„Senki sem figyelmeztetett a méheltávolítással járó gyászra”

Leggyakrabban mióma, rosszindulatú daganat, a méh süllyedése, előesése, gyógyszeres kezelésre nem reagáló vérzészavar, endometriózis vagy kismedencei gyulladás esetében javasolhatja a szakorvos ezt az eljárást. Utána menstruáció már nem fog jelentkezni a páciensnél, és teherbe sem eshet. Amennyiben mindkét oldali petefészek eltávolításra kerül a műtét során, mindezeken túl még hormonkiesési tüneteket is mutathat a páciens a menopauza előtt. 

„Azon a napon, amikor úgy döntöttem, hogy 41 évesen méheltávolításnak vetem alá magam, először megkönnyebbültem”

– írja Stephanie Watson, a Healthline szerzője, aki akkor még nem is sejtette, mennyire nem lesz egyszerű menet a műtét utáni lelki felépülés.

„Végül, miután együtt éltem a méhmióma okozta fájdalommal, és sok hónapot eltöltöttem a nem sebészeti megoldások kipróbálásával, azt mondtam az orvosomnak, hogy jelentsen be a műtétre, amely véget vet a kínoknak” – kezdte történetét a szerző.

”A mandarin méretű miómám jóindulatú növekedés volt a méhemben, ennek ellenére nagyban befolyásolta az életminőségemet. A menstruációim olyan gyakoriak voltak, hogy szinte állandóakká váltak, és a kisebb, időszakos kismedencei és háti kényelmetlenség átment az állandó kínzó fájdalom kategóriájába” – mesélte tovább, hozzátéve, hogy ez volt az oka annak, hogy végül a műtéti utat választotta, és azt gondolta: ezzel el is van intézve hosszúra nyúlt szenvedése.

A szerző kiemelte, hónapokig küzdött a méheltávolítás gondolata ellen, mert az olyan drasztikusnak, olyan véglegesnek tűnt, de a panaszai erősebbek voltak, így megfelelő megoldásnak tűnt a beavatkozás. 

„Végül is volt már két gyermekem, és nem terveztem többet, és a mióma túl nagy volt ahhoz, hogy egyszerűen eltávolítsák laparoszkópiával. Nem volt kedvem így élni évekig, amíg be nem lép a menopauza nevű, teljesen természetes miómazsugorító” – folytatta történetét.

„Ráadásul minden olyan nő, akivel a méheltávolítása után beszéltem, azt állította, hogy ez az egyik legjobb dolog, amit valaha tett az egészségéért”

– fűzte hozzá, ám azt is kihangsúlyozta, hogy a beavatkozás, legalábbis a lelki része már nem mindenki számára ennyire egyszerű.

A műtét napján felkészülten ment be a kórházba a legfontosabb tárgyakkal és eszközökkel, valamint a többi nőtől kapott tanácsokkal. Figyelmeztették, hogy fájdalomcsillapításra lesz szüksége, mellette sok pihenésre is. Elmondták, hogy négy-hat hetes gyógyulásra kell majd számítania, és csak fokozatosan térhet vissza a hétköznapok rutinjához. 

„De volt valami, amire senki nem figyelmeztetett”

– emelte ki a nő.

„Mindent elmondtak arról, hogy mi fog történni velem fizikailag. Ugyanakkor elmulasztották megemlíteni az érzelmi utóhatást. Nem is tudom pontosan, mi váltotta ki a hiányérzetet a műtét után. Talán az, hogy épp szülészeten lábadoztam. Csecsemők és boldog szülők vettek körül, miközben szembesültem azzal, hogy kizártak a termékeny nők klubjából” – áll Stephanie beszámolójában. 

„Amikor az idegenek gratulálni kezdtek, mert azt feltételezték, hogy most szültem, ez durva emlékeztető volt arra, hogy ez az első napom meddő nőként. Noha a műtét mellett döntöttem, mégis átéltem egyfajta gyászt azon részeim miatt, amelyeket eltávolítottak, női mivoltom egy részét, amitől átható üresség érzése támadt bennem” – folytatta a szerző, aki különleges terápiát választott a helyzet javítása érdekében: elköszönt mindattól, amit maga mögött hagyott, hátha így könnyebben sikerül megemésztenie a vele történteket. 

