Árvaházban nőtt fel, 11 gyereke lett, de nem volt túl jó apa Chaplin

GettyImages-1992911
Olvasási idő kb. 6 perc

Charlie Chaplin, talán zavaros gyermekkora miatt, nem lett sem igazán jó férj, sem túl jó apa. Sokoldalú tehetsége inkább filmjeiben mutatkozott meg, melyeknek olykor egy személyben volt forgatókönyvírója, producere, szponzora, főszereplője, rendezője és zeneszerzője is.

Vannak univerzális színművészek, akik számos különböző figura megformálására képesek, és vannak karakterszínészek, akiknek igazán jól egy bizonyos szerepkör áll. Bár Charlie Chaplin a fiúgyermek szerepét kiválóan hozta azzal, hogy élete végéig gyengéd szeretettel ragaszkodott és gondoskodott elmeintézetbe kényszerült édesanyjáról, sem férjként, sem apaként nem nyújtott parádés alakítást, noha négy házasságából összesen 11 gyermeke született. 

Apja és anyja ugyan ismert, de származása nem

Komikusként tehetségét volt honnan örökölnie: édesanyja és édesapja is ebben a műfajban jeleskedtek Londonban, amikor 1889 áprilisában megszületett Charles Spencer Chaplin, idősebb féltestvére, Sydney után második gyermekként. Legalábbis ez a leghivatalosabb verzió erről az eseményről, melyről főleg Charlie Chaplin saját önéletrajzi kötetéből értesülünk. Hogy mi a valóság, arra sem az MI5, sem az MI6, de még az FBI nyomozói sem jöttek rá, bár egy sokáig elzárva tartott és véletlenül, Chaplin halála után előkerült levélből arra következtetni, hogy valójában Smethwickben született. Származását ugyanannyira homály fedi, mint születésének időpontját és helyszínét. Antiszemita körök a 20. században mindenképp zsidóságát igyekeztek bizonygatni, míg ő maga inkább anyai ágú cigány vénájára szerette felhívni a figyelmet.

Apaként utolsó felesége és 8 gyermeke társaságában
Apaként utolsó felesége és 8 gyermeke társaságábanPictorial Parade / Getty Images Hungary

Chaplin apja nem volt jó példa

Noha a különböző források bizonyos eltérésekkel tálalják Sydney és Charlie gyerekkorát, annyi bizonyos, hogy id. Charles Chaplin halálakor a kis Charlie még csak 11 éves volt. De a kabaréénekes apa már ezt megelőzően is, úgy tűnik, elhagyta Hannah Hillt, a fiúk énekes-színésznőként dolgozó anyját, s vele együtt a családot. A Hannah Lily Harley művésznéven ismertté lett nő hangja egy előadáson felmondta a szolgálatot, és az ötéves Charlie-nak kellett beugrania édesanyja helyett, aki később labilis elmeállapota miatt intézetbe is került. A fiúk így magukra maradtak, árvaházakban és bentlakásos intézetekben leltek menedéket, és örökölt tehetségükből igyekeztek megélhetést biztosítani maguknak. Charlie korai gyerekkoráról sztepptáncosi és pantomimművészi emlékek is maradtak fenn. Még az sem egyformán jelenik meg a különböző beszámolókban, hogy 1910-ben vagy 1912-ben, netán 1918-ban érkezett az Amerikai Egyesült Államokba, de az biztos, hogy oda már mint komikus, mutatványos, revütáncos utazott, egy társulat tagjaként.

Chaplin, a boldog apa legkisebb gyermekét tartja karjaiban
Chaplin, a boldog apa legkisebb gyermekét tartja karjaibanBettmann / Getty Images Hungary

Chaplin Amerikában: egy jobb élet reménye

A lehetőségek országa sokáig nagyon jól bánt a hányatott sorsú fiatallal. Hamar szerződés szerződést követett, népszerűsége és keresettsége egyre nőtt. Előbb testvérét vitette maga után Amerikába, hogy karrierjében továbblépve átadja korábbi feladatköreit bátyjának, majd amikor még nagyobb anyagi biztonságra tett szert, maga után vitette egy amerikai elmegyógyintézetbe édesanyját is, hogy közelebbről tudjon gondoskodni ellátásáról. Az asszonyt, akit egyébként éppen saját unokája, Geraldine Chaplin formált meg az 1992-es Chaplin című életrajzi filmben. S közben a szerelmek is (egyre gyakrabban) megtalálták a fiatalembert. 

Sem az apa-, sem a férjszerep nem állt igazán jól Chaplinnek

Chaplin még 30 sem volt, amikor 1918-ban első ízben megnősült, ugyanis várandós lett partnere, a 16 éves Mildred Harris névre hallgató, zsenge színésznő. A frigyből született kisfiú, Norman azonban három hónapos korában elhunyt, s ezzel a házasságnak is vége lett, Chaplin azonnal elhagyta fiatal nejét. Mire 1920-ban elvált első feleségétől, már ismert színész volt, s a hírnévvel az őt bálványozók száma is nőtt, ami egyáltalán nem volt Chaplin ellenére. Legkevésbé a fiatal hölgyek rajongása zavarta, akik közül, utolsó feleségének számításai szerint mintegy kétezerrel a művész feltehetően intim kapcsolatot is létesített.

A válás évében munkája során megismert egy 12 éves leányzót, s szárnyai alá vette az ifjú tehetséget. Éveken át pátyolgatta a nála 20 évvel fiatalabb lányt, aki 1927-es válásukig két gyermeket szült a mesternek.

Harmadik nejét 1932-ben ismerte meg, s abban, hogy 43 évesen felfigyelt a 22 éves modellre, talán az is közrejátszott, hogy a hölgy akkoriban 17-nek mondta magát. 1936-tól 1942-ig egy párt alkottak, és Chaplinnek egyetlen esztendő elegendő volt, hogy különválásuk után készen álljon egy újabb házasságra.

A filmsztár utolsó, sorrendben negyedik felesége, a 36 évvel fiatalabb Oona O'Neill aztán 1943-tól Chaplin 1977-ben bekövetkezett haláláig mellette maradt, így volt alkalma 8 gyermeket szülnie a ferfinek.

Férj és feleség, apa és anya, Charlie Chaplin és Oona O'Neill
Férj és feleség, apa és anya, Charlie Chaplin és Oona O'NeillBettmann / Getty Images Hungary

Charlie Chaplin élete mérlegen

Chaplint antiszemita körök egy időben zsidónak bélyegezték, kifogásolható erkölcsei és politikai nézetei miatt az Amerikai Egyesült Államok kitiltotta területéről, hírszerzésük pedig kommunistabarátnak titulálta. Gyermekei közül ugyan többen nyomdokaiba léptek a színészi pályán, de mint apától, inkább féltek.

Feleségeivel általában hangos válással végződött kapcsolata, még több viszony pedig még csak nem is végződött házassággal.

Ugyanakkor Charlie Chaplin a némafilmek halhatatlan ikonja, akinek karrierje átívelt a némafilmek világából a hangos mozi időszakába. Nemcsak legendás színész, komikus, de ismert zeneszerző és kiváló producer is, aki életmű-Oscar-díjat vehetett át, és utolsó filmjében olyan sztárok mellett tűnt fel, mint Sophia Loren és Marlon Brandow.

Ha kíváncsi vagy másik híres apukák híressé lett gyermekeire is, nézd meg ezt a fotógyűjteményünket.

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek