Barangolj velünk a világirodalom fényképészeti panteonjában

Geyer Krisztina

Gisèle Freund fotóriporter ma leginkább az 1930-as években Párizsban otthonra lelt művészek és írók pezsgő bohém közösségének krónikásaként ismert. „Áldozatai” között – ahogy ő nevezte portréalanyait – találjuk Ernest Hemingwayt, Virginia Woolfot, Jean-Paul Sartre-t, valamint Frida Kahlót és Henri Matisse-t.

Gisèle Freund fotóriporter 1908-ban született Berlinben, és a francia feminista értelmiségiek egyik oszlopos tagjává vált, miután a náci Németországból menekülve Párizsban telepedett le az 1930-as években. Ott folytatta tanulmányait, disszertációját a fényképészet társadalomformáló szerepéről írta, amiben elegyítette frankfurti szociológiaismereteit szenvedélyével, a fotográfiával. Ezt a merész ötleten alapuló doktori tézist a Sorbonne-on nagy érdeklődés övezte, mivel a fotográfia az akadémián akkortájt még nem volt elismert művészeti ág. Gisèle érdeklődése a portrék iránt ekkor kezdődött. 

Párizs 20-30-as évek – jókor, jó helyen

Párizs a két világháború között a szabadság eufóriájában élt, pezsgő szellemi életével csábította a világ minden tájáról a művészek, írók tömegeit. Az angol és főként az amerikai irodalom jeles képviselői kísérletező művészetfelfogásuk és szexualitásuk miatt pontosan erre a szabad alkotótérre vágytak.

Shakespeare and Company
Shakespeare and Company

Freund nagyon hamar részévé vált annak a művészközösségnek, amely törzshelyéül választotta a Szajna bal partján lévő két könyvesboltot: a Sylvia Beach tulajdonában lévő Shakespeare and Companyt és a Beach szeretője, Adrienne Monnier által működtetett La Maison des Amis des Livres-t.

Beach boltja volt a második otthona az „elveszett nemzedék” tagjainak, köztük Ernest Hemingwaynek, F. Scott Fitzgeraldnak és Gertrude Steinnek. 

Egy teremben Radnótival

http://www.gisele-freund.com/
http://www.gisele-freund.com/

1935 nyarán Párizsban rendezték meg az Írók Nemzetközi Egyesülése a Kultúra Védelmében elnevezésű kongresszust, ahol közel 600 alkotóművész vett részt, köztük Radnóti Miklós is.

Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen jelentős eseményen hemzsegtek a fényképészek, de még maga Freund is meglepődött, amikor kiderült, hogy társával, David Seymourral (Dawid Szymin – a Magnum fotóügynökség egyik társalapítója és fotóriportere, aki Chim néven ismert) egyedül voltak a feladatra. Freund így emlékezett vissza az eseményre:

„Különböző bőrszínű és vallású értelmiségiek ültek egymás mellett a tantermekben, ahol a nyitó viták zajlottak: észak és dél, arabok és izraeliek, feketék és fehérek között. Az ellenfelek közötti párbeszéd még a legszkeptikusabb jelenlévők számára is olyan érzelmeket közvetített, amelyek nemcsak a viták hangnemében, hanem az informális találkozókon és a beszédek gyakran lírai szárnyalásaiban is érzékelhetőek voltak.”

Színes portrék

1935 egy jeles év volt a fényképészet történetében is, az amerikai Kodak cég ekkor kezdte gyártani a színes Kodachrome-ot, amely hét évtizeden át, egészen a digitális technika térhódításáig a legfontosabb fotónyersanyag maradt a profik és az elhivatottabb amatőrök között. A rá következő évben pedig megjelent a Life hírmagazin első fotókkal teli száma Amerikában, aminek különlegessége volt, hogy illusztrációk helyett, fényképekkel mutatta be olvasói számára a nagyvilágot.

Ugyan Franciaországban ez idő tájt már lehetett színes filmeket venni a fényképezőgépekbe, viszont a nyomtatott sajtó még nem állt készen a színes fényképek közlésére, így a hivatásos fotóriporterek között nem terjedt valami gyorsan a drágább technológia. Freund is csak saját örömére próbálkozott vele, Leica gépébe egyre többször fűzött színes filmet. Mivel a Life magazin már az első példánytól készen állt a színes képek nyomtatására, így kapcsolatba lépett Freunddal, aki a háború idején divatképeket volt kénytelen a tengerentúlra küldeni, ugyanis az amerikaiakat a párizsi ruhák foglalkoztatták.

Freund a portréfotózást autodidakta módon tanulta ki, többnyire barátait és ismerőseit kapta lencsevégre, akik történetesen a világirodalom későbbi nagyjaivá váltak. Összeköttetései révén nyílt lehetősége James Joyce-ról elkészíteni azokat az érzékeny portrékat, amiket a Finnegan ébredése című könyvének megjelenése alkalmából a Life tulajdonosának másik híres magazinja, a Time rendelt meg tőle. Ez a sorozat megnyitotta előtte a kapukat.

Virginia Woolf szürkéskék szeme

Freund innentől az írók és művészek portréira specializálódott, tudta például, hogy ha Virginia Woolf elfogadja a felkérését, az további hírességeket is meggyőz arról, hogy kamerája elé üljenek. Woolf azonban eleinte nem volt hajlandó vele találkozni, de közös ismerősük, Victoria Ocampo, a Sur magazin alapítója biztosította őt a fotós tehetségéről. Naplójában Woolf ezt jegyezte le a találkozóról: „Gyűlölködő délutánra számítok.” Későbbi bejegyzéseket már nem szentelt az eseménynek, de a képekből úgy tűnik, hogy átadta magát Freundnak, és hagyta, hogy közösen válasszák ki a portréhoz a megfelelő ruhát. Így elkészülhetett az írónőről a halála előtti utolsó, egyik legnagyobb hatású portréfotó-sorozat. Különlegessége, hogy nem készült más színes kép Woolfról!

Latin-Amerika

Freund 1940-ben, két nappal Párizs német megszállása után újból menekülni kényszerült. „Ugyanazzal a kis kofferrel, amelyikkel Berlinből jöttem, de a koffer most nem a vonat, hanem a biciklim csomagtartóján” – emlékezett vissza könyvében. Dél-Franciaországba kerekezett, ahol két éven át bujkált, majd André Malraux rábeszélésére Argentínába ment. Fotósorozatot készített Eva Perónról, Chilében megismerkedett Pablo Nerudával, Mexikóban Frida Kahlóról készített bensőséges fotókat.

Robert Capa 1947-ben személyesen invitálta, hogy legyen az első női tagja az általa alapított Magnum Photos fotóügynökségnek. A 8-10 szabadúszó fényképészt tömörítő szervezet maga között felosztotta a világot, míg Capa a harctér közelében volt elemében, addig Freund témája Latin-Amerika lett. 

Kilenc Nobel-díj

1952-ben végül Európában telepedett le, ahol folytatta találkozóit a híres írókkal – az általa fényképezett hírességek közül kilenc később elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.

Regényeik iránti élénk érdeklődésével férkőzött az írók bizalmába. Előfordult, hogy órákon át vitatkoztak könyvekről, művészetről, filozófiáról a fotózás előtt. Mindig ügyelt arra, hogy „áldozatai”, ahogy ő hívta portréalanyait, jól érezzék magukat vele, rokonszenvesnek találják, ezzel érte el azt, hogy megörökíthette, amit Jacques Chirac, Franciaország elnöke, Freund előtt tisztelegve „a személyiség esszenciájának” nevezett. 

Gisèle Freund 1908–2000
Gisèle Freund 1908–2000

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra