Vagy világszínvonalon csináljuk, vagy ne csináljuk.

Ezt az üzenetet nagyon magamévá tettem, és mostanában sokkal tudatosabb a hozzáállásom. Sokat foglalkozom a mindfulness minden módjával, a meditációval, és jobban átszellemülök. Ma már nem szeretek úgy fogalmazni, hogy „keményen” dolgozom, mert lelkesen és jól szeretném csinálni, amit csinálok, de ha flow-állapotba kerülök, akkor könnyeden lehet a magas színvonalat szolgálni. 

Eddigi pályafutásod során fontos volt számodra, hogy legyenek magánprojektjeid, amelyekben mindig valamilyen aktuális társadalmi szerepvállalás is volt. Erre leginkább a szabadidődből tudsz kiszakítani. Most lehetséges ez?

Télen két hét, nyáron egy hónap szünet áll rendelkezésemre pihenni, de a „táncrend” az év során annyira feszes, hogy ezúttal nem biztos, hogy marad erőm ilyesmire a regenerálódásra szánt időszakban. Egy-két hetet biztosan a teljes testi feltöltődésre szeretnék majd szánni a nyári pihenőmből, de van azért már egy ötlet a fejemben, amire lehet, hogy hagyok egy kis teret…

Az általános ritmus szerint nagyjából két hét lausanne-i próbasorozat után egy hét utazás következik, ha Ázsiába megyünk, vagy messzebbre, akkor két hetet vagyunk távol is, hiszen hozzá kell szokni az időeltolódáshoz. És persze az ételekhez is. Kínában például mindenki nagyon figyelt arra, hogy mit eszik. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elrontsuk a gyomrunkat, viszont diétázni sem tudunk, ugyanannyi energiát kell bevinnünk a sok mozgás miatt, mint egyébként. A nagy kérdés ilyenkor az, hogy mivel. A társulat tagjai már kellő rutinnal rendelkeznek ahhoz, hogy erre maguk megtalálják a választ, de ez néha nem egyszerű. 

A korábbi pályafutásodnak melyek azok a bizonyos nagy pillanatai, amelyekre mindig emlékezni fogsz majd?

Litvániában egy ízben nekem ítélték az év feltörekvő csillaga címet, ez hihetetlen öröm volt. De ilyen pillanat volt, amikor az első principál szerepem megkaptam. Vagy amikor az NDT darabjában táncolhattam, a Nederlands Dans Theater ugyanis a kortárs tánc csúcsa. És felejthetetlen az élmény, amikor egy Wayne McGregor-darabban szerepelhettem. 

Vannak a láthatáron már a jövőből is ilyen pillanatok?

Éppen Japánba készülünk, az mindig nagy élmény, ott a táncnak nagyon nagy megbecsültsége van. De határtalan izgalommal várom a közös munkát Roberto Bolléval is például, ami szintén előttem áll a közeljövőben. Ő a világ leghíresebb táncosa ma, nagy élmény már a felkészülés is a vele való találkozásra. De meghívás esetén nagyon boldogan vendégszerepelnék a Magyar Állami Operaházban is.

Ha kíváncsi vagy rá, hogyan alakult ennek a nagyszerű karriernek a kezdete, korábbi interjúnkból megtudhatod.