Napóleont nemcsak hogy alacsonyka termetűnek fogadtuk be képzeletünkbe, de komplett elméleteket is kreáltunk apróságáról. Ha alacsony, bizonyára frusztrált. Ha pedig frusztrált, nyilván arrogáns és agresszív is. Egy zseniális hadvezér, kivételes tehetségű hódító, szilaj katona és kevéssé empatikus férj, illetve szerető pont ilyen lehet, gondoltuk. Olyannyira, hogy a gondosan és logikusan felépített gondolatlánccal indokolt jelenségnek nevet is adtunk: Napóleon-komplexus.
Napóleon valódi titkai
Napóleon azonban – ahogy a többi „szörnyeteg”, akiknek viselkedését alacsony termetükből származó komplexusaikkal magyaráztuk – nem számított saját kortársai között kifejezetten kicsinykének. Ráadásul sem Abraham Lincoln, a polgárháborúban álló Amerikai Egyesült Államok 16. elnöke, sem Charles De Gaulles, második világháborús francia tábornok, később rövid ideig miniszter-, majd köztársasági elnök sem volt utolsó stratéga, mégis mindketten bőven túlnőtték a tekintélyes 190 cm-es magasságon. Azaz nem igaz, hogy a jó hadvezéri vagy politikai képességek csak az alacsony emberek sajátjai.
Napóleon sem volt alacsonyabb átlag kortársainál. Egy francia orvos aprólékos posztumusz mérései alapján
a 168,6 cm-es Bonaparte még magasabb is volt az akkor 165 cm-es átlagnál,
ellentétben a róla szóló rosszindulatú híresztelésekkel, melyek értelmében valójában csak egy gonosz törpéről volt szó. E pletyka terjesztése az ellenséges angolok érdeke volt, akik minden lehetséges módon hitelteleníteni igyekeztek a békazabálók élén álló „nagy” kihívót. Így, ha volt is valamilyen kisebbségi komplexusból fakadó bizonyítási kényszer a császárban, az nem gyökerezhetett testmagasságából.
Egyéb komplexus…
Egyes források értelmében ilyen jellegű komplexusa sokkal inkább lehetett bizonyos, más jellegű paraméterei miatt, azaz inkább paracentiméterei miatt. A stratéga egy, mérettel sokat összefüggésbe hozott testrészéről megállapították ugyanis, hogy az aligha érhette el a 4 cm-es hosszt. Ennek a szervnek a cm-re való átváltásánál is érdemes azonban megjegyezni, hogy a korabeli francia és angol hüvelyk mértékegységek nem ugyanakkorák voltak, így az a testmagasság, amely a franciáknál közel 169 cm, az az angoloknál mindössze 158 cm körül lehetett. Mindenesetre, aki ennek az adatnak maga kíván utána járni, annak egy amerikai urológushoz kell időpontot foglalnia mustrára, aki árverésen tett szert a császári szervecskére.
Romantikus érzület
Mindemellett, már egy iskolás gyereknek is felvillan egy jellegzetes kép a gyakran egzaltált tekintetű, összetéveszthetetlen frizurájú államférfiról, a történelem egyik legismertebb politikusáról, hadvezéréről és császáráról, Bonaparte Napóleonról. A könyvek lapjairól jól ismert képek mellett belénk égett sajátos hajviselete, már-már piperkőc megjelenése, stratégiai zsenialitása és csekély empatikus képessége. Katonai és politikai céljait bármikor szemrebbenés nélkül helyezte magánéletének szereplői elé, éppen ezért talán meglepő az a tény is, hogy fiatalkorában még nemcsak gondolataiban volt romantikus, de egy szerelmi történetet még papírra is vetett regény formában. A művet soha nem adták ki, de keletkezése pillanatában néhányan talán olvasták. A regényhez Napóleon a Joséphine-t megelőző, Eugéine Désirée Claryhoz fűződő kapcsolata ihlette.
Kiemelkedő képességek
Ahhoz, hogy valaki egy regényt papírra vessen, még ha fércmunka is, meglehetős nyelvi készlettel és jártasságokkal kell rendelkeznie. A korzikai születésű Napóleon számára mindez franciául nem volt magától értetődő, a gyermek Bonaparte ugyanis a korzikai helyi dialektus mellett a genovai nyelvet beszélte. A francia tökéletesítésére csak 9 éves kora után nyílt módja, amikor családjával Párizs közelébe költözött. Napóleon magas intelligenciájáról azonban nemcsak nyelvi készségei árulkodtak már zsenge korában, hanem az a tény is, hogy ő volt az első korzikai, aki az École Militaire-en végzett 1784-ben. Talán fotografikus memóriája is kellhetett ahhoz, hogy teljesítse az elvárásokat, s később, mindössze 24 évesen a francia hadsereg hadvezérévé válhasson.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés