szex viktoriánus kor Anglia

Viktória angol királynő több mint hatvan éven át (1837–1901) tartó uralkodásához ma elsősorban a prüdéria, a modoroskodás és a képmutatás fogalmát társítjuk. „Csukd be a szemed, és gondolj Angliára!” – hangzik a királynőnek tulajdonított mondás a házastársi kötelességet összeszorított szemekkel (és lábakkal) tűrő feleségek számára, holott a királynő – legalábbis fiatalabb korában – valószínűleg egyáltalán nem volt prűd: férjével, Albert herceggel kilenc gyermekük született 21 éves házasságuk alatt, és a nászéjszakájáról lelkendezve írta a naplójába: „Soha, de soha nem töltöttem még el ilyen estét. Mennyei boldogság volt ajkaimat az övére szorítani.” Albert azonban 1861 decemberében tífuszban meghalt, innentől kezdve Viktória valóban gyászruhát viselt, és férjhez sem ment többé. A fényképekről egy fekete ruhás, zord tekintetű nő néz vissza – talán innen ered a mai elképzelésünk a korszak szigorú erkölcseiről.

Való igaz, hogy Viktória uralkodása alatt azt tartották, hogy a szex célja a gyermeknemzés, ennek azonban konkrét mögöttes indokai voltak. A 19. század közepén a szifilisz még gyógyíthatatlan betegségnek számított, amely előbb-utóbb őrülethez és halálhoz vezetett. Ezenkívül tragikusan magas volt a halállal végződő szülések száma: ebben a időszakban Angliában minden 200 nőből egy meghalt szülés közben vagy a későbbi szövődményekben. Emellett tartottak a túlnépesedéstől is, különösen a nyomorban és szegénységben élők számának növekedésétől. (Dickens regényeiből ma is képet alkothatunk, mit jelentett szegénynek lenni akkoriban.) A szex egyetlen társadalmilag és erkölcsileg elfogadott formája a házaspárok négy fal között zajló együttléte volt. Mindent, ami ezen kívül esett, hivatalosan deviánsnak és bűnösnek tartottak: a maszturbációt, a homoszexualitást, a prostitúciót és a pornográfiát egyaránt.

Vénusz, bundában

A nőkkel szemben elvárták, hogy fiatalon legyenek tiszták (legalábbis lelki értelemben), szűziesek, majd erényes és gondoskodó családanyák. Velük szemben állt a „bukott nő” alakja, aki prostituált vagy szexuálisan deviáns volt, és férfiakat csábított a bűnre. A társadalom ugyan látszólag elítélte a nyílt szexualitást, valójában azonban az erotika nagyon is jelen volt a mindennapokban:

Becslések szerint 1890-ben az 5,5 milliós lakosságú Londonban közel 80 000 prostituált élt, a londoni Holywell Streeten pedig számos, pornográf könyveket is árusító könyvesbolt működött. Ezek működését az 1857-es Obszcén Publikációk Törvénye után tiltották ugyan, de továbbra is működtek – igaz, ekkor már illegálisan. Nemcsak expliciten pornográf műveket („A kéj románca”, „Titkos életem”, „Vénusz bundában”) árusították, hanem például Oscar Wilde és Charles Dickens egyes írásai is ebbe a kategóriába estek. A fényképezés megjelenése után erotikus és pornográf fotókat is árusítottak ezek az üzletek. Az obszcén felvételek és rajzok gyakran erőszakos jeleneteket ábrázoltak: nők megerőszakolását vagy férfiak kasztrálását.

Albert herceg és a piercing

A viktoriánus kor furcsaságai közé tartozik az a legenda, miszerint a zongoralábakat is eltakarták, mert kihívónak minősítették; illetve Viktória férjéről, Albert hercegről tartották azt, hogy piercinget viselt a nemi szervében, hogy azt szűk nadrágja oldalához rögzítse, az esztétikusabb megjelenés érdekében. Állítólag ezt a beavatkozást már a húszas éveiben, házassága előtt elvégeztette. Nem tudni, valóban így volt-e, de az tény, hogy az Albert herceg (Prince Albert) ma is a férfiak genitális piercingjének megnevezése.