„Elbúcsúztam a méhemtől a műtét előtt, megköszönve a szolgálatot és a gyönyörű gyerekeket, akiket adott, és reméltem, hogy nem lesznek nehezek az azt követő napok.

Otthon fájdalommal, éjszakai izzadásokkal, rossz gyógyszerreakciókkal és rendkívüli fáradtsággal küszködtem. Ennek ellenére az üresség érzése zsigeri maradt, és olyan volt, mintha egy amputálás után fantom-végtagfájdalmat éreznék” – kezdte lábadozásáról szóló leírását.

Ezek után igyekezett érveket keresni amellett, miért döntött mégis jól, és közben rájött, hogy a babázásnak már a gondolatát is kimerítőnek tartja, így valójában nem is érezné magát jól újra a kismamaszerepben. Miközben kissé jobban lett, néha eszébe jutott, hogy önként mondott le egy csodás lehetőségről, viszonylag fiatalon, 41 évesen. 

„A műtét előtt azt mondtam, hogy nem lesz több gyerekem. Most azt kellett mondanom, hogy nem lehet több gyerekem”

– fogalmazta meg azt, ami a legjobban fájt neki.

Stephanie ezek után azt tapasztalta, hogy féltékeny kezdett lenni azokra az ismerőseire, akiknek még lehetett gyereke. A közösségi médiában látott képek és posztok csak felerősítették benne ezt az érzést.

„Úgy tűnt, hogy az utcán és a közösségi médiában, szinte mindenhol termékeny nők vannak, és nem tudtam nem összehasonlítani magam velük. Világossá vált számomra egy mélyebben gyökerező félelem: kevésbé voltam nő, mert a testem már nem volt képes arra, amire egy nő testét evolúciósan létrehozták” – osztotta meg a mélyponton felbukkanó gondolatait. 

A megoldás végül a szembenézéssel kezdődött.

„Néhány nappal később a fürdőszoba tükrébe bámultam, és határozottan, hangosan azt mondtam magamnak:

Nincs méhed. Soha nem lesz több babád. Tedd magad túl rajta.

Mivel a tükör egy olyan nőt mutatott, aki egy ideje nem tudott aludni, és a postaládáig is alig bírt már elmenni, a válaszom a remény volt, hogy végül elhalványul az üresség.”

Ezek után néhány nappal egy barátja megkérdezte: „Hát nem fantasztikus, hogy nincs menstruációd?”

„Hát igen, fantasztikus volt menstruáció nélkül. Ezzel a pozitivitással úgy döntöttem, hogy újra előveszem a méheltávolításon átesett barátaim tanácsait, azokét, akik azt állították, hogy ez volt a legjobb döntésük, amit valaha hoztak, és a gondolataim más irányt vettek” – folytatta a szerző, akinek sokat segített minden olyan nő véleménye, akik örömmel vállalták be a méheltávolítást, és őszintén tudtak érveket felsorakoztatni mellette. Ő maga is így kezdett viszonyulni hozzá.

„Próbáltam végiggondolni, hogy miért választottam a méheltávolítást: soha többé nem kell majd elviselnem a mióma fájdalmát, soha többé nem kucorodom be az ágyba fűtőbetéttel a kimerítő görcsök miatt, soha többé nem kell egy fél gyógyszertárat bepakolnom, ha nyaralni megyek. Soha többé nem kell fogamzásgátlással foglalkoznom. És soha többé nem lesz kényelmetlen vagy kellemetlen időszakom” – magyarázta magának a nő minden mélyponton. 

Beszámolója szerint időnként még mindig akadnak olyan pillanatok, amikor sajnálja, hogy a műtétnek meg kellett történnie, de olyankor előveszi a listát, amin a pozitívumok szerepelnek, és minden, vele egy cipőben járó nőnek ezt ajánlja. 

„Amikor úgy érzem, kevésbé vagyok nő, emlékeztetem magam, hogy a méhem csak egy darabja volt annak, ami nővé tesz. És ez a darab meggyötört, így ideje volt, hogy távozzon. Nőnek lenni sokkal többet jelent bizonyos női testrészek megléténél” – zárta beszámolóját.