Már megint a hisztéria

Akkoriban, sőt egészen a huszadik század közepéig úgy tartották, hogy a nőknél jelentkező számos tünetet (gyermektelenség, fejfájás, feledékenység, káromkodás, a lábdagadás, hangulati ingadozások stb.) a testükben vándorló méhük okozza. Ennek egyik kezelési módja a csiklóstimulációval elért orgazmus volt: az orvosok úgy vélték, hogy ezáltal a méh visszahelyezkedik eredeti pozíciójába, megszabadítva a nőket hisztérikus tüneteiktől. A víz erejét is bevetették, ha a női hisztéria kezeléséről volt szó: az angliai gyógyfürdőkben található porcelán asztali tusolókra tömlőt csatlakoztattak, amely vizet permetezett a nők lábai közé. Egy idő után áttértek arra, hogy a vizet fertőtlenítőszerre cseréljék, ez azonban sokszor mérgezést, sőt halált eredményezett.

Megy a gőzös

Külön érdemes megemlíteni a korszak vibrátorait, amelyekkel a hisztériás nőket kezelték (és amelyek működéséről közelebbi képet kaphatunk a Hisztéria című filmből). Eleinte az orvosok kézzel mozgatták az erre a célra tervezett vibrátorokat, például bizonyos Dr. Gerald Joseph Macaura Vérkeringető (Blood Circulator) névre keresztelt hordozható eszközét. Később áttértek a gőzzel működő vibrátorokra. Dr. Joseph Mortimer Granville egy 18 kg súlyú vibrációs eszközt tervezett, eredetileg az izmok masszírozására, de hamar kiderült, hogy egyéb területeken is hatásos. Az 1880-as évek elején eladta a Granville kalapácsának nevezett eszközt az orvosoknak, akik sikerrel alkalmazták nőbetegeiken. 1869-ben dr. George Taylor szabadalmaztatott egy gőzzel működő vibrátort, amelyet Manipulátornak keresztelt. Az étkezőasztal méretű eszköz nemigen fért be a legtöbb orvosi rendelőbe, ráadásul használat közben szenet kellett bele lapátolni, így leginkább gyógyfürdőkben és fürdőházakban alkalmazták. Terápiás előnyeinek híre mindenesetre gyorsan terjedt, így egy-egy Manipulátorral rendelkező gyógyfürdő nem szűkölködött látogatókban.

Chattanooga Choo-Choo

A női hisztéria kezelésére használták a Chattanooga nevű gőzzel működő gépet is. A másfél méter magas készülék karja egy falba fúrt lyukon keresztül érte el a szomszéd szobában tartózkodó páciens megfelelő testrészeit. A mechanikus kart orvos irányította, miközben két férfi szenet lapátolt a kemencébe, hogy működjön a masina. Alighanem a Chattanooga volt a vibrátorok Cadillacje: nagyon drága és – a korabeli beszámolók szerint – nagyon hatásos.

Emelő- és verőgép

Végül, de nem utolsósorban a korszak bizarr találmányáról, az Ulysses S. De Moulin nevéhez fűződő emelő- és verőgépet kell megemlítenünk. A fenekelés a viktoriánus korszakban, a „nevelőnők aranykorában” nagyon is valóságos igény volt: nagyon sok férfi fizetett azért, hogy professzionális fenekelő kezébe kerüljön, aki nyírfaágakkal korbácsolta meg. De Moulin 1908-ban szabadalmaztatta emelő- és verőgépét, amelyet pontosan erre a célra tervezett. Az eszközt eleinte „tréfagépként” hirdette, mondván, hogy mókás beavatási szertartásokon jó célt szolgál, de azok, akik a viktoriánus korszakban hódoltak a BDSM-nek, hamar rájöttek igazi funkciójára. Működése egyszerű volt: le kellett hajolni, megkapaszkodni a markolatban, és már várhatták is a rugós lapát áldásos tevékenységét.

A lehetőségek tehát a viktoriánus korban is rendelkezésre álltak arra, hogy a polgárok beteljesítsék különc vagy éppen mindennapi szexuális vágyaikat. Fennmaradt arról is egy legenda, hogy amikor a királynő 1857-ben Toscanába látogatott, Michelangelo Dávidjának is el kellett takarni a nemi szervét, de úgy tűnik, feleslegesen óvatoskodtak: Viktória szívesen rajzolt férfiaktokat, és a Pompejiből és Herculaneumból akkoriban előkerülő, falloszokat ábrázoló termékenységi szimbólumokat is gyűjtötte. Igaz, ezeket nem tette közszemlére: a British Museum titkos helyiségébe, a Secretumban helyeztette el őket